Az ajtó előtt azonban nem Barbár Greg állt, ahogy azt a mindig magabiztos és gőgös Miss Amélia Tanner gondolta. Még bosszankodni se volt ideje, amikor Pauly rárúgta az ajtót. Olyan váratlanul és erősen, hogy a lány megtántorodott, és csak valami csoda folytán nem esett hanyatt.
– A szentségit! – kiáltott fel a férfi, mert nem számított arra, hogy egy gyenge nőben ennyi erő lakik, ugyanis bár Améliát váratlanul érte a támadás, de csizmája felé kapott és egy éles tőrt rántott elő, amellyel támadója felé szúrt.
– Nono, kis hölgy, nem akarom én bántani, csak sürgősen adja ide nekem az ékszereit és mán itt se vagyok! Sikítani meg ne próbáljon, mert úgy elnyisszantom kegyed karcsú nyakát, hogy azt se mondja nyekk!
– Ki maga? Maga szörnyeteg! Hogy került a házunkba? – kiáltott fel a lány, és tudta, hogy harc nélkül nem adja fel. Apja megtanította küzdeni és soha semmilyen módon nem hagyhatta, hogy ez a ragyásképű, bűzös alak egy ujjal is hozzáérjen féltett kincsihez.
– Majd legközelebb bemutatkozom, de most tegye, amit mondok! Megértette? – rivallt rá a férfi. – Nem érek rá cseverészni!
– Maga ölte meg az apámat? – döbbent rá Amélia. Azt is azonnal tudta, hogy ha nem lesz elég ügyes, a bandita vele is végez, ha odaadja az ékszereit, ha nem.
– No, ne kenjen mán rám semmit, ostoba némber! Nekem csak pénz kell, vagy amit zálogba adhatok. Kegyed meg észre se veszi, hogy kevesebb lett pár darabbal.
– Vegye el, ha tudja, gazember! – sikoltotta Amélia, de mielőtt Pauly felé szúrhatott volna, a férfi váratlanul összecsuklott, mint egy kiürült zsák. A félhomályban egy magas, testes alak körvonalai tűntek fel, aki tett róla, hogy örökre elhallgattassa az elővigyázatlan gyilkost.
– Amélia, jól van? Nem sérült meg?
– Jaj, Lowell, maga mindenhol ott van? – hördült fel a lány, és hangjában nem volt szemernyi ijedtség, netán hála, pedig abban a pillanatban mentették meg az életét.
– Mindenhol, ahol magára vigyázni kell! Kis híján megölte ez a szemét alak!
– Ne legyen ebben olyan biztos! – Amélia hangjában volt némi gúny, ami nem kerülte el a megmentő figyelmét. Ennek a lánynak nem lehet a kedvére tenni, gondolta. Még azzal sem, ha megmenti egy haramia támadásától. Miféle nő ez? Mégis elmosolyodott, és megcsóválta a fejét. Szerette a vad és szeszélyes nőket, ezért nem adta fel soha, hogy egyszer elnyerje Amélia szerelmét. Nem a kezét akarta, azt megkaphatta volna, ha nagyon küzd érte, inkább azt akarta elérni, hogy felnézzen rá, hogy beleszeressen, de erre nem sok esélyt látott. Viszont nem az a férfi volt, aki könnyen elbizonytaanodott. Majd egyszer, talán most, amikor elveszítette az apját.
Pauly elvágott torokkal hevert a küszöbön, amikor a lány váratlanul elsírta magát. Mintha akkor jutott volna el a tudatához, hogy valódi veszély fenyegette. Apját megölték, és ő is igen közel járt a halálhoz. Habár biztos volt benne, hogy meg tudta volna magát védeni, mégis eszébe jutott, hogy szüksége van valakire, akit irányíthat, és ez a valaki Lowell lehet, aki úgy látszik, a fél karját is odaadná érte. A bolond. Ha azonban hatalomra vágyik, akkor kell lennie egy férfinak, aki támogatja őt, és ha netán nem sikerül elérnie a célját, akkor is dönthet helyette, mert a hatalmat ki nem engedi a markából.
– Drágám, segíthetek valahogy? – lépett közelebb Greg, és Amélia úgy borult a mellkasára, hogy a megmentő őszintén meglepődött. Még soha nem látta gyengének, elesettnek, és az, hogy még sírt is, egészen meglágyította Barbár Greg szívét. Megérezte a nő hajából áradó narancsvirág illatot, és lába megremegett. Talán mégis van esélye? Talán megszereti őt és egyszer és engedelmes feleség válik belőle? Ettől a gondolattól egészen megrészegült.
– Ne hagyjon magamra, kérem! Én már nem bírok el több fájdalmat a mai napon! – suttogta Amélia, és hangjának őszintesége meglepte a férfit, de mivel a karjai közt tartotta, esze ágában sem volt másként gondolni rá, mint elesett, gyenge fehérnépre, aki csakis arra vágyik, hogy biztonságban legyen.
– Amélia! Nem hagyom magára, ne aggódjon! De intézkednem kell, hogy ezt a fickót eltávolítsák innen. Jó lenne lett volna megtudni, ki küldte, de már mindegy.
A hölgyet erre még inkább rázni kezdte a zokogás. Lowell simogatta a haját, majd a szófához vezette és finoman lefejtette magáról.
– Mindjárt jövök! – suttogta. Azzal kisietett, és Tanner embereit kereste, akiket meg akart bízni a hulla eltűntetésével. Mielőtt azonban azok előkerültek volna, még gondolt egyet, és visszament, hogy átkutassa a fickó zsebeit. Nem tudta, hogy Amélia is hasonlóképpen gondolkodott. A cselédlány, aki akkor futott oda, amikor meghallotta Lowell hívását, felsikoltott, de a férfi leintette és kérte, hogy hozzon egy rongyot meg egy vödröt. Két markos férficseléd felnyalábolta Paulyt, aki hatalmas vértócsát hagyott maga után. Amélia vetett rá egy utolsó pillantást, és szeretett volna egy pillanatra egyedül maradni, hogy elolvashassa a levelet, amit a gyilkos zsebében talált, ám lovagja nem tágított mellőle.
A házban újra csend lett. A „gyenge” hölgy könnyes szemét törölgetve finoman eldőlt az ágyán, és úgy tett, mintha aludna. Barbár Greg sokáig figyelte, majd a pislákoló mécses fényénél őt is elnyomta az álom. A közeli templom órája hármat kondult, de a lány nem tudott aludni. Óvatosan elővette a matraca alá rejtett papírost, és döbbenten látta az ismerős aláírást. Elárulták. Őt is, apját is.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
