– És most nem is az én kocsim elé vetődtél! – mondta Milán nevetve, hangjában enyhe iróniával. A lány felnézett és kikerekedett a szeme meglepetésében.
– Ezt nem hiszem el! – kiáltotta. – Hogy lehet, hogy itt találkozunk?
– Ez biztosan a karma, vagy én vagyok a végzeted – nevetett a srác és lehajolt hozzá. – Rá tudsz állni?
– Nem tudom, mindjárt kiderül. – Kiegyenesedett, de azonnal felszisszent. – A bal bokám azt hiszem, kiment a helyéből.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Milán egy pillantást vetett a szandálos lábra, a rémült szemekre és szó nélkül felnyalábolta a lányt.
– Elrabollak – közölte, mire a lány elmosolyodott először, amióta ismerte. A hatalmas előcsarnok felé vitte, ahol több lift sorakozott a barna falburkolat mögött, a csodálatos pálmák mellett.
A liftes srác elvigyorodott, de nem szólt semmit. Látta, hogy az ő segítségére nincs szükség.
– A negyediken lakom – bökte a lány. Szemmel láthatóan nem volt ellenére, hogy nem kell a saját lábán gyalogolnia. Az ismeretlen erős karjai közt tagadhatatlanul jól érezte magát.
– Megnyomnád, mert minden kezem foglalt?
– Örömest, habár a filmekben ezt sose mondják.
– Jogos. Csak a filmekben növesztenek egy harmadik kezet, királylány.
Ezen mindketten nevettek. Milán megállapította, hogy a lány pehelykönnyű és annyira szép, hogy hozzá hasonlót keveset látott életében. Nem szokványos szépség, inkább az a visszafogott, de minden porcikája gyönyörű. Ívelt szemöldöke, apró orra, hosszú szempillái és kerekded arca azonnal elvarázsolta. És ezzel a szépséggel érezhetően nem volt tisztában. Parfümjének édeskés illata is azonnal az orrába kúszott. Két nap alatt két ennyire szép lányt látni, talán sok is a jóból, mondta magának, de aztán legyintett, vagyis csak gondolatban. Megérdemli, nyugtázta. Ezer éve nem volt kapcsolata, folyton tanult meg dolgozott, és ha nem is szándékosan, de elkerülte a szerelem. Most meg mintha kissé jobban megdobbant volna a szíve a kelleténél.
A lift pár másodperc múlva némán megállt és Milán kilépett könnyű terhével.
– Innen már menni fog – mondta a lány.
– Felejtsed el! Ha eddig elhoztalak, nem foglak letenni, csak a szobádban.
– Kérlek, ne! Nem jöhetsz be, nem lehet.
– Nem akarlak megerőszakolni. Csak segíteni akarok.
– Tudom, de most nem magyarázhatom meg neked. Apa nem szereti, ha mással vagyok, mint akit ő javasol.
Milán meghökkent. Ez nem a 21. század? Mi az, hogy javasol? Mi az, hogy nem szereti?
– Ezt nem értem – közölte, de azért finoman letette a lányt a puha bézs szőnyegre.
– Nem baj, nem kell értened, és kérlek, ne kérdezz semmit. Pláne, ne mondj véleményt!
– Okés, te nagyon titokzatos. Viszont a neved meg kell kérdeznem, mert akit kétszer is megmentek pár napon belül, annak jó, ha a nevét tudom, ki tudja, mikor kell megint a segítségére sietnem.
A lány hangosan felnevetett.
– Mirella vagyok. És megígérem, hogy nem ugrom a robogód és semmilyen és járműved elé, amíg itt vagy! Köszönöm, hogy felhoztál, innen megoldom.
– Biztosan?
– Ezer százalék. Viszont én sem tudom a neved.
– Úgy hívnak, mint egy olasz várost – kacsintott a srác.
– Rendben, akkor Bologna vagy, ugye?
Milán a lány mosolygó arcára pillantott és legszívesebben ott a folyosón megcsókolta volna,
– Majdnem. – Azzal megfordult és lesietett a lépcsőn. Az járt a fejében, vajon mitől félhet Mirella, hogy ennyire nem engedi közel, vagy mitől féltheti az apja, hiszen itt Balin nem ismeri senki őket. Nem is sejtette, hogy mekkorát tévedett.
Mirella besántikált az ajtón és lerogyott a kanapé szélére.
Hű, de helyes ez a Bologna, nyugtázta. Huszonhárom éves volt és kamaszkora óta apja valódi rabságban tartotta. Nem mehetett sehová egyedül, és amikor a barátnőivel találkozott, akkor is szemmel tartotta valaki. Lehet, hogy ezt idővel meg lehet szokni, neki nem sikerült.
Ő soha nem érezte, hogy ne lenne biztonságban, de az apja mindig felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a világ közel sem olyan szürke, mint amilyennek látszik. A legtöbb ember úgy tesz, mintha tengetné napjait, aztán csak a kellő alkalomra vár, hogy megragadja a lehetőséget, ami kínálkozik. És ez a lehetőség nem mindig kellemes vagy becsületes módja a pénzszerzésnek.
Azt is hozzátette, hogy a legtöbb ember csak azért nem lop vagy csal, mert fél a lebukástól és a büntetéstől. Aki viszont elég dörzsölt, sokáig húzza vagy sikerül egy életen át megúsznia a börtönt. Az emberek nagy része simán rabolna, ölne, ha nem járna érte büntetés.
Mirella nem szerette ezt hallani, de elfogadta, hogy apja jobban ismeri a világot, mint ő. Sokkal több tapasztalata van, sokan dolgoznak neki és minden emberéért felelős. Akinek annyi vállalkozása, befektetése van, mint neki, az tudja, miről beszél.
– Mi történt? – szólalt meg váratlanul egy férfi a szobában. Épp a szomszédos lakosztályból jött át, amikor megpillantotta Mirellát.
– Kificamodott a bokám. Vagy lehet, hogy csak rosszul léptem – válaszolta neki.
– Az isten szerelmére, te lány! Mi lenne veled, ha nem lennék melletted? – kiáltott fel a férfi megjátszott méltatlankodással. – Azonnal leszólok a recepcióra.
– Köszönöm, de nem hiszem, hogy komoly.
– Feküdj csak le, intézem.
Azzal már fel is vette a kagylót és tökéletes angolsággal, ellentmondást nem tűrő hangon orvosi segítséget kért. Mirella a plafont bámulta és tudta, hogy kettőt sem kell pislantania, már itt lesz valaki. Apjának mindig sikerül elérnie, amit akar. Neki nem mondanak ellent, nem próbálják lerázni.
– Két perc, édesem – mondta, és megsimogatta a lánya arcát. – Nem bánod, ha nem várlak meg? Viviennel az úszó templomhoz készülünk, és már késésben is vagyok.
– Apa, felnőtt vagyok, ha hiszed, ha nem – mosolygott a lány. – Nem halálos a sérülésem. Menj csak, érezd jól magad!
– Jól van, csillagom! Akkor este találkozunk.
– Menj már!
A férfi felkapta vékony, drapp felöltőjét és már kinn is volt a folyosón. Az járt a fejében, hogy fura fintora a sorsnak, hogy elhozza Balira a lányát, és az kis híján eltöri a bokáját. De az még furább, hogy neki ilyen gyereket adott a sors. Először is elveszi a feleségét tőle, aztán itt hagyja a négyéves kislányt, aki cseppet sem életrevaló, nem túl ügyes, és sajnos nem tűnik túl szerencsésnek sem az életben. Ha nem a sajátjáról lenne szó, szemrebbenés nélkül tutyimutyinak titulálná. Így azonban csak legyintett, és megnyugodva arra gondolt, szerencsére van annyi pénze, hogy megvédje minden nagyobb bajtól. Egy kis ficam meg nem a világ.
A liftben megcsörrent a telefonja és az üzenet láttán pulykavörös lett a méregtől. Amikor semmi nem úgy megy, ahogy kellene, gondolta dühösen. A kurva életbe, azt hiszik egyesek, hogy képesek őt átvágni, morogta. Akkor még nem ismerik, de majd tesz róla, hogy megismerjék. Azzal zsebre vágta a telefont és arcán széles mosollyal üdvözölte a feltűnően csinos szőke nőt, aki az előcsarnokban várta.
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest
