Ezeket a magyar filmeket hagytad ki 2019-ben

A Szép csendben nem egy könnyű film. A kritikusok egy része lehúzta, mert “nem elég bátor”, de a nézők többsége egy merész, súlyos, hiánypótló alkotásnak tartja. Nagy Zoltán filmjének központi témája ugyanis egy korosodó karmester és a zenekar tizenhárom éves csellistája közötti illegitim szexuális kapcsolat. Az abúzus egy tizennyolc éves fiúnak, a zenekar szólistájának tűnik fel. Nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot.

 
 

Két, második világháború korában játszódó film is készült idén, amely elé érdemes leülni. Az Akik maradtak egy, a borzalmak korában kibontakozó szerelemről szól: Aladár és Klára egymásba kapaszkodva próbálja túlélni a világégést. A férfi egy magányos nőgyógyász, a nő pedig egy dacos kamaszlány, aki Aladár oldalán érik nővé, és aki rendületlenül hiszi, hogy a szülei egyszer hazatérnek… Mindketten a túléléssel küszködnek, de talán több eséllyel, mint más kortársuk, mert korábbi életükből van elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 1944 traumáját segít begyógyítani, hanem tartást ad az 50-es éveket is átvészelni. A mozilátogatók pozitívan reagáltak az “Akik maradtak”-ra: “Kezdem visszanyerni a magyar filmgyártásba vetett hitemet. Elképzelhető, hogy nem fogja nagy tömegek tetszését elnyerni, mert elég sajátos stílusa van, de aki kicsit is otthonosan mozog a 20. századi történelemben, az értékelni fogja. A korszakhoz és a történtekhez pont ez a lassú tempó és komorság kell.”

A másik fim Az apró mesék, amely szintén ezt a korszakot eleveníti fel. A történet szerint hónapokkal a II. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

És, hogy egy könnyedebb alkotást is ajánljunk: a Most van most című mozi egy vagány road movie, ami egyszerre ötvözi egy romantikus vígjáték és egy érzelmes dráma elemeit. Egy szökött menyasszony és egy taxis huszonnégy óra alatt lejátszódó kalandjait ismerhetjük meg… Szilvi egy hirtelen döntésből lelép az esküvőjéről és beugrik egy szabadnapos taxis autójába. Petya, a taxis próbálja elmagyarázni, hogy épp nem dolgozik, de Szilvi belefojtja a szót. Petya laza, humoros srác, ugyanakkor érző ember is, aki megunta a jogászkodást, és helyette taxiba ült. A film kettejük története. A taxival egyetlen nap alatt körbeutazzák Budapestet és környékét, még a Balaton-felvidékre is eljutnak. Ezalatt egyre jobban megismerik egymást. A film a harmincas korosztály énkeresési és párkapcsolati problémáit járja körül. Ez is elég megosztó, a sok negatív nézői vélemény végén azért találtunk egy pozitívat is: “Azt hiszem, pont erre volt szükségem, hogy feltöltődhesse végre. És aki szintén így érzi, annak erősen tudom ajánlani, mert alighanem az egyik legjobb magyar road movie, ami az utóbbi években készült. Már ha készült ilyen. Remekül megírt történet, zseniális alakításokkal, én csakis ajánlani tudom!”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here