Zsuzsa
Amikor meghallottam Panni hangját, még nem gondoltam semmi rosszra. Kedves és aranyos volt, mint mindig. Nem sejtette, miféle gonoszságot terveltem ki ellene a megnyitó estélyén. Én saját magamat se értem, néha akkora barom vagyok, mint egy ház. Minek kellett nekem beleavatkozni az ő dolgukba? Nem vagyok én Pókember, se Teréz anya, ha csalódik, majd feldolgozza, nagylány.
Orsi is az, láttam, de ez nem töltött el nagy örömmel. Kicsúszott a kezemből az irányítás, de mit hittem? Ez nem egy jó kis forgatókönyv alapján készült film volt, hanem rossz forgatókönyvből készült rossz film.
Julit hiába kerestem egész délelőtt, esze ágában sem volt felvenni. A francnak van telefonja akkor?
Panni annyit mondott, hogy minden rendben vele, nemrég ébredt. Kérdeztem tőle, van-e kedve kávézni valahol, de kinyögte, hogy Prágába készül, és nagyon örül, hogy újra láthatja, a várost, ahol már járt pár éve Bálinttal.
Bálinttal? Ki az a Bálint, tettem fel magamnak a kérdést, amikor még nagyobb meglepetés ért.
– Figyelj, cicuka, Tibi szeretne mondani neked valamit gyorsan, jó? Átadom neki a telót!
Mire észbe kaptam, már meg is hallottam annak a nyomorultnak a hangját.
– Szia, Zsuzsa! Igen, kicsit kiruccanunk…És szeretném megköszönni neked a mindenbe belepofázásod, mert így végre helyére kerültek a dolgok. Kérdezd csak meg az unokatesód, ha nem hiszel nekem. Persze csók neki is, neked is.
– Te mi a fenéről beszélsz?
– Nem kell értened, csak tudd, hogy a barátnőd velem van, és ez legyen elég neked. Ha netán valaha még érdekes ötleteid támadnának, jusson eszedbe, hogy a lavinát te indítottad el…
Egy szavát se tudtam értelmezni. Azzal tisztában voltam, hogy valami nagy gáz van, mert Panni sose volt Prágában senkivel. Vajon mit akart a tudtomra adni? Talán Tibi külföldre akarja vinni? Ha Prágába készülne vele, biztosan nem mondhatta volna ki…Nem világos, de hogy valami sántít, az tuti.
Ahogy Tibi kinyomott, felhívtam Orsit.
– Mi van már? – nyögte a telefonba. – Még aludni akarok, nem hagynál békén?
– Ne szórakozz velem, most beszéltem Tibivel…Mi történt, amiről én nem tudok?
– Jaj, muszáj ezt? Épphogy magamnál vagyok…
– Orsi, ne szórakozz már! Valami baj van, érzem, segítened kell.
– Megint azok a hülye barátnőid? Oldd meg, unom mindegyiket.
– Te, én olyat teszek, hogy magam is megbánom, ha nem mondod el az igazat!
Felsóhajtott.
– Most aztán nagyon megrémültem…Nem tudok semmit, itthon alszom az ágyamban. Megtettem, amit kértél, hagyjál már! Az a fickó bezsongott rám, és nem bírt leszállni rólam, esküszöm, már azt hittem, ott erőszakol meg, annyira nyomult rám.
Hazudik, gondoltam. Milyen szépen és folyékonyan! Sokkal több van ebben a történetben, mint amit elmond…
Kinyomtam, nem volt értelme a további beszélgetésnek.
Írtam gyorsan egy üzenetet Panninak, hátha arra értelmesen tud válaszolni, de meg se nézte. Úgy döntöttem, jobb, ha átmegyek hozzá, hátha valahogy elérem. Muszáj megtudnom, mi ez a Prága-ügy, és miért beszélt rébuszokban.
Bevágtam magam az ezeréves Opelembe és gázt adtam. Még szerencse, hogy nem lakunk messze egymástól, így negyedóra múlva leparkoltam nem messze Panni lakásától. Valamiért úgy éreztem, jobb, ha előbb óvatosan szétnézek és csak utána megyek fel hozzá. Mint egy krimiben, jutott eszembe váratlanul. A telefont hiába lestem, Panni nem reagált, rá se pillantott az üzenetemre. Viszont jött egy Juli anyukájától. Azt kérdezte tőlem, tudok-e valamit a lányáról, aki kórházban van. Ki se szálltam, azonnal hívtam.
Sírva mesélte, hogy valaki fejbe vágta és most kórházban fekszik.
– Micsoda? – ordítottam.
– Panni talált rá, és hívta a mentőt – zokogta Annuska néni.
Ezt nem tudtam felfogni. Nemrég beszéltem Pannival. Nem az lett volna a legfontosabb, hogy elmondja? Miért nem említette?
Próbáltam közölni az asszonnyal, hogy én nem tudok semmit, most hallom először. Kérdeztem, súlyos-e, azt mondta, remélik, hogy nem, de akkor is szörnyű, hogy manapság ilyen dolgok történhetnek. Ki se rabolták, csak egyszerűen otthagyták. Talán a telefonja miatt, mert az nem lett meg.
Baj van, óriási baj! Ha Panni nem árulta el, hogy tud Juliról, annak csak egy oka lehet: Tibinek köze van hozzá. És ő félt. Hogy lehet köze Julinak ehhez az alakhoz? Mi folyik itt?
Ültem lefagyva a kocsiban és már nem tudtam, jó ötlet-e megkeresni a barátnőm. Mi van, ha még rosszabb helyzetbe hozom? Miközben ezer gondolat cikázott a fejemben, váratlanul megláttam őket. Jöttek ki az ajtón, épp úgy, ahogy egy átlagos pár. A szépség és a szörnyeteg. Egy nagy táska volt Tibi kezében, a másikkal Pannit fogta, aki napszemüvegben volt, nem láttam a tekintetéből semmit. Egyenesen egy sötétkék Seathoz léptek, és a srác kinyitotta Panninak a kocsi ajtaját. A táskát bedobta hátra, szétnézett, hogy figyeli-e valaki, majd beszállt a vezető felőli oldalon.
Én meg bámultam sóbálvánnyá meredve, és zsigerileg biztos voltam benne, hogy most nagy disznóság van készülőben. El kellett döntenem, hogy kórházba megyek-e vagy követem őket. Ha követem, mit érek el vele? Ha nem, akkor beledöglök, hogy hagytam a barátnőmet, mert a másikhoz rohantam, akin nem tudnék segíteni, de talán Pannin igen. Nem azért, mert bátor és ügyes vagyok…Szó sincs róla. Egy hülye liba vagyok, aki elcseszett mindent, de jóvá fogja tenni. Eszembe jutott volt osztálytársam, Dani, belőle rendőr lett. Azt hiszem. Úgy gondoltam, jobb, ha megkeresem. A száma nem volt meg, hogy is lett volna, ennyi idő után, de tudtam, hogy a 13. kerületben dolgozik. Mielőtt azonban felhívhattam volna, a kék Seat elindult, én meg utánuk. Menet közben telefonálok, döntöttem el. Nem voltam tisztában azzal, mit csinálok, azzal sem, hogyan kell észrevétlenül követni valakit, mégse akartam ülni és várni nyugodtan. Egyet mormoltam végig: a kocsi rendszámát, ami nem volt bonyolult, annál furább: JEL661.
Kép forrása: Pinterest
