Hahó, szerelmes lettem! 3. rész – Én, az erős nő

"Te úgy hiszed, a kapcsolat nem áll törődésből és gondoskodásból? Ebbe beletartozik a vasalás, főzés, és nekem nem esik nehezemre kedveskedni valakinek, akit szeretek. Nem a háztartási alkalmazott szerepére vágyom, de arra sem, amit ti, fiatalok csináltok mostanában."

Édesem!

Kemény szavaid mögött sok keserűséget érzek. Sajnálom. Azt is, hogy mennyi energiát fektetsz abba, hogy bebizonyítsd nekem, hogy élet csúf és igazságtalan. Igen, előfordul, talán jóval többször is a kelleténél, de ahhoz, hogy szépnek lásd, más szemüveget kell feltenned. Én az idő szemüvegén keresztül is nézem, ami neked még idegen, de nem mondom, hogy majd eljutsz ide, viszont remélem. Nem foglak meggyőzni, hogy ez mennyire hasznos és jó nekem, mert már abban a korban vagyok, amikor nem kell bizonygatnom senkinek. Még neked sem. Puszta tényként közöltem veled a dolgokat, kirohanásod csak azért ijesztett meg, mert azt látom belőle, boldogtalan vagy.

Hahó, szerelmes lettem! 2. rész – Nina, a józan

 
 

Viszont összetévesztesz a nagyival, pedig ő se kötögetett vagy horgolt világéletében, de ne feledd, hetven is elmúlt, amikor elutazott Rómába, ami élete vágya volt. Úgy látszik, mi olyan család vagyunk, akik későn teljesítik be vágyaikat.

Te úgy hiszed, a kapcsolat nem áll törődésből és gondoskodásból? Ebbe beletartozik a vasalás, főzés, és nekem nem esik nehezemre kedveskedni valakinek, akit szeretek. Nem a háztartási alkalmazott szerepére vágyom, de arra sem, amit ti, fiatalok csináltok mostanában. A közös étkezés annyiban áll nálatok, hogy rendeltek valahonnan és megeszitek papírdobozokból. Hidd el, még ha nem is a legnagyobb öröm mosogatni, vagy inget vasalni, vannak pillanatok, amikor szeretettel teszed, mert a közös életetek része. Ha rendes fiút választasz, értékelni fogja. Ha meg nem, akkor úgyis mindegy, hogy gyűrött-e a pólója, vagy sem. A farmert amúgy se kell vasalni, bár időnként az is lerohad az emberről.

Biztos lehetsz benne, hogy a nagymama szerep nem áll messze tőlem, de mivel közelében se vagyok, még kikacsintok a másik életembe. Örülni fogok majdan a te gyerekednek és számíthatsz is rám sokszor, de kérlek, te se hidd, hogy örökös készenlétben várom majd, hogy szólj, mennem kell, vagy hozod a kicsit. Ha a világ megváltozott sok téren, akkor ebben is. Nem vagyok kontyos nénike, akinek a kuglófsütés a mindene. Ettől függetlenül elleszek majd az unokámmal.

A virágról meg annyit, hogy mindegy honnan van. Attól nem lesz szebb, hogy drága pénzen veszik. A szürke vödörben is virulhat csodásan, ahogy a betonjárda repedéséből is kibújik olykor egy eltévedt magocska. Amint látod, anyád javíthatatlan. Ne akarj meggyőzni engem az élet csúfságáról. Magaddal hitesd el, hogy lehet szép a sáros utca, a kopár táj és viharos szél is, mert ha meglátod bennünk a különlegeset, könnyebb lesz az életed.

Azt se bánnám, hogy ítélkezés előtt kérdezgetnél engem, vagy hagynád, hogy meséljek arról a férfiról, aki besétált az életembe. Kérlek, légy nyitott, és légy önzetlen. Ha mást nem, ezt biztosan megtanultad tőlem, mert voltak olyan barátaid, akiktől kis híján csuklásrohamot kaptam, mégse szóltam semmit. Folyamatosan alulválasztottál, jöttek zöld hajúak, buták és igénytelenek, nem beszélve a céltalanokról. Ugye, tudod, kikre gondolok? Volt olyan, hogy én bántottam őket, netán téged?

Ninám, a boldogság választható. Ez amolyan közösségi falon kiabáló bölcsesség, de én most megfogadom. Ha teheted, tedd ezt te is. Írd meg, mikor érkeztek, mert szeretek előre készülni. Kérlek, mielőtt leszeded a fejem újra, emészd meg, amiket írtam. Próbáld megérteni anyádat, mert ha nem teszed, akkor se változik semmi. Én nem csak anya vagyok, hanem nő is, és bár nem akarok rosszban lenni veled, nem fogom azt tenni, ami neked tetszik.

Vigyázz magadra, és várlak benneteket mihamarabb!

Anya

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here