Alig aludtam. Rossz nap volt a tegnap, nem akarok róla beszélni. Este sírtam, de amikor a lányok faggattak, mi bajom, akkor azt hazudtam, hogy úgy görcsöl a gyomrom, hogy belepusztulok. Kértem, hogy ne szóljanak Erika néninek, aki amúgy se tudna segíteni, és viccel ütné el a dolgot. A többiek nevetnének, én meg utálnám magamat és őket. Szerencsére békén hagytak, de Lizát nem lehetett ennyire könnyen félrevezetni. Azt kérdezte, miután egyedül maradtunk, hogy köze van-e az állítólagos hasfájásomnak T-hez. Hangosan felnevettem, és hülyének tituláltam. Valahogy mégis belealudtam abba a fájdalomba, amit azért éreztem, mert láttam, hogy T-nek nem vagyok olyan fontos, mint mondta. Talán mindenkinek ezt mondja. Többen pletykáltak már róla mindenfélét, csak én nem akartam meghallani. Ugyan hogy lehetne, hogy a lányok fele szerelmes belé, hiszen öreg és házas? Nagyon házas, két gyereke is van. Mégis úgy viselkedik, mintha szabad lenne, és a legtöbben úgy viselkednek vele, mintha elhinnék. De nem mondhatok semmit, én se vagyok jobb. Anya is gyakran mondta, hogy a lányok az én koromban mindent megtesznek a figyelemért. Drogoznak, kurválkodnak, pedig kislányok. De ő mindenkire ilyesmiket mond, nem újdonság.
Reggel tízkor még alig voltam magamnál, amikor gyülekezni kellett a legnagyobb ház előtt. Szemerkélt az eső, de meleg volt. Ez a kedvenc időjárásom, csak épp alig tudtam ébren maradni. Sorban érkeztek a barátaim, és a nem barátaim, amikor végre megpillantottam T-t. Úgy tettem, mint, akit nem érdekel, mire egyenesen hozzám lépett és megkérdezte, mit szólnék, ha a versírás lenne a következő feladat. Titkos és vad, bárki bármit írhatna, és egy ládában gyűjtik majd a felolvasáshoz. Megvontam a vállam, és annyit válaszoltam, hogy a versek sose álltak közel hozzám.
– Ez csak azért lehet, mert nem találkoztál igazán jó verssel – közölte. – Hozok neked párat, mielőtt elkezdődik a feladat. Jó?
– Nekem is? – kérdezte ribancos mosollyal Enci, aki mindent hallott.
– Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésed – közölte gyorsan széles vigyorral. – Lányok, a vers az élet szexepilje. Higgyétek el! – Azzal faképnél hagyott, miközben nekem kiszáradt a szám a jelenlététől.
Valóban versírást lett a feladat. T. egy Faludy kötetet nyomott a kezembe percekkel később. Az egyik oldalt megjelölte, és ez a négy sor állt rajta:
„Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.”
Belepirultam, mert félreérthetetlen volt. Enci is kapott egy kötetet, de messziről láttam, hogy Weöres Sándor és röhögnöm kellett. Talán a Haragosi vagy a Birkaiskola az, amit neki szánt? Később kiderült, hogy a Galagonya, amely nem gyerekvers.
Faludyt nem ismertem, csak azt tudtam róla, hogy volt valami nője, felesége, akivel összejött kilencven évesen. Fanni vagy ki. És szerette a fiúkat is, tehát nagy volt számára a kínálat. Én ezt a versét elképesztően szexinek találtam, és ahogy T. a kezembe adta, ahogy belesimította, már tudtam, hogy mégis fontos vagyok neki. Kis híján nem vettem észre, hogy a lapok közé egy cetlit tett, amin az állt, hogy 20.30-kor a tónál, ahol csodalánynak hívott. Tudtam, hogy ott leszek, mert ott akartam lenni. Ott, ahol ő van, aki szexinek lát, aki szerint érdekes vagyok, és nem számít, hogy nős, biztosan szörnyeteg felesége van. A gyerekeit nem is említem, senki nem látta őket. talán nem is léteznek.
Már csak azt kellett kitalálnom, hogyan tűnjek el úgy, hogy tényleg senki ne keressen. Mivel csak kilenc után kezdődik az esti program, nem tűnt nehéznek Lizát leszámítva. Folyton a nyomomban van, és arról faggat, jobban vagyok-e. De a levél után meggyógyultam, sőt hangosan nevettem, mire megnyugodott. Ehhez az is hozzájárult, hogy rámozdult egy kilencedikes srác, aki épp az ő esete volt. Nem győztem elég hálásnak lenni neki.
Este fél kilenc, a tó, T. és én. Ha fél óra, akkor fél óra, de addig csak vele lehetek, és nézhetem őrjítően szép szemét.
Folytatjuk…
Fotó: www.kaboompics.com: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/uzletember-ferfi-hivatal-iroda-7876971/
