Ülök a fodrásznál, előbb jöttem, szóval van időm várakozni, és nem mondhatom másképpen, hallgatózni. A valóság show-k épp azért aratnak világszerte óriási sikereket, mert az emberek szeretnek belelátni mások életébe. Jó érzés elmondani, hogy ők biztosan máshogyan lennének hülyék, vagy, nevethetnek egyesek végtelen ostobaságán vagy hiúságán. Nekem meg lopva belehallgatni jó…
Az előttem ülő nőt nem látom teljesen, mert festett haja rányomódik a fejére, nem előnyös a fekete nejlonköntös sem ami beborítja, de amit hallok tőle, bőven elég. Alacsony, barna nő, átlagos, csak a súlya nem az. Ki van gömbölyödve, de nem gusztustalanul kövér, csak látszik rajta, hogy nem von meg magától semmit. Nevetve meséli, hogy a férje fura figura. Erre fel se kapnám a fejem, hiszen tízből kilenc nő ezt mondja tíz-tizenöt év múltán. Az említett úr tornatanár egy iskolában, és mint olyan, úgy képzeli, rajta nem fog az idő, de a kilók is elkerülik. Pedig már kopaszodik, de mivel futni jár, nincs elhízva. Heti kétszer fociedzést is tart kamaszoknak, és időnként betéved az uszodába. Ma úgy mondanánk, törődik a külsejével. Ötven felé közeledik, de persze harmincnak se érzi magát.
A feleség, aki épp hajat festet, nem ennyire tudatos. Elmondja, hogy a férje haragszik rá, mert kövér. Ha kimennek a strandra, nem terítik egymás mellé a törölközőjüket, mert a férfi szerint az asszony gáz. Dagadt, és ő nem mutatkozik egy elhízottal.
Nézem a fodrászt, aki nem szól semmit, pedig az asszonyka heherészve mondja, hogy hát ez van, az ő férjecskéje már csak ilyen, de ő nem haragszik rá, mert szereti. No, meg ismeri, és tudja, hogy bolondos. Felkapom a fejem, és a tükörben szemügyre veszem a nőt, aki ennyire vidáman tűri, hogy megalázzák.
– És neked nem rossz, hogy így bánik veled? – kérdi a fodrász.
– Jaj, Mancika, tudod hogy van ez…
– Nem! – hangzik a válasz. – Hogy?
– Nem gondolja ő komolyan… Persze az elején zavart, de ennyi év után már örülök, hogy nem liheg a nyakamba.
– És tényleg nem fáj, hogy ilyen? – hangzik az újabb hitetlenkedő kérdés.
– Dehogy! Csak nevetek rajta!
És tényleg nevet. Csillog a szeme, mintha fel se fogná történetének visszásságát.
– Azt mondd meg nekem, hogy te főzöl rá?
– Egyre ritkábban. Már nem hajlandó hagyományos ebédet enni.
– De te vasalsz, takarítasz és ellátod a családot, nem?
– Egyértelmű, hiszen én vagyok az asszony.
– Világos. Te büszke vagy a férjedre?
– Igen, szép ember az uram.
– Nem baj, hogy ő nem büszke rád?
– Eszembe se jut ezzel foglalkozni. Van nekem elég dolgom! Tudod, milyen hülyék a férfiak, tőlem fekhet a strandon, ahol akar.
Felsóhajtok, de nem szólalok meg.
– Igazad van! – bólogat a fodrász.
– Hidd el, nem rossz ember, csak nem bírja a kövéreket.
Hallgatunk. Közben elkészül a gömbölyű asszony, akit nem zavar a férje viselkedése. Belenéz a tükörbe, és nevet.
– Minden jó, ahogy van! – mondja kacsintva.
Nem merek még pislogni se, nehogy kiüljön az arcomra, mit gondolok.
Kép forrása: Pinterest
