Gerendás Péter

Szinte hihetetlen, de Gerendás Péter ma ünnepli 63. születésnapját. Ennek örömére mi azt próbáljuk boncolgatni, hogyan lehet összehozni egyszerre egy töretlen karriert és 9 gyereket.

 
 

Ami biztos, hogy Gerendás Péter nagyszerű feleséggel büszkélkedhet. Elmondása szerint a párjával már több mint 25 éve jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. A család összetartója természetesen az anya, ám a zenésznek nem minden gyereke származik ugyanabból a kapcsolatból. Első házasságából kettő, egy rövid kapcsolatából a 3. gyermeke, jelenlegi párjától pedig 6 gyermeke született.

Állítása szerint azonban még ez a 9 is kevés, hiszen apának lenni a legcsodálatosabb dolog a világon. Az alma egyébként nem esik messze a fájától, a család csak úgy hemzseg a tehetségektől. Lánya, Hanna két hangszeres is játszik, fia, Dávid pedig remekül bánik a gitárral, nem mellesleg az énekhangja sem utolsó. Sőt, Dani fia a The Biebers és a Margaret Island zenekarokban dobol. Ezek után már nem meglepő, hogy a család olykor közösen is fellép.

Már karrierje kezdetén is sokat turnézott az LGT-vel és Zoránnal, nem utolsó sorban pedig olyan előadóknak írt dalszövegeket, mint Somló Tamás, Koncz Zsuzsa vagy Wolf Kati. Kevésbé ismert tény, de Gerendás Péter sikeres hazai karrierje ellenére 4 évig Norvégiában is zenélt. Miután búcsút intett a zord éghajlatnak, hazatért, és megnyerte a Magyar Televízió Dalversenyét. Pályafutása során nem egy színházi darabhoz szerzett zenét, de volt, hogy szerepet is vállalt.

Gerendás Péternek valószínűleg egy külön kis szobája lehet otthon, teli díjakkal. Volt már az év énekese, az év zeneszerzője, Liszt Ferenc díjas zeneszerző, 2008-ban pedig megkapta a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjét is.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here