Döbbent csönd borult a társaságra. Panni és az édesanyja felváltva néztek Grétára és Szabolcs megnyúlt arcára. Béla diszkréten elkullogott, majd egy csapat gyerekkel tért vissza, ez feloldotta a kellemetlen bemutatkozás utáni jeges hangulatot.
Szabolcs nagyot nyelt, a döbbenet gombócot növesztett a torkában, ami a szégyen savas ízével keveredett. Tulajdonképpen már elfelejtette, mi történt két napja az étteremben. Titokban végigmérte a nőt, aki alig viselt sminket, haját pedig egyetlen drága fodrász sem sütögette be. De nem volt rá szüksége, hiszen a fényes, természetesen göndör hurkák kibontva omlottak szét a hátán. Elbűvölő, üde jelenségként ragyogott a sok sznob cicababa között.
Az alkarja be volt kötve, Szabolcs úgy sejtette, hogy az egyik szilánk vághatta meg, ugyanis Tibort meg sem kérdezte a nő sérüléséről, amikor ellentmondást nem tűrve arra utasította, rúgja ki. Nagyon rossz passzban volt –, mentegette magát kevés sikerrel.
– Miért tetted ki ezt a kedves lányt? – súgta Panni a bátyja fülébe. – Nekem nagyon szimpatikus Gréta, fantasztikus odaadással dolgozik az alapítványi iskolában.
– Egy béna, aki arra is képtelen, hogy a tiszta edényeket a helyére tegye – dörmögte Szabolcs.
– Alig ismered az alkalmazottokat, honnan veszed, hogy béna? Mert egyszer elejtett valamit?
A férfi csak hanyagul vállat vont, nem volt kedve a személyzeti kérdéseket megvitatni a testvérével.
– Mondom, hogy szerencsétlen, hidd el! A fél készletet hazavágta.
– Annyira bunkó vagy az emberekkel – jelentette ki határozottan Panni.
Szabolcs ezt nem tagadta. Magasról tett rá, ki mit gondol róla, beleértve a testvérét is. Megkönnyebbülten nyugtázta, hogy a műsor elkezdődött, így mindenki a színpadként funkcionáló emelvény felé terelte a figyelmét.
Róza beszédet mondott, megköszönte a vendégek részvételét, majd elmesélte, mennyi munka, kitartás és természetesen pénz szükséges a fogyatékkal élő gyermekek szakszerű oktatása. Mennyire fontos, hogy egy vak vagy siket emberpalánta is elsajátíthassa azt a tudást, amit minden iskolás.
Azután átvette a szót az iskola igazgatója, vázolta a produkció lényegét, annak jelentőségét, amit egy fogyatékkal élő gyermek átélhet, amikor színpadra lép. Hangsúlyozta a kisiskolások határtalan örömét, amely a kitartó munka során töretlen maradt. Végül közölte, hogy a gyerekek a Macskákból fognak előadni egy részletet.
Szabolcs majdnem félrenyelte második italát, elképzelése sem volt, hogy siket és vak gyermekek hogyan tudnak musical részletet eljátszani hatalmas lebőgés nélkül. Felcsendült a zene, elkezdődött Webber világhírű darabjának egyik ikonikus dala, az Éjfél.
Minden szempár a színpadra szegeződött.
A színtér különböző pontjain mozdulatlan cicák álltak, akik a fejükre rögzített kis mikrofonban énekeltek. Középen a többi cica táncolt, teljes összhangban és majdnem pontosan a ritmusra.
– Ez elképesztő – nyögte Szabolcs a húga fülébe. – Nem kamuznak? A táncoló gyerekek tényleg siketek?
Panni könnytől csillogó szemekkel nézett az öccsére.
– Hülye, persze hogy azok! Akik énekelnek, pedig vakok vagy nagyon súlyosan gyengénlátók.
Az ének szép volt, mármint olyan, amit egy gyermekcsoport ki tud hozni magából, de Szabolcsot továbbra is az nyűgözte le, ahogy a kicsik, akik nem hallják a zenét, milyen fegyelmezetten és lágyan mozognak.
Ekkor felfedezte a színpad sarkán álló nőt, akit két napja kivágott az étteremből. Rájött, hogy a lurkók honnan tudják, mit kell csinálni. A gyerekek szakasztott ugyanazt a mozgást végezték, amit a mosogatólány. Lopva folyamatosan őt nézték.
Gréta arca ragyogott, szeméből pedig annyi biztatás és büszkeség sugárzott, aminek a hatására egy féllábú ember is lefutotta volna a maratont. Hirtelen körbefordult, a tüllszoknya alatt finoman ringott a hátsója, miközben a karját az ég felé emelgette, mint egy kecses, karcsú nagymacska.
Szabolcs farka és teste egyszerre remegett meg, mintha kemény áramütés érte volna. Már rég nem látott olyan izgató dolgot, mint a piros ruhás nő gyermeki tánca. Tökéletes alakját kiemelte a koktélruha, a fűző feletti fedetlen bőre hibátlanul és fehéren csillogott. Keskeny, kerek válla a zene ütemére mozdult, majd az egész teste követte.
Szabolcs képtelen volt levenni róla a szemét, az előadás végéig kizárólag Grétát bámulta. A ruha anyagának helyére képzelte a kezeit, amitől nem csak remegni, hanem nőni is kezdett az alsónadrágja.
Megrázta a fejét, próbálta szégyellni magát, hogy egy gyermekműsort félárbócra állva néz végig, de valójában kicsit sem bánta. A nő megint körbefordult, ami felért egy kínzással, ugyanis ezúttal Szabolcs felfedezte a ruha takarásában ringó melleket is. Képtelen volt eldönteni, hogy a popsija vagy a cicije izgatóbb, de tény, hogy az érett őszibarackra emlékeztető mellek teljesen elvarázsolták.
A műsor végére a férfi hátán egy verejtékcsepp szaladt végig. Egész teste megkönnyebbülésért sóvárgott. Az utolsó akkord után anyja váratlanul belekarolt, és magával rángatta.
– Ez fantasztikus volt – lelkendezett Panni.
Szabolcs a gyerekek gyűrűjében állt, akik fürdőztek az emberek elismerésében és ujjongásában. Gréta végig jelelt a siket gyerekeknek, hogy átadja nekik a dicsérő szavakat, amelyek mindenhonnan záporoztak. Szabolcs megint őt figyelte, a macskajelmezben tolongó gyerekek egyáltalán nem érdekelték.
– Lélegzetelállító volt a műsor, egyszerre megindító és gyönyörű. Ugye, fiam? – kérdezte Róza.
– Nos, nagyon… látványos… – A megfelelő szavakat kereste, de semmi értelmes nem jutott eszébe.
Egy pillanatra Gréta szemébe nézett, amelyben a lelkes csillogás azonnal kihunyt, amint Szabolcsra pillantott. Vád és megvetés vette át a helyét. Ez legalább annyira kényelmetlenül érintette, mint feszülő alsónadrágja pár perccel korábban.
Halkan elnézést kért az anyjától, kimentette magát a többieknél is, majd a terem felét beborító francia ablakokhoz menekült, ahol az ételeket szervírozták. Még egyszer körbevizsgálta az ételeket, majd miután mindent rendben talált, bekapott két mini klubszendvicset. Az üveg felé fordult, üres szívvel bámulta a palotát körülölelő parkot, és a parkon átszökő városi fényeket.
– Hát itt bujkálsz?
– Ez az este egyre jobb lesz – morogta Szabolcs maga elé, de nem fordult meg a hang irányába. Inkább oldalra nyúlt, és magába tömött két kaviáros falatot, hogy meg se tudjon szólalni.
– Kizárólag azon a partin ehető a kaja, ahol a te éttermed intézi a cateringet – udvarolt Gabriella. Mégsem evett egy falatot sem a finomságokkal megtömött asztalról.
Szabolcs pontosan tudta, hogy gyakorlatilag vízen és vodkán élt, néha esetleg egy kis sperma jut a gyomrába, ugyanis a kalória volt Gabi legnagyobb ellensége. A férfi elvett egy aszalt gyümölccsel töltött sajtgolyót az ezüst tálcáról, és úgy tett, mintha egyedül állna a büféasztal mellett.
– Nagyon izgató, ahogy eszel – nyögte Gabriella.
Közelebb lépett Szabolcshoz, kigombolt szmokingján keresztül a hasára simította tökéletesen manikűrözött kezét.
– Neked is ki kéne próbálnod az evést, Gabi – felelte a férfi. – Jó móka, hidd el!
El akarta lökni a nő kezét, de Gabriella gyorsan lejjebb csúsztatta az ujjait, és szó szerint rámarkolt a farkára. Épp abban a pillanatban, amikor Gréta pár gyerekkel kézen fogva a büféasztalhoz érkezett. Döbbent tekintettel meredt a férfira, majd a nő kezére, de a kicsik kedvéért hamar összeszedte magát. Az ételekről kezdett jelelni a siket tanítványainak.
– Na-gyon ü-gye-sek vol-ta-tok – mondta széles szájjal artikulálva Gabriella a gyerekeknek.
– Ha tagoltan beszél hozzájuk, akkor sem fogják hallani, mert siketek – világosította fel Gréta hideg mosollyal a nőt.
Erre Szabolcs hangosan és jóízűen felröhögött. Gabriella elvörösödött mérgében, és azonnal eltipegett a méregdrága cipőjében.
Gréta visszamosolygott Szabolcsra. Tetszett neki, hogy ennyire meg tudta nevettetni a Fafejt, ugyanis fafejnek nevezte el magában a volt főnökét.
– Köszönöm, hogy megszabadított tőle.
– Eszem ágában sem volt magának segíteni – felelte Gréta határozottan.
– Akkor is hálás vagyok érte. Nézze, ami az étteremben történt, szeretném, ha tudná…
– Semmi gond, tényleg – emelte fel Gréta a kezét. – Szerettem a Black Rose-ban dolgozni a társaság miatt, de bármikor találok másik másodállást.
– Nagyon rossz napom volt, tudom, hogy ez nem mentség, de legalább magyarázat.
Gréta kíváncsian vonta fel a szemöldökét.
– Valóban? Azt hallottam, hogy maga mindig pokróc és bunkó az alkalmazottakkal. Nem értem, most miért akar megkövetni engem? Én ugyanaz az ember vagyok, aki elejtette a csészéket, semmi sem változott. És maga?
Szabolcs szeme elkerekedett, majd elsötétedett. Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon valami frappánsat, de helyette egy jó mély lélegzetet vett. Panni csatlakozott hozzájuk, így alkalma sem maradt a visszavágásra.
A két nő fesztelenül csevegett, Szabolcs meg úgy állt mellettük, mint akit nyakon öntöttek egy nagy vödör jeges vízzel. Gréta rá sem nézett, teljes mértékben ignorálta a férfi jelenlétét, aki ezzel szemben alig bírta levenni róla a tekintetét.
Figyelte, ahogy minden érzelem kirajzolódott az arcára. A gyerekek iránti szeretete és elköteleződése, a büszkeség, valamint Panni szavai iránti értő figyelme. Amikor mosolygott, Szabolcs kifejezetten gyönyörűnek találta. Tüzetesebben vizsgálni kezdte a lány arcát: fogai apró, fehér gyöngyökként díszítették a leheletnyi fényt viselő dús ajkát. Alabástrom arcbőrét, apró, szexi szeplők tarkították, de hatalmas, kifejező kék szeme tetszett neki leginkább.
A gyerekek befejezték az evést, így Gréta elindult velük a többiek felé. Későre járt, lassan indulniuk kellett haza.
Távozásuk után a férfi megrögzött szokásait felrúgva, még két italt húzott le, végül már zúgott a feje az alkoholtól.
Átutalt a megadott alapítványi számlára egy nagyobb összeget, ezúttal vastagon fogott a tolla, majd elköszönt az anyjától és a húgától, és taxit hívott.
Otthon a futógépen annyira kihajtotta magát fizikailag, hogy már az agya is képtelen volt a működésre. Lefekvés után azonnal álomtalan, mély alvásba szenderült.
