A klinika c. sorozat (eredetileg: Die Schwarzwaldklinik) első részét Magyarországon először 1988-ban mutatták be. Az akkor még NSZK-ként ismert Nyugat-Németország ezzel a sorozattal reflektált az akkor még csehszlovák Kórház a város szélén címűre hatalmas sikerrel mind odahaza, mint más országokban. Abban az időben még nem volt ennyire elterjedt az a nézet, hogy az emberek szeretik látni egy kórház belső életét, valamiképpen nem is merült fel a nézőkben egészen a kórházas filmek dömpingjéig, hogy mennyire jó tudni, mi az, hogy katéterezés vagy transzplantáció, és mit jelent újraindítani egy szívet, amihez kell egy defibrillátor. De berobbantak ezek a sorozatok, és mind megtanultunk olyan kifejezéseket, amelyekre nem is volt szükségünk.
Természetesen a legtöbb embert nem a műtétek és kórházi miliő érdekelte, hanem az, mi zajlik az orvosok között a háttérben, vagy épp hogyan viselkednek a nővérek, ápolók, amikor magánember lesz belőlük. Azóta a tapasztalt és sokat próbált néző már olyan sorozatok aktív részese lehetetett, hogy lassan az tévképzete alakult ki, hogy már műteni és diagnosztizálni is kiválóan tudna.
A klinika a csodálatos Fekete-erdőben játszódik, ahol, mint minden kórházban csodás gyógyulások, fájdalmak, remények tanúi lehet a néző, nem beszélve az orvosokról, akiket a régi világban (Covid előtt és talán most is) istenként tisztelt.
A sorozat abszolút főszereplője, a sármos, akkor 55 éves Klaus Brinkmann professzor. Ő veszi át a kórház irányítását, és fő a feje, mert elődjéért mindenki rajongott. Meg kell említenünk a kezdetben még nővérként dolgozó Christa Mehnert, aki később a harmadik felesége lesz. A sorozat elején azonban a szívdöglesztő Udo Brinkmann-nal kavar, aki a professzor fia. Ettől azonnal érdekessé válnak az események, mert a kedves néző nem tudja eldönteni, kinek szurkoljon, hiszen mindkét férfi a maga nemében különleges. Az idősebb tekintélyt és nyugalmat sugároz, a fiatalabb pedig magas, izmos és a 80-as évek férfiideálja. De Udo első felesége is feltűnik, sőt féltestvére is a kórházban orvos, egyszóval a belterjesség minden fokozatával találkozhatunk, de ez abban az időben senkit nem zavart. Ina nővér, Hildegard főnővér, Mischa, az ápoló mind-mind színesítik a palettát, miközben mi csak lessük, ki kivel csalja másikat, mégis tökéletesen végzi a munkáját, miközben látjuk, hogy a betegek sorra megmenekülnek és hálatelt szívvel távoznak a gyönyörű, tiszta kórházból, amely után már akkor is ácsingózott hazánk lakossága.
A sorozat, ahogy a többi is ebben az időszakban nemcsak azzal szegezi a nézőt a fotelba, hogy nem tocsog a vérben és kínban, mégis izgalmas, de azzal az egyedi tulajdonsággal is rendelkezik, hogy nem tapossák el más sorozatok a többi csatornán. Így szerettük és szeretjük, egészen addig, amíg a világot le nem tarolja a legnézettebb és a leghíresebb, a Vészhelyzet.
Mégis, ha kicsit lassulni akarunk, ha valami európai színt akarunk magunknak keresni az akkori évekből, akkor bizonyára A klinika is felkerül a palettára, ahogy A kórház a város szélén is a felejthetetlen Sova doktorral és Alžběta Čeňkovával.
Kép forrása: Pinterest