Igaz történetek – A fodrásznál

Az igaz történetekkel sokszor úgy van az ember, hogy csodálkozni sem mer nagyon, mert nem tudja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet.
Sok emberrel találkozom, még több ember között dolgozom, mindig megtalálnak a különös történetek. Ezekből hoztam egy csokornyit a történetek főszereplőinek engedélyével. Csak a neveket és a helyszíneket változtattam meg. (Imre Hilda)

Amikor ebben a nagy decemberi sürgés-forgásban történik valami különleges, azt el kell mesélnem.

Pontosan olyan ez a történet, mintha egy szép, poros fedelű könyvből kívánkozott volna közénk. Egy könyvből, amelyet ritkán nyitunk ki, de ha igen, akkor mosolygunk, örülünk és átjár bennünket valami szokatlan jókedv és öröm. Íme a mese:

 
 
Minden nő tudja, hogy a legjobb történeteket a fodrásznál adják-veszik. Olyan, mint egy vérbeli kirakodóvásár a hajpiacon. A nők ahogy bejönnek, ledobják súlyos táskáikat, lerogynak a forgószékbe és máris felbugyog belőlük a szó.
Mivel a festék lassan alakul az én lényegi színemmé, ülök, várakozom, lapozgatom a semmi kis magazinokat és fülelek. Alig tudom titkolni, hogy hallgatózom, amikor egy negyvenes szőke lobonc mesélni kezd. Szavaiból ítélve Teréz anya reinkarnációját sodorta elém a fodrász székbe a könyvlapjait kuszán rendezgető Élet. És mesél rendületlenül.
Így karácsony tájékán gyakran adakozik, mert az olyan jó. Persze nem akarja nevét adni a dologhoz, mert az snassz.De a lakóparkban, ahol tengeti könnyű kis napjait, sokszor lát koldulókat. Ezért nagy ravaszul kiötlötte, hogy ruháinak egy részét, amelyeket gyorsan megun, mert a divat is gyorsan megunja mind, kiteszi a kuka mellé és némelyik nadrág vagy kabát zsebébe pénzt csúsztat. Hol egy kétezrest, hol egy ötszázast, de egyszer még 10 ezret is tett, hadd örüljön a megtaláló, a szerencsétlen, így decemberben. Hangosan csacsog-ragyog, várja, hogy ámuldozzanak a jótettén, amit a fodrász meg is tesz minden megjátszás nélkül. Azt még megjegyzi, hogy bízik benne, hogy nem italra vagy drogra költi valaki. De hát ez már nem igazán az ő dolga, legyint kacagva.
A festék lassan kezdi átvenni a régi hajam felett az uralmat, amikor is nyílik a fodrászat ajtaja és belép egy idősebb nő. Viseltes ruhájánál csak a táskája kiabál jobban a karján. Szétnéz, tétován keres valakit. Meglátja a fodrászt, aki épphogy észreveszi.

– Segíthetek?
– kérdi kelletlenül.

– Igen, kedves. Képzelje, pénzt találtam és úgy döntöttem, az idén karácsonyra nem hagyom, hogy ősz maradjon a hajam. Jönnek az unokák is haza Angliából, ne egy öregasszonyt találjanak.

Én úgy bámulok egyikre majd másikra, hogy a teniszmeccsen sem tenném különbül.
A néni hallgat és vár.
A szőke megfordul és negédesen ránéz.
– És hol találta a pénzt, ha kérdezhetem? – búgja felé.

– Nem fogja elhinni…

És már mind tudjuk. Mindegyikünk arcán ott a felismerés.

A reinkarnált Terézke fejére hirtelen égi glória ereszkedik. Ránk néz és annyira elégedett, hogy mi lehajtjuk a fejünket.Mit is mondhatnánk? Ilyen nincs? És mégis van… Ilyenkor decemberben…

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here