szerda, február 4, 2026
Kedves Nagyikám! Apa folyton nyaggat, hogy írjak már neked, mert ők nem érnek rá. Azt sorolja, hogy így gyakorolhatom a helyesírást is, ami akkor is hasznos, ha itt élünk. Hiába mondom neki, hogy ez hülyeség. Egyszer már meg is mutattam...
Az aranyhal egy kis tóban éldegélt, ami az erdő szélén állt, ki tudja mióta. A halak abban az időben még egyszerű aranyhalak voltak, és nem várta el tőlük senki, hogy kívánságokat teljesítsenek. Ám ahogy múlt az idő, egyre több...
Iván nem volt gyáva, de ereje sem volt harcolni, elvégre ő mondta, hogy legyen vége. Ő akarta szánt szándékkal elveszíteni a lányt, mert úgy hitte botor módon, hogy jobb lesz nekik. De semmivel nem lett jobb, mert úgy feküdt,...
- Akarsz tököt faragni? – kérdezte Réka ágyon heverő lányát. Nemrég értek haza az óvodából, és mindketten fáradtak voltak, de Bori napok óta nyúzta a tökfaragással. Mindig hárította, mert félt attól, hogy baleset lesz belőle. Viszont ismerte Borit, kitartó volt...
Nóra Hozzám jöttek, mert én vagyok még hivatalosan a felesége. Levente balesetet szenvedett. Belerohant egy másik kocsi, azonnal meghalt. Az egész életnek, amit eddig éltünk, vége lett. Egy pillanat alatt. Soha semmi nem lehet már olyan, mint volt. Mindegy, hogy a...
– Jaj, nem olyan! – kacagott hangosan Marcsi. – Nem az öregek otthonában jártam, hanem egy múzeumban. Csak jó volt ezt kimondani. – Az nem lehet, hogy ilyen helyeken ismerkedsz! – kiáltott Petra. – Ki jár ezekre? A nagyanyám is...
Majd egy hétig nem történt semmi. Liza egészen boldog volt és olyan büszkén jár-kelt a lakásban, mintha legalábbis új égitestet fedezett volna fel az égbolton. Időnként a férjére pillantott, és csakhogy meg nem veregette a saját vállát. Így kell...
Megint megtörténik.  Megint az a szúró érzés a gyomrában. És a némaság. Hiába mondja anyja, hogy ne hagyja magát, szóljon vissza, az nem olyan egyszerű. Dani szép fiú, nem mindig undok. Van, amikor kedves vele, de ha nem az,...
Nem állítom, hogy könnyű volt megtalálnom Levente jelenlegi választottjának a lakását. Azt sem, hogy egyszerű volt odamennem. Azért mondom, hogy jelenlegi, mert ez tényleg pillanatnyi állapot. Vagy úgy hittem. Előre ítélkeztem, ahogy sokan, de az vesse rám az első...
Olívia ragyogott. Nemcsak a haja, amely olyan vörös volt, mint a lenyugvó nap, hanem az arca, a szeme, a teste. Ragyogott, mert este boldog volt. Épp hazafelé utazott szüleihez, akiket már fél éve nem látogatott meg. Egyedül, a fia...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb