A szakadt harisnya és törött sarok kombináció mindenkinek feltűnt, de egyvalakinek különösen. Régóta szerette volna megkörnyékezni a lányt, még a gimiben, de akkor nem volt sem elég bátor, sem elég nagyszájú ahhoz, hogy lépni merjen. De Varga Benedek azóta kinőtte magát, és már nem az a szerencsétlen hülye volt, mint egykoron, gondolta, amikor a sors útjába sodorta Elizát. Odafent szeretik őt, ebben biztos volt, mert másképp, hogy történhetne meg az, hogy egy munkahelyre kerüljenek, főleg annak fényében, hogy ő színésznek készült. Sajnos már az első rostán páros lábbal rúgták ki, és az egyik tanár meg is jegyezte, hogy valóban nem érti őt, mert a tehetségnek szikrája sincs benne. Ez a mondat évekig visszhangzott a fülében, de azzal nyugtatta magát, hogy más színészek se kerültek be a főiskolára, és lám, hová jutottak. Majd ellavírozik átmenetileg valami szürke kis munkában, és tapasztalatokat gyűjt, és idővel robbanásszerűen újra megjelenik. Remélhetőleg más vizsgabizottság előtt.
Így nem bánkódott hosszú ideig, és bár nem ismerte Vivient, tudta, hogy szülei igen, pontosabban ők is a főnöke szüleit, ezáltal a kapcsolat adva volt. Persze, hogy felvették. Ha kistílű, semmilyen férfi lenne, akkor talán meg is felelne neki ez a tervezői pozíció, de ő nagyot akart álmodni. Sokkal nagyobbat, mint bárki körülötte. Voltak és lesznek nagy színészek a világban, de csak azért, mert ő nem lépett porondra. Egy évet adott magának, és azután elindul a világhírnév felé. Apja erre megcsóválta a fejét, és nem mondott semmit. Kibírta, hogy egyszem fiát ne húzza vissza. Majd a kapott pofonok megteszik…
Eliza megjelenése feldobta aznap, és nem is bírt nyugton maradni. Felállt, kipillantott irodája ablakán, majd félretolva a gépét, hogy megihassa nyugodtan a kávéját, felsóhajtott. A csésze üres volt, így ki kellett sétálnia a konyhába, ahol ott találta a lányt, aki épp a térdét tisztogatta.
– Veled meg mi történt? – nézett rá mosolyogva, miközben tekintete megpihent a lány gömbölyű fenekén.
– Elestem – morogta Eliza, és az isten nem ver bottal kifejezésről rögtön tudta, hogy értelmet nyert. Esze ágában sem volt Benedekkel társalogni, csak egy perc nyugtot akart, de úgy látszott, ezen a munkahelyen nincs ilyen.
– Félreléptél? – hangozott a poénnak szánt kérdés, de olyan ócska volt, hogy választ nem várt.
– Oké, oké, nem piszkállak! – mosolyodott el Benedek, és úgy lépett a pulthoz, hogy töltsön magának egy kévét, hogy finoman megsimította a lány fenekét.
– Mi a fenét csinálsz?
– Kávét innék, ha nem bánod, te kis harapós!
Eliza felegyenesedett. Szembefordult a fiúval, és szinte felöklelte tekintetével.
– Ha azt hiszed, tűrni fogom ezt, tévedsz! Ha még egyszer hozzám érsz, ne csodálkozz, hogy a kávé a farkadra fog fröccsenni! Véletlenül természetesen! – kiáltotta, és vöröslő fejjel kirohant.
Kéreti magát, gondolta a fiú, és megnyalta a száját. Ősrégi trükk, de beválik. Arra nem számított, hogy ennyire harcias lesz, de ettől még inkább feltüzelte benne a vágyat. Azt azonban nem vette észre, hogy az egész jelenetnek tanúja is akadt. Egy negyvenes nő, aki csak egy pillanatra állt meg az ajtóban, de hallott és látott mindent. Azonnal átlátta, és tudta, hogy az új kisfőnök, ahogy Vivien nevezte egy szaralak, akivel gondok lesznek. Ismerte a helyzetet, előző munkahelyéről is épp egy ilyen miatt jött el.
Megvárta, hogy Benedek is eltűnjön, és akkor a tettek mezejére lépett. Azon töprengett, hogy forró kávé vagy csak víz legyen, amit ráborít, végül a kevésbé drasztikus megoldást választotta. A vízbe szórt nem borsot és sót is, hogy okvetlenül foltot hagyjon világos nadrágján, majd kellemes imbolygással elindult a fiú irodája felé.
Bekopogott és várt.
Benedek elfintorodott. Már megint zavarja valaki… Amikor belépett Klára, fel se nézett, és tudta, mi lehet a gond. Már megint egy szerencsétlen középkorú, aki nem ért a munkájához, morogta félhangosan.
– Segíthetek? – nézett fel végül nagy kegyesen magára erőltetett kedvességgel.
– Persze, csak leteszem a poharat és megmutatom, hol akadtam el. Ugye, nem baj, hogy kereslek? Vivien szerint te jolly joker vagy, így nem volt kérdés, hogy a legjobbhoz forduljak-e.
Mielőtt azonban Benedek elájult volna a dicsérettől, Klára megbotlott a szőnyeg rojtjában és az ölébe öntötte a pohár tartalmát.
– Hupsz! – kiáltotta. – Bocsánat!
– Te meg vagy őrülve! – üvöltött Benedek, aki a méregtől nem vette észre, hogy a másik somolyog.
– Letisztogassam? – hangzott a következő kérdés, amelyet a nő már alig bírt nevetés nélkül feltenni.
– Eszedbe ne jusson hozzám érni!
– Rendben, akkor tényleg ne haragudj. Még szerencse, hogy nem tea volt nálam, épp azt akartam inni… Visszajövök később, jó?
A fiú összeszorította száját, és elnyomott egy káromkodást. Klára sietve elhagyta a szobát, és amint elhaladt Eliza asztala mellett, rákacsintott. Eliza nem értette, mitől van ennyire jókedve, de nem bánta, főleg azután, hogy Benedek hangja betöltötte a folyosót. Káromkodni azt tud, ismerte el, és nem kérdezett semmit. Aznap elege volt már a „véletlen” történésekből. Dávidra talán másnapig kell várnia, és ez sem dobta fel a hangulatát. De majd reggel…Akkor ügyesebb lesz, és nem eszik több croissant, de kamuból megveszi. Mindent egy találkozásért, döntötte el, és nem akart már tovább szomorkodni valaki miatt, akit nem is ismer.
Folytatjuk…
