Az egyik ismerősöm mesélte, hogy hónapok óta járták az országot, de megfelelő házat nem találtak sehol, viszont érdekes és fura embereket bőségesen. Volt, aki a vécét is eladta volna nekik aranyáron, de olyan is, aki szerette volna elvinni a...
Ezután napokig nem találkoztak. Olívia tisztában volt vele, hogy mai a szerelmek, vagy nevezzük csak bontakozó kapcsolatoknak, már mások, mint régen. Nem azért, mert minden megváltozott, hanem mert az emberek változtak meg, elsősorban idősebbek és tapasztaltabbak lettek. Mégis bántotta,...
Ezt a kérdést Judit sose tette fel Andreának. A barátnője volt legalább húsz éve, talán az általános iskola negyedik osztálya óta. Nem számolták az éveket, mert egyáltalán nem voltak fontosak. Andrea volt az esküvői tanúja is, és majdnem a...
Zalán nem volt egy vérbeli jófiú, de a házassága alatt sokat komolyodott. Azért közel se annyit, hogy mintaférjnek lehessen nevezni, de kicsapongásait a minimálisra szorította vissza. A felesége ismerte őt és tulajdonképpen el is fogadta olyannak, amilyen, ami nem...
Hétfő reggel Milánó a legszebb arcát mutatta. Zsuzsó azonban nem törődött vele. Hallgatta a taxis szűnni nem akaró karattyolását, és arra gondolt, mindjárt otthon lesz. A mindjárt jó pár órát jelentett, de őt most nem érdekelte a zötykölődés a...
Hadd mutatkozzak be: Attila vagyok, 38 éves és nős. Van egy tizenöt éves lányom, korán nősültem. Túl korán. Edző vagyok a városban, több helyen dolgozom, de városi sportklubnál vagyok állandó alkalmazásban. Fekete, hosszabb, hullámos hajam van, nem nőcis, nem...
Adél boldog, mert ágyba kapta a reggelit, Adélék elutaztak Mallorcára, és ott barnára sült mindenki a családból. A múltkor wellnessezni voltak, előtte lombkorona ösvényen, azelőtt meg színházban nevetve és remekül szórakozva. Adél élete maga volt a csoda, hiszen, ha...
Azon a mámoros hajnalon minden megváltozott. Zsuzsó enyhén becsiccsentve érkezett haza. Pietro elkísérte, nem mertek kocsiban ülni. Egész úton nevettek. Jóval hangosabbak voltak a kelleténél, főleg amikor elhagyták a belváros zsúfolt utcáit. A kőfalak, amelyek már láttak sok cifra...
Másnap a munkahelyén alig tudott az adathalmazra figyelni. Az ügyfelek is idegesítették, mert mindent ötször megkérdeztek, de hatodszorra is rosszul töltötték ki a papírokat. Legszívesebben leordította volna őket, de aztán bement a mosdóba és inkább hideg vízzel megmosta az...
Amint hazaért és megebédelt, azonnal ledőlt aludni. Anyja morogva vette tudomásul, hogy semmi nem változott, még mindig neki kell csinálnia mindent. Ő azonban nem magyarázkodott. Mielőtt elaludt, rápillantott a telefonjára, de az néma maradt. Két órával később nem sokkal...
































































