Ezért csal meg a párod – legalábbis a tudomány szerint

Nem, nem fogod megtalálni azt az idegen hajszálat a párod ingén. A telefonban turkálni sem túl etikus megoldás – ráadásul ha már ott kell kutakodni, az régen rossz. A megoldás valójában sokkal egyszerűbb.

Ahány ember, annyi kapcsolat, és ahány kapcsolat, annyi megcsalás. Egyszer ismertem egy lányt, aki váltig állította, hogy ő bizony nem hűtlenkedett, mert a 2. számú delikvenssel bizony húztak óvszert, így nem volt igazi fizikai kontaktus. Hogy azóta is boldogan élnek-e, míg meg nem haltak – nos, ezt nem tudom, de ha már megcsalásról van szó, legalább játszunk nyílt lapokkal.

A Queenslandi Egyetem kutatási során arra jutott, hogy azoknak, akiknek korábban több szexuális partnerük volt, kisebb eséllyel tudnak nemet mondani egy új kísértésre. Ez nem igazán a nagyobb szexuális étvágynak köszönhető, egyszerűen nem akarják, hogy a csábításra való képességük kárba vesszen. A kutatás szerint a hűtlen felek el sem gondolkodnak az adott szituációban, hogy helyes-e, amit tesznek, egyszerűen azonnal cselekednek.

 
 

Nem meglepő módon a megcsalás okai közt elsőként szerepelt a partnertől való eltávolodás. A kutatásban egyébként 123 17 és 25 év közti fiatal vett részt, természetesen csak olyanok, akik párkapcsolatban éltek. Az eredmények nem túl szívderítőek: a hűtlen férfiak és nők egyaránt eljutottak a csókig. A férfiak viszont többségében nem álltak meg egy szájrapuszinál, hanem konkrétan szexuális kapcsolatot is létesítettek az ellenkező nemmel, amíg tilosban jártak.

A felmérés szerint egyébként a megcsalásnak pozitív oldala is lehet (nem, nem frissíti fel a kapcsolatot). A megcsalt fél a rossz tapasztalatok alapján ugyanis következő alkalommal hamarabb észreveszi, ha a párja hűtlenkedésen töri a fejét.

Egyelőre úgy tűnik, az örök élet titkát előbb fogják felfedezni, mint a megcsalás elleni tablettát. Megint más kérdés, hogy sokan nincsenek tisztában a külső-belső értékeikkel, ezért is lehet az, hogy 60-as férfiak csak pislognak, miért nem talált be a bók a 22 éves lánynál. Ráadásul sokan úgy vannak a párjukkal, mint egy bútorral: megvan, szép, ottmarad, most már jó lesz. Pedig a párkapcsolatban ugyanúgy teljesíteni kell nap, mint nap, mint a munkahelyeden. Kicsit mintha a minden reggel ki kéne mondani a boldogító igent. Sajnos hosszútávon ez is munka kérdése, mint minden jó dolog az életben. Egy jó állás, egy karcsú alak, sok-sok nulla a bankszámlán – folyamatos teljesítés. Miért lenne ez alól épp a párkapcsolat a kivétel?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here