Az erős nők félelmetesek?

"Az erős nő félelmetes, mert már nem tűri el a bírálatot, az ugráltatást, nem érzi semennyivel kevesebbnek magát senkinél. Nem lehet rajta uralkodni, kimondja a véleményét, sőt alkot is olyan témákról is, amelyről addig hallgatott, mert beléfojtották. Nem viseli el, hogy ugyanazon munkáért kevesebbet kapjon, és elvárja, hogy pl. a háztartás ne csak az ő dolga legyen, pusztán azért, mert nőnek született. Az erős nő tud gondoskodni magáról, nem bírja, ha valaki irányítani próbálja, mert nincs szüksége rá. A legtöbb ember ilyenkor felcímkézi őt: feminista, karrierista, törtető, vagy hiányzik neki egy jó kis…mondjuk csak úgy szex. A férfiakra, akik sértődékenyek, nyafognak, gyengék, soha senki nem mondja, hogy lám-lám, szüksége lenne egy kis kettyintésre. Ők fáradtak, kiégettek, maximum frusztráltak."

„A nő erős, bátor, és ha felismeri a maga küldetését, mindenre képes és alkalmas.”

(Szabó Magda)

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy nem véletlen, hogy sok egyedülálló nő van, és ezek a nők általában erősek, okosak, öntudatosak. Általában minhárom tulajdonságot díjazni szoktuk, elismerően nyilatkozunk azokról, akikre mondjuk, mégis így együtt sokszor negatív felhangot kapnak. Valószínűleg azért, mert az erőt összetévesztjük a keménységgel, az észt a túlzott magabiztossággal és az öntudatot a makacssággal.

Az erős nő nem erősnek születik. Azért válik azzá, mert megélt jó pár csalódást, veszteséget, összehozta az élet olyanokkal, akik kihasználták, élősködtek rajta, vagy szimplán szolgálóként bántak vele. Eltarthatott egy ideig, amíg magára talált, mert a nőket arra szocializálják, hogy tűrjenek, hogy legyenek bájosak, kedvesek, elfogadóak, és ha sérelem éri őket, tanulják meg elviselni. Még maguk a nők se értik meg sokszor a másik nőt, és sérti őket, hogy vannak szabadabbak, függetlenebbek, olyanok, akik nem félnek véleményük kimondásától.

 
 

Sokan, ha tehetnék, ma is visszakényszerítenék a nőket a konyhába, és azon túl, hogy szülnek, gyereket nevelnek és ingeket vasalnak, semmi mást nem hagynának nekik. Sok férfi retteg az erős nőktől. Megtanulta apjától, nagyapjától, hogy a pénz számolva, asszony verve jó, és nem szabad elfeledkeznünk arról a tényről se, hány meg hány családban szenvednek a nők verbális és fizikai erőszakot. Amikor azt gondoljuk, hogy ez csak olyan családokban fordul elő, ahol alacsonyabb az iskolázottság, nagyobb a kiszolgáltatottság, tévedünk.  Hatalmas hiba azt hinni, hogy bántani egy másik embert iskolai végzettségtől függ. Azok a nők, akik elszenvedik, el tudják mondani idővel, hogy nem azért bántották őket, mert valamiben ellentmondtak, vagy nem voltak jók. Tény, hogy ez a nem voltak jók-kifejezés is sántít, mert megütni valakit akkor is lehet, ha angyal, ha kedves, odaadó. Azért bántalmazták őket sok esetben, mert erőfölényben volt a másik.

Ha egy nő feláll a padlóról és ki mer lépni a házasságból, bátrabb, mint a legnagyobb szavannák oroszlánja. Ha szimplán csak kapcsolatból lép ki, akkor is megtapasztalhatja, hogy lesz, aki elítéli, mert teszem azt, nem tudta értékelni a jót vagy nem volt elég simulékony. És ezzel megérkeztünk a kör bezárásához, amelyben az emberek elvárják, hogy egy nő sokkalta jobban alkalmazkodjon, mint egy férfi. A társadalom még mindig és véleményem szerint, még sokáig nem fogja díjazni, ha egy asszony önálló döntésre lesz képes, ha úgy érzi, kézben tudja tartani az életét. Persze, szeretjük ennek az ellenkezőjét állítani, mégsincs így.

Az erős nő félelmetes, mert már nem tűri el a bírálatot, az ugráltatást, nem érzi semennyivel kevesebbnek magát senkinél. Nem lehet rajta uralkodni, kimondja a véleményét, sőt alkot is olyan témákról is, amelyről addig hallgatott, mert beléfojtották. Nem viseli el, hogy ugyanazon munkáért kevesebbet kapjon, és elvárja, hogy pl. a háztartás ne csak az ő dolga legyen, pusztán azért, mert nőnek született. Az erős nő tud gondoskodni magáról, nem bírja, ha valaki irányítani próbálja, mert nincs szüksége rá. A legtöbb ember ilyenkor felcímkézi őt: feminista, karrierista, törtető, vagy hiányzik neki egy jó kis…mondjuk csak úgy szex. A férfiakra, akik sértődékenyek, nyafognak, gyengék, soha senki nem mondja, hogy lám-lám, szüksége lenne egy kis kettyintésre. Ők fáradtak, kiégettek, maximum frusztráltak.

Nehezen fogadjuk el, hogy az erős nő képes eltartani magát, hogy hozhat önálló döntéseket, hogy tudja koordinálni az életét, benne a mindennapjait. Gyanakodva figyelik sokan, mikor buknak el.

Ha sokáig egyedül él, nem akarják elfogadni, hogy az netán a saját döntése, inkább hibákat keresnek benne. A kettős mérce alapján az egyedülálló férfira felnézünk, azt mondjuk, hű, most fogja megváltani a világot, és különben is szüksége van a magányra, hogy gondolkozzon, vagy feltalálja a rák ellenszerét.

Erős nőnek lenni sokszor nem előny. Ha mégis merünk azok lenni, akkor ezerszer visszakapjuk az élettől, hogy megéri. Semmivel nem vagyunk kevesebbek a férfiaknál, még akkor sem, ha ezt akarják elhitetni velünk. Nemcsak szülni és gyereket nevelni jöttünk a világra. Csodálatos, hogy anyák tudunk lenni, de azért kutatók, felfedezők is lehetünk, ha nem gáncsolnak el bennünket.

Merjünk erősek lenni! Ne engedjük meg, hogy valakitől függjünk! Semmilyen téren. Se anyagilag, se érzelmileg. Tudom, hogy könnyebb ezt mondani, mint kivitelezni, de valljuk be, sokszor vagyunk kényelmesebbek a kelleténél.  Sokkal gyakrabban tűrünk, nyafogunk, mint szükség lenne rá. Rajtunk múlik, hogy mikor állunk fel, és mondjuk, egy életünk van, azzal mi akarunk rendelkezni. Természetesen nem lesz könnyű, mert akit elnyomtak tíz-húsz vagy több éven át, nem fog varászütésre bátorságot meríteni valahonnan. Viszont akkor is lépni kell. Csak egyet, majd még egyet…És higgyük el, hogy bizonyos idő elteltével tapasztalni fogjuk, mit jelent, ha megállunk a saját lábunkon, és sikereket érünk el. Megéri, ebben biztosak lehetünk.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here