Bence és Anna – Lapok egy házaspár naplójából – 3. rész

Az előző részeket itt olvashatod

Bence

Az utolsó két hét a kényszeritthonlétből szinte elszállt. Észre sem vettem, mert valahogy minden felgyorsult. A változás szele megcsapott, de majdnem fel is döntött. Így van ez, ha valaki elhiszi, hogy négy lábon áll a földön. Nemrég még úgy hittem, attól kerek a világ, hogy van két gyerekem, egy normális, nem túl izgalmas házasságom és egy feleségem, akik mondjuk úgy középszürke. A habot a tortára csinos szeretőm tette fel, akivel kiéltem minden vágyam, ami otthon már elsikkadt. Ma viszont már tudom, hogy a látszólagos nyugalom vulkánkitörést rejtett. A házasságom gyökeresen felfordult, de mindezt úgy tette, hogy egyelőre nem borult ki a bili, bár már tudom, hogy a tartalmába majdnem beleléptem.

 
 

Anna oly módon cserélődött ki, hogy csak kapkodom a fejem. Vajon hogyan titkolta el eddig, hogy ennyire fenemód kreatív? Mi váltotta ki ezt belőle? Az utóbbi időben megjelenése az unalom határát súrolta.  Vágyai is alig voltak. Néha már azt gondoltam róla, hogy halérzelmei vannak. Csak nézett a bánatos szemével, aztán meg semmit sem szólt. Talán, ha rám borította volna az asztalt, előbb észhez térek. Mostanában viszont kivirult. Csak lesem, ahogy reggel elindul a munkába. Mintha a blúzai egy számmal kisebbek lennének a kelleténél. Feszül minden rajta. A szoknyája is megrövidült, és vett magának egy dögös térd feletti csizmát. Ettől egészen extrém kívánatos lett. A franc se gondolta, hogy lábfetisiszta leszek, mert egész nap a csizmában lévő karcsú vádlijára gondoltam.

Hogy ne merüljek el a nagy ábrándozásban Szilvi elkezdett bombázni szexis képekkel. Minden határt átlépett. Megbeszéltük, hogy a telefon tabu, nem keres, csak annyit ír, amennyit muszáj, mert nincs kedvem folyton felkapkodni, és törölni az üzeneteit. Pár napja teljesen bevadult. Először kezdte a szokásos cicás-hízelgéssel, de amikor nem reagáltam rá, és továbbra is hárítottam a találkozást, szaftos szövegeket küldözgetett. Emlékeztetett rá, hogy nekem mi a jó, és hogy ő mit csinálna velem. Pontosan azokat, amiket Anna sosem. Nem mondom, hogy nem villant fel bennem egy-két jó kép róla, hiszen piszok jó teste van, és a lazaságával sem volt gond. De ez a nyomulás megriasztott.
Próbáltam lerázni, pár ostoba szívecskével „jutalmazni” az igyekezetét, de mindez olaj volt a tűzre. Nem a vágyát keltettem fel, hanem a dühét. Az első fenyegető üzenet után még nevettem. A második után meghökkentem. Éreztem, hogy nem fog leállni. Azt mondta, megígértem neki, hogy elveszem, mert ő a szerelmem. Nem emlékszem, hogy mondtam volna hasonlót, vagyis a kezdetén talán említettem valami ilyet, de hát így van az ember az, ha szex közben elszáll az agya.
A nők meg mindent elhisznek, és elraktároznak. Még a régi üzeneteim is előkerültek, amiket elmentett. Ebben a 21. századi csúcstechnológiában azért van egy jó adag szemétség. Persze gyors meg hatékony, de maradandó is. Amikor megláttam másfél éve írt pár soromat, leesett az állam. Az biztos, hogy nem voltam normális, vagy ha igen, akkor pláne jól pofán kellett volna vágnom magam.
Már mindegy. Nála minden ott volt dátummal elrakva és készen állt, hogy lavinát robbantson ki a hegyből. Épp most, amikor végre egyenesbe jött a házasságom, amikor a feleségemről kiderült, hogy csodálatos nő, én meg egy nagy barom voltam, hogy nem vettem észre.

Anna

Bence megváltozott. Pontosabban a tekintete. Úgy néz rám, ahogy talán soha. Mindez betudható annak is, hogy változtattam a ruhatáramon, de legfőképp a viselkedésemen. Kihívóbb lettem és nem ugrok azonnal, ha kér valamit. Néha meg se hallom, érdekes módon nem lázad érte.
Látom a szemén, hogy vizsgálgat engem. És ez a vizsgálgatás jó érzés. Benne van a kívánás. Tizenöt év van mögöttünk, és ezt érezni megint… nem kis dolog. Tudva, hogy van valahol a háttérben egy Szilvi, aki biztosan nem fog meghátrálni. Tudom, én is nő vagyok. Ez a Szilvi csak azért sem fogja békén hagyni Bencét, mert a férjem jóképű és pénze is van, de mindenekelőtt nem akar veszíteni. Elvégre azt hiszi, ő indult nyerő pozícióból. Minden szerető ezt hiszi az elején, mert a férfiak azt közvetítik, hogy otthon elhanyagolják őket, a feleség vagy trampli, vagy nem érti meg a csodálatos férjét, és természetesen a szex sem működik.
Viszont Szilvi átlagnő, átlag gondolkodással. Úgy érzi, elég egy jó test, jó szeretkezés és a hízelgés, ajnározás kilószámra. Mert majd ő többet ad, mint az a nyomorult nő, aki csak úgy szerepel a nagykönyvben, hogy feleség. Benne nincsen vágy, ő csak rendet és tisztaságot akar, és legfőbb időtöltése a főzés meg a vasalás. Otthon biztosan kinyúlt pólóban takarít, és soha nem alszik csipkés hálóingben, mert abban befagyna a feneke. Jobb a pamut vagy a flanel.

A munkahelyemen is mintha minden egyre jobbá alakulna. A főnök megjegyezte, hogy a kiváló munkaerővé nőttem ki magam. Azt mondta, gondolkozzak el azon, tudnék-e több és nagyobb feladatokat is vállalni, mert sok lehetőséget lát bennem. Megjegyezte, hogy a fiókvállalattól átjön majd hozzánk egy Tornyos Alex nevezetű srác, akivel csodákra lennénk képesek. Javasolta, hogy nézzem meg a munkáit. És való igaz, hihetetlenül kreatív a pasas. Amíg ez tudatosult bennem, meg is érkezett hozzánk. Harmincas évei közepén járhat, nagyon elszánt. Nem mellesleg helyes. Nem úgy, ahogy Bence, hogy magas, sármos, inkább vicces és intelligens. Farmerben jár, ami a cégnél nem szabályos, de neki nem szól senki.

Bence viszont nekem maga a jelen és múlt. Úgy összekapcsolódnak, mint két egymásba fonódó kéz. Olyan kéz, ami nem akarja elengedni a másikat, mert mindkettő megtart és simogat.

Amióta vettem pár csinos bugyit, no meg egy csipkés harisnyatartót, mintha minden más lenne köztünk az ágyban. Nem csak emiatt. Szégyen ide vagy oda, megnéztem néhány felnőtt filmet is, vagy inkább videót. Muszáj volt megfigyelnem, mások hogyan csinálják. Tudom én, hogy nem lehet ezt filmekből megtanulni, ahogy az autóvezetést sem könyvből, mégsem volt rossz látni, hogy egyes nők mire képesek.
Amikor elmondtam Liza barátnőmnek, úgy röhögött, hogy azt hittem, leesik a székről. Mindegy. Az biztos, hogy működik. Bence is meglepődött az újításaimon. Még hogy a szex nem lehet újdonság egy bizonyos idő elteltével?!  Liza annyit mondott, hogy elképesztő még a gondolata is annak, hogy én trükköket tanulok holmi pornósztároktól. Magam is így vélem, de a legnagyobb döbbenetet az okozta, hogy élveztem az egészet. A filmeket is, és a férjem csillogó tekintetét is.

Aztán tegnap Bence figyelmetlen volt. A telefonját elöl hagyta. És a felvillanó fotó egy női testet láttatott. Meztelenül. Szilvi nem adja fel. Tudtam.
Engem meg nem ismer.

Folytatás vasárnap reggel

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here