A zongoratanár

– Ne is mondd, teljesen megváltozott Lili is. Zárkózott lett, úgy öltözik, hogy még egy nyugdíjas klubban is elmenne a szerkója, és míg eddig rendszeresen és szívesen gyakorolt a zongorán, addig most le sem ül elé… Aha. Ja, jó, persze. Na, majd akkor beszélünk holnap. Szia, kitartást neked is!
A beszélgetés jó negyed órásra sikerült: de, mintkét tapasztalt anya, hatékonyan kibeszéltek minden aktuális témát.

A délutáni sulijáratig – az egyiket judoról, a másikat zongoráról kellett összeszednie – még volt egy teregetésnyi ideje. Akár egy gyors szendvics is belefér, ha siet, fordult meg a fejében.

 
 

Az öt szem koktélparadicsomot már a bejárati ajtó zárása közben dobta be pirosra rúzsozott szájába, pár perccel később pedig már a forgalmas főút mellett, a fia edzőterme előtt keresett parkolót.

Minden rutinosan ment. A válás után nem is volt más választása: robotpilótára kapcsolt, és csinálta a munkáját meg a gyerekek életét, mint egy gép. Talán túlságosan is automatikusan nyomta az egészet…

Az este végül valahogy mégis nyugalmasan telt. Ritka, hogy két, állandóan zsörtölődő kiskamasz mellett békésen telik néhány óra egy hatodik emeleti panelben. Gyanús is volt a csend, főleg, ami Lili szobájából “ordított”. Miért nem gyakorol?

A sólámpa fényében alig tudta kivenni a hatalmas párnák között fekvő vézna lány arcát. 

– Kislányom, minden rendben van?– próbált hozzáérni finoman, de Lili a falhoz tapadt ijedtében.
– Ne érj hozzám! – sikította, mintha csak valami filmdráma egyik jelenetében szerepelne. Soha, még hároméves dackorszakos korában sem volt ilyen teátrális kirohanása.
Baj van. Hirtelen rázuhant az érzés… hogy borzasztóan bealudt. A nagy hajtásban nem figyelt eléggé, és nem vette észre, hogy a gyerekét bántják.

– Bántott, Lilikém? Azért nem gyakorolsz, ugye? Kicsim, hozzád ért?
A keserves sírás válasz volt minden kérdésére. A levegőtlen kamasz szoba hirtelen tótágast állt, a torkát meg fojtani kezdte valami erős, láthatatlan kéz.

Bezárkózott a fürdőbe, és remegő kézzel tárcsázni kezdett.

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here