1967. július 4-e. A nap, amely megváltoztatta egy család életét. Amikor a régi időkről beszélünk, gyakran mondjuk, hogy valaha jobb volt, nyugodtabb körülmények között éltünk. Ez sajnos nem teljesen igaz, csak épp kisebb volt az információáramlás, vagy a hatóságok elhallgattak bizonyos eseteket, hogy a lakosság úgy higgye, minden rendben van.
1967-ben, azon a nyári napon Gödöllőn, a Kobzi János utcai lakótelepen egy négy- és egy ötéves kislány játszott békésen, elmerülve, ahogy két gyerek tud. A négyéves Ignácz Orsolya és nővére az ötéves Dorottya.
Szüleik már több mint három éve elváltak. A kislányok az édesanyjukkal és a nagymamájukkal maradtak. Az apa, Ignácz Tibor tartásdíjat fizetett, de a gyámhatóság korábban eltiltotta attól, hogy látogassa a gyermekeit. Aznap a nagymama otthon volt, ebédet főzött, az anya dolgozott. A két gyerek egyszer csak eltűnt. Délutánra már rendőrségi ügy lett belőle. A következő napokban Gödöllőn mindenki őket kereste. Az újságokban megjelent a két kislány fényképe és részletes személyleírása. Dorottya ötéves volt, körülbelül 120 centiméter magas, szőke hajú, kerek arcú kislány. Orsolya négyéves, barna hajú, telt arcú gyermek. És a család még kétségbeesetten reménykedett.
A nyomozás első szakaszában az apa került a gyanú középpontjába. Ennek több oka is volt.
A férfi korábban kérte a gyerekek láthatását, de ezt a gyámhatóság nem engedélyezte. A korabeli beszámolók szerint házassága és kapcsolata volt nejével nem volt békés, és a férfi viselkedésével kapcsolatban komoly problémák merültek fel. Ráadásul az apa egy olyan múltat hordozott, amely a hatvanas évek Magyarországán különösen zavaró volt: korábban a Horthy-hadseregben szolgált, pilóta volt, és 1944-ben német Vaskeresztet is kapott. Ez akkoriban nem volt előnyös. Később a nyomozás kizárta, hogy az apa követte volna el a gyilkosságot, de addigra a család számára már elkezdődött az a rémálom, amelynek nem lett valódi vége.
Tizenegy nappal az eltűnésük után arattak a Gödöllői Agrártudományi Egyetem egyik búzatáblájában. Három férfi dolgozott a területen, és rábukkantak a két kislány holttestére. A búzatábla körülbelül egy kilométerre volt a lakóhelyüktől. A mai környezet már egészen más: azon a területen, ahol akkor a búza állt, ma egyetemi intézmények találhatók. A rendőrség azonnal megállapította, hogy megölték őket. A nyomozók egy gödöllői fiúhoz kezdték kapcsolni a tragédiát. Harangozó Sándor akkoriban tizenkét éves volt, és ugyanabban az épületben lakott, ahol az Ignácz család. A fiút már korábbról is ismerték a rendőrök, és a gyerekek eltűnése után egy tanú azt mondta, hogy a HÉV környékén látta őt az egyetem felől érkezni. Ez azért vált fontossá, mert az egyetem irányába vezetett az út, ahol később a holttesteket megtalálták. Harangozó végül beismerő vallomást tett. A két kislányt elcsalta azzal, hogy hogy a szomszéd kisbabáját vihetik el sétálni, amit a lányok nagyon szerettek volna. Így indultak el vele. A történet egyik legmegrázóbb része éppen ez: a gyerekek nem egy idegennel mentek el.
A három gyereket még látták az óvoda környékén, majd az egyetem felé mentek. A futballpályánál vizet ittak egy csapból, később pedig a búzatáblába értek. A fiú vallomása szerint ott egy husánggal fejbe verte a két kislányt. A holttesteket tizenegy nappal később ugyanott találták meg. Az okokra jóval később derült fény. Harangozó azt vallotta, bosszúból ölte meg őket. A fiú korábban elvesztette az egyik szemét egy balesetben. A nyomozás során készült szakvélemény szerint kialakult benne az a meggyőződés, hogy az emberek őt figyelik, gúnyolják a szeme miatt, és emiatt gyűlölet alakult ki benne azokkal szemben, akiknek mindkét szemük ép volt. Az egyik korábbi rendőr-visszaemlékezés ennél konkrétabb okot is említett: a lányok állítólag korábban beárulták a nagymamájának, hogy a fiú dohányzott, és a nagymama emiatt megütötte.
Harangozó Sándor először még azt állította, hogy Ignácz Tibor, a kislányok apja bízta meg őt. Állítólag pénzt ígért neki, csakhogy ezt a nyomozás nem tudta igazolni. A későbbi beszámolók szerint a vizsgálat kizárta, hogy Harangozó és Ignácz Tibor valaha találkoztak volna.
Sajnálatos módon, ezzel még nem zárult le a gyerekek ügye. Haláluk után is eltűntek. A családtagok nem láthatták a holttesteket. Nem volt számukra olyan pillanat, amikor saját szemükkel meggyőződhettek volna arról, hogy Dorottya és Orsolya valóban meghalt. Az is döbbenetes, hogy nem volt halotti anyakönyvi kivonatuk. Erre 2019-ig kellett várni, amikor egy oknyomozó riport kapcsán hivatalosan is dokumentálták halálukat. Ez felfoghatatlan.
Az sem bizonyítható a ma hozzáférhető dokumentumok alapján, hogy hol temették el őket. A nyomozati anyagok egy része eltűnt, ahogy a gyerekek maradványairól sem tudunk biztosat. A gyerekek anyja nem tudta elgyászolni lányait, mert nem volt temetés, nem volt sírhely, ahová kimehetett volna.
Az ügy egyik különös mellékszála az apa, Ignácz Tibor. A férfit a kezdetektől gyanúsították, később azonban a nyomozás kizárta, hogy ő követte volna el a gyilkosságot. Évtizedekkel később azonban előkerült egy különös családi emlék. Ignácz Tibor harmadik feleségének unokája szerint a férfi egyszer azt mondta, hogy tudja, hol vannak eltemetve a lányai. Egy budapesti temetőt említett. A 2019-es oknyomozás során azonban a budapesti és a gödöllői temetők nyilvántartásaiban sem találták meg a kislányok nevét.
Mi lett végül a gyilkossal, aki csupán tizenkét éves volt? Az akkori magyar jog szerint nem volt büntethető, így a nyomozást 1968 januárjában megszüntették. Harangozó állami nevelőintézetbe került, de ezzel nem ért véget az élete. A későbbi beszámolók szerint az intézetben is súlyos problémák adódtak vele, majd pszichiátriai kezelésre került. Később ismét a társadalomba került. A hetvenes években újabb bűncselekményeket követett el: több nőt megtámadott és késsel fenyegetett. Ezekben az ügyekben már büntetőeljárás indult ellene, és 12 év fegyházbüntetésre ítélték. 1987-ben szabadult, majd ismét börtönbe került. 2016. november 11-én halt meg a tököli rabkórházban.
A kislányok édesanyja sosem kapott megnyugtató választ a történtekre. Úgy halt meg, hogy nem tudhatta, mi történt valójában gyermekeivel, akiknek holttestéről ma sem tud senki érdemlegeset.
