Elfeledett Oscar titkok… Készülj a díjkiosztóra!

Nyakunkon az Oscar-gála, de még azt sem tudjuk, hogy inkább a
Csillag születik-ért vagy a Bohém Rapszódiáért szorítsunk. Amíg ezt eldöntjük, inkább csemegézzünk a régmúlt idők díjátadóiból.

 
 

Vajon melyik film nyerte el eddig a legtöbb Oscar jelölést? Hát persze, hogy örök kedvencünk, a Titanic! Oké, fej-fej mellett haladva az 1959-es Minden Éváról c. filmmel karöltve, de 14 jelölés már önmagában véve is hatalmas elismerés.

És ha már Titanic: ember nem várt még annyit az arany szoborra, mint DiCaprió. Az internet népe persze együtt szurkolt neki éveken át, ennek melléktermékeként pedig többezer mém tette szebbé szürke hétköznapjainkat.

A jelölések abszolút győztese egyébként Meryl Streep, aki eddig nem kevesebb, mint 19-szer pályázhatott az aranyszoborra. Ebből mindösszesen „csak” háromszor nyert, legutoljára a 2011-es Vaslady hozta meg számára a sikert.

Volt viszont olyan eset is, ahol a színészt pont nem érdekelte az egész felhajtás. Marlon Brando ugyan elnyerte a díjat a Keresztapá-ban nyújtott lehengerlő alakításáért, azonban kihagyta az egész gálát. Inkább elküldött maga helyett egy indián lányt, név szerint Sacheen Littlefeathert, aki ráadásul a színész nevében szépen visszautasította a díjat.

Nem csak Marlon Brando volt az egyetlen, aki nem akart nagy hűhót csapni egy győzelem miatt. Patty Duke legalább felment a színpadra, és megköszönte az aranyszobrot. Szó szerint; épp csak annyit mondott „Thank you”.

Nem volt azonban mindig ekkora felhajtás az Oscar-gála közül. A legelső, 1929-es eseményre például potom 5 dollárért bárki válthatott jegyet, 1953-ig nem is közvetítette televízió a nagyszabású rendezvényt. 1966-től viszont már színesben lehetett izgulni a jelöltekért.

Ha valakit meg kellene nevezni a jelöltek abszolút császárának, akkor a korona egyértelműen Walt Disney fejére kerülne. Igaz, 37 év kellett hozzá, de összesen 22 szobor díszítette otthon a könyvespolcait. 1953-ban például 4 szobrocskát is hazavihetett (Megfognád légyszi az egyiket? Nem fér el a kezemben. El tudom képzelni, hogy valami ilyesmit mondhatott….). Nem mellesleg 59-szer jelölték.

Kicsit lelombozó, de a legjobb rendezőnek kijáró díjat először csak 2010-ben vehette át nő. A szerencsés hölgy nem más, mint Kathryn Bigelow, aki egy kőkemény háborús filmmel, A bombák földjén című alkotással írta be magát az Oscar-történelembe.

A legtöbb Oscar-díjjal büszkélkedhető színésznő egyébként Katherine Hepburn, aki 4-szer tudhatta magáénak a győzelmet. Az első és az utolsó díjazása között összesen 48 év telt el.

Kétszer is előforult, hogy a színészek tragikus módon nem vehették át a díjat. Először 1976-ban, Peter Finch nem érhette meg a saját jelölését. A másodikra viszont már jól emlékezhetünk: éppen 10 éve, hogy Heath Ledger posztumusz díjat kapott a legendás Joker figurájának alakításáért, a díjat a szülei és testvére vették át.

A tehetség családban marad: Liza Minelli esetében otthon nagyjából elvárás lehetett, hogy hozzon haza egy díjat a gyűjteménybe. Első körben édesanyja, Judy Garland kapott 1939-ben ifjúsági Oscart, de mivel az apa sem akart lemaradni, Vincente Minelli 1958-ban elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.

fotó: internet

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here