Drága M.! – 4. levél

“Szerelmesem!
Ma az irodában hallottam, hogy két nő beszélget a szerelemről, hűséről meg tudod, olyan igazi női témákról, amiket férfi soha meg nem tenne. Az egyik azt mondta, a szeretőség ócska dolog, nem is igazi szerelem, túlmisztifikált érzelem. Régebben talán odamentem volna hozzájuk, hogy vitába szálljak velük, de most hallgattam.

Drága M.!  – A sorozat részeit itt olvashatod

Aki nem élte meg, nem tudhatja. Nem lehet elmagyarázni senkinek, hogy felfogja ép ésszel, a szerelem nem attól függ, ki milyen státuszban van. Évek hosszú sora alatt megtanultam, hogy sokféle szerelem létezik. Nemcsak az az egy, amit mi érzünk, vagy amit mi látunk bele a sajátunkba. Ezért hagytam. Nincs szükségem arra, hogy a bennem lévő érzelmeket elismerje valaki. Arra sincs, hogy más jóváhagyja a tieid, mert amit én éreztem belőlük, az az enyém. Az, amit te adtál nekem.

Végtelenül könnyű bírálatot mondani másra, nem figyelni az arcára, tetteire, csak egy homályos szemüvegen át látva kimondani, hogy ő jó vagy rossz.

 
 

Nem vagyok egyik sem. Ember vagyok. Tele örömmel, fájdalommal és szenvedéssel. Ahogy mindenki.

Tíz napja temettek el, és én minden délután kimegyek hozzád. Néha csak üldögélek szótlanul és emlékezem. Máskor sírok egy sort, mert eszembe jut egy apró mozzanat a közös időnkből. De van, amikor csak jól esik a közeledben lenni. Tudom, rémisztő ezt mondani, de szeretek veled lenni most is. Ilyenkor az emlékek megfényesednek, és nem gondolok másra, csak azokra a pillanatokra, amik nekünk jutottak.

Tegnap vittem neked egy szív alakú kavicsot. Hazafelé találtam a járda szélén és nem bírtam otthagyni. Alaposan megtisztogattam és letettem a sírodra, amelyen már erősen hervadoznak a virágok. Az enyém nincs köztük. Én nem viszek, nem vihetek. Nem akarom, hogy feltűnjön, hogy ott jártam. De az igazi ok az, hogy el sem hiszem, hogy ott vagy.

Ha a lépteket hallok a folyosón, azonnal fülelni kezdek, és várom, hogy kis koppantásod jelezze, megjöttél. Hallom, amint a lábtörlőn súrlódik a cipőd, én meg azonnal mosolyogni kezdek. Aztán a léptek zaja elcsitul, ahogy az én szívem is.

Nálam maradt a sálad, a kedvenc illatod és néhány hajszál a párnán. Ne nevess ki, ez utóbbiakat összeszedtem, és egy kis üvegcsébe rejtettem. Ha régen ilyet láttam egy filmben, gúnyosan nevettem. Ócska romantikának gondoltam. Erre most én is ilyesmit teszek és nem bánom, ha mosolyogsz rajtam odafentről. Bár szerinted nincs odafent, ezt többször mondtad. Mégis hiszek benne, mert kell lenni egy helynek, ahol viszontlátlak téged. Olyannak, ahol odafuthatok hozzád és ketten egymás lelkei lehetünk. Jaj, most sírnom kell. Bocsáss meg, de nem bírom tovább az emlékezést…

Este lett. Csak most tudom folytatni az írást. Eszembe jutott, nincs egy közös képünk sem. Nem akartunk ilyen jelet hagyni magunk után. Nem is tűnt fontosnak, mert megvoltunk egymásban mindig.

Hiányzol. Hiányzik az érintésed, az ölelésed és a csókod is. Hiányzik nevető szemed. Nem látom sietős mozdulataid, távolba meredő tekinteted, nem érzem vágyad, amely magával ragad. Nem hallom a hangod, amellyel dicsérsz, megköszönöd a kávét, vagy egyszerűen csak kimondod a nevem.

A halál nem más, mint egy óriási hiány. De ez a hiány nem orvosolható, nem lyuk egy gyereknadrágon, ami talán összevarrható. Ez feneketlen és magába szippantó. Nincs az alján feloldozás.

Nem bírok enni, aludni, csak nézem a plafont mereven, és a gondolataimat rád fókuszálom. Tudom, ez a legrosszabb, de mit tehetek, de nincs akaratom. Ezt nem lehet akarattal félre tenni.

Mondd, lesz jobb? Lesz a napnak olyan perce, amikor nem jutsz eszembe? Mindenki azt szajkózza, hogy a fájdalom sebe egy idő után bevarasodik, aztán meg lehull a var és a seb eltűnik.

Nem hiszek nekik. Nélküled nekem seb marad az életemen. És ez a seb a nemgyógyulók közül való.

Szerelmesem! Kedvesem! Mindenem! A napok elsorvadnak nélküled…

Z”

Előző levél
Következő levél

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here