„Nagyon gyakran mi kovácsoljuk a béklyókat, amelyek megkötöznek minket. Saját magunk rabjaivá válunk, és nem vesszük észre, hogy bilincseink nincsenek is hozzákötve megszállottságunk tárgyához.”
(Boris Vallejo)
Előfordul, hogy megtörténik. Nem is olyan ritkán. Egy szakítás után sok dolog átértékelődik az emberekben. Ez jelenthet jót is, rosszat is. Ha egy kapcsolat lezárul, gyakoribb, hogy csak az egyik fél sérül. Természtesen az, akit elhagynak. Csorbát szenved az önbizalma, a biztonságérzete, a jövőbe vetett hite. Mindez hatványozottan igaz, ha teljes mértékben a másiktól tette függővé saját boldogságát. Ha valaki menni készül, rá kell adni a kabátot, mondjuk, de mind tudjuk, hogy érzelmileg ez nem ilyen egyszerű, mert képtelenek vagyunk elfogadni, hogy már nem kellünk. Bennünk még élénken élnek az emlékek, az együtt töltött pillanatok, és úgy hisszük, ezt a másik se felejtheti el könnyen. Azzal pokoli nehéz számolni, hogy a másik nem ugyanúgy érez, ahogy mi, vagy legalább hasonlóan. Egy szakítás mindenhogy fájdalmas lehet, csúnyábbnál csúnyább módjait nem kell ecsetelnünk. Az utána következő gyászmunka se kellemes, de ha összeszedjük magunkat, ha sikerül más elfoglaltsággal lekötni a gondolatainkat, akkor nyert ügyünk lesz egy idő után. És ekkor, amikor már egészen jól megnyugodtunk, amikor újra nevetni tudunk, megjelenik az ex. Üzenetet ír, és figyeljük meg, soha olyan kedves és tapintatos nem volt a kapcsolat során, ahogy most. Finoman érdeklődik hogylétünk felől, vagy felelevenít egy közös pillanatot, esetleg szimplán kimondja, mit akar. Akarhat csak szexet is, de egy jó beszélgetést, vagy épp arra vágyik, hogy meghallgassák, netán újra akarja kezdeni.
Azzal a szituációval, hogy újra jelentkezik, csomó gond van. Akadhat benne jó is, mert lám, nem tudott elfelejteni bennünket, még fontosak vagyunk, vagy csak rájött, hogy nem tud nélkülünk élni. Ezek a gondolatok simogatják a lelkünket, de valljuk be őszintén, hihetőek? Igen, elvétve. Ha egy kapcsolat lezárul, eltemetjük vele a jót is, rosszat is, sokszor nem elég mélyre. Tudjuk, hogy nem volt fekete-fehér minden, de a szürke se a legjobb választás sok esetben. Vegyünk számba először a jót, abból van kevesebb. Szóval az ex ráébredt, hogy mi kellünk neki:
- Tévedett, belátta, és jöhet az újrakezdés.
- Unatkozik, szeretne visszatérni a megszokotthoz, mert ez nem sok munkába kerül neki.
- Vágyik ránk, de csak azért, mert új partnere vagy partnerei nem elég megértőek vagy kevésbé odaadóak a szexben.
- Tényleg rájött, hogy kár volt dobnia bennünket. Bocsánatot kér, és megváltozik. (Mese a mesében!)
A rosszak:
- Ha egyszer megcsalt, becsapott, bírált, bántott, megteszi újra, mert tudja, hogy nincsenek következményei szavainak, tetteinek.
- Ha kiábrándult belőlünk, nem igazán ábrándul vissza, mert már nem hatunk az újdonság erejével, akkor meg mi lenne bennünk a vonzó?
- Ugródeszkának tekint bennünket, mert még nem talált mást, és átmenetileg megkönnyítjük a hétköznapjait.
- Picit hempereg a megszokásban, hisz tudja, hogy meghallgatjuk, ajnározzuk, helyre tesszük az önbizalmát. Fürödni fog a rajongásunkban, de nem sokáig, mert nem kihívás a velünk való találkozás és maga a kapcsolat se.
- Tudja, hogy értő és segítő hallgatóság vagyunk, tanácsaink, rajongásunk átsegíti az átmeneti válságon, és amikor újra magára talál, dobbantani fog.
- Ha kihűlt egy kapcsolat, pokolian sok munka feléleszteni a tüzet. Mennyivel egyszerűbb új lángolásba kezdeni, ahol nem ismerik a gyengeségeit, így nem fog igyekezni, miért is tenné, előtte se akart!
- Az ex a múlt része, és csak fájdalmat okozott. Ne feledjük, hogy amikor elköszönt, lelépett, szakított, nem volt jó fej, kegyes, figyelmes. Gyáva volt, indulatos vagy közömbös. Tettei és szavai csúnya sebeket ejtettek rajtunk, amiket hosszú, keserves munkával gyógyítottunk be. Szeretnénk újra kezdeni a szenvedést? Ez olyan, mintha a sebünkre sót szórnánk, és panaszkodnánk, hogy fáj.
Ha kopogtat az ex, talán az a legjobb, ha nem tartózkodunk odahaza.
Kép forrása: Pinterest
