Az őszi reggelek egészen mások. Csendesebbek, mint a nyáriak, de nem szomorúak, csak harsányságuk lesz puhább. Suttog a hajnal, köd szivárog a mezők felett, és a fák között megpihen a párás fény. Mintha a világ nem akarna felébredni.
Az ősz nem siet. Minden mozdulata kimért és tapintatos. Tudja, hogy eljön a búcsú ideje, de még lehet szép és színes.
Ruhát cserél a természet, leveti csillogó zöldjét, és felölti az aranyat, a rozsdabarnát és bíborvöröset. A szél megtáncoltatja a kacér leveleket, de csak azokat, amelyek hagyják magukat. A föld illata mélyebb és teltebb lesz, a nedves avar keveredik a füsttel, a gesztenyelevelek semmihez se hasonlítható párájával. Mindenben ott bujkál az édes fájdalom, a változás, amely szebbé teszi az elmúlást.
A nap alacsonyan figyel a tájra, sárgásan szűrődik át az ágak között. Aranyecsetjét nem restelli használni a természet. A világ megáll, lélegzik és vele lélegzünk mi is.
Őszinte évszak az ősz, meztelenre vetkőzik, szégyene nincs. Megmutatja az ágak ívét, a fatörzsek erejét, a létezés csontvázát. A szépség pompázatos köntösben leng át a hétköznapok lengőajtói közt. Új ritmust diktál a szél.
Ha megállunk a kertben, a teraszon vagy a veranda oszlopának dőlve, és kezünkben egy bögre tea gőzölög, érezzük, a levegő hűvös, de a fagy még nem mar belénk. A távoli kutyaugatás, a madarak alacsony röpte jelzi, hogy a minden múlik és átalakul. Vannak lassuló neszek, amelyeket fülünk csak ekkor hall meg. Már tudjuk, minden pillanat illékony, de ha megőrizzük, miénk marad.
Az ősz az élet másik arca. Csak állunk a hűs reggeli fényben, és szeretnénk kitépni magunkból mindent, ami fáj, ami felesleges. A szunnyadó kezdetet még nem merjük felébreszteni, ám az október erős kézzel lök bennünket tovább a tél felé. Jó érzés hinni, hogy megkönnyebbülhetünk, hogy nem kell már rejtőznünk, hogy az élet velünk együtt tökéletlen és tökéletes is egyben. Ahogy nélkülünk is az lesz.
Távolban bólogató fák üdvözlik a koránkelőket, és azt mormolják, álljanak meg egy szóra, egy ölelésre, amíg az eső éles falat nem húz közéjük. Az avarban bogarak neszeznek, a felhők kitakarják a napot, és amíg elfogy a teánk, azalatt újabb üzeneteket kap az anyaföld. Mindegyiken az áll, hogy a fiatalság és a szépség egyszer elhalványul, de a remény és az erő örök marad.
Az őszi reggelek mások. Vegyünk mély levegőt, és adjuk meg magunknak, ami jár, amit csak tőlük kaphatunk meg: a ma örömét, a terveket, lehetőségeket, amelyeket tárt karokkal nyújtanak felénk. Jó még itt lenni, örülni, nevetni és szeretni.
Jó reggelt és lassú, lágy örömöket mindenkinek, akik képesek a járdaszélén imbolyogni csak azért, hogy elkerüljenek pár csigát, amik hosszú útra keltek a töredezett szélű aszfalton.
Kép forrása: Pinterest
