Kis Tihamér átlagos férfi volt. Átlagos testalkatú és természetű. Az égadta világon semmi kirívó nem volt benne a nevén kívül, de azt is gyorsan megszokta, lévén, hogy nem volt más választása. Apja agyonütötte volna, ha megváltoztatja, elvégre a megboldogult nagyapára emlékeztette vele. Sose nősült meg, nem értette, mit vannak úgy oda a nőkért, hiszen némi eltéréssel hasonlítanak a férfiakra, viszont sokkal követelőzőbbek és hisztérikusabbak. Editkével se tudott sokáig együtt maradni, mert az asszony sokat evett és még többet beszélt. Egyik se volt Kis Tihamér ínyére, mert kevéske fizetését nem kolbászra és sonkára akarta költeni. Vágyai nem voltak, szívesen üldögélt kicsinyke kertjében a diófa alatt és olvasgatott. Talán csak egyetlen titkos, de azt nem mondta el senkinek. Ezért maradt titokban egészen ötvennyolc éves koráig, amikor is úgy döntött, ideje kibújnia csigaházából, és felfedeznie magának a világot.
Egészen véletlenül akadt rá egy újságban a hirdetésre, amely végtelenül kedvező áron hirdetett álomutazást Mauritiusra. Azt se tudta, merre van, de a hét nap, hat éjszaka félpanzióval kettőszázhúszezerért nagyon megtetszett neki. Mauritius Kelet-Afrika partjai mentén elterülő mennyországnak tűnt a fotók alapján. Homokos strandjaival, pálmafáival, klímájával maga volt a Paradicsom. Kis Tihamér döntött. Neki oda kell utaznia, elvégre van útlevele, már bátorsága is, gyűjtött eleget addigi életében. Fogta az újságot és becaplatott a közeli utazási irodába, ami úgy reklámozta magát, hogy nem ismer lehetetlent és mindent megtesz utasai elégedettségnek eléréséért. Más se kellett neki, már érezte a tenger sós vízének illatát, és elképzelte, amit tiritarka ingben flangál a parton, amely a végtelenbe vezet.
Ahogy belépett a csilivili irodába, el is szállt minden bátorsága. Összeugrott a gyomra idegességében, merthogy nem beszélt idegen nyelven, repülni se repült élete során, hogy is lenne képes odatalálni. A strand se tűnt már annyira vonzónak, mert eszébe jutottak a cápák. Állt tanácstalanul, míg az egyik erősen sminkelt, ott dolgozó hölgy fel nem fedezte őt magának.
– Isten hozta a Paradicsomban! – búgta negédesen, mintha már ott is lettek volna, nem egy hatalmas plakát társaságában egy kávéillatú irodában a Fő utcán. – Minden vágyát teljesítjük, kérem, mondja meg, miben segíthetünk!
– Jó napot! – köszönt ijedten Tihamér és az újságlapot átnyújtotta a műszempillás cicababának.
– Á! Gondolhattam volna! Ez egy csodálatos nyaralás, csodálatos helyen! Remek választás!
– Igen – morogta Kis Tihamér.
– Akkor beszéljük meg a részleteket! Mikor utazna és kivel?
– Nem is tudom…
– Két időpontunk is van, egyikben se fog csalódni. Az örök nyár várja, és higgye el, kedvese el lesz ragadtatva, ha meglátja.
Tihamér elkomorodott.
– Egyedül mennék.
– Még jobb! Talán élete kalandjában lesz része! Irodánk gondoskodik a vendégek szórakoztatásáról is, ami benne van az árban. Ha szereti a koktélokat, ott imádni fogja.
– Nem is tudom…Én legjobban a pálmafákat meg a homokot szeretem, utóbbit, mert jó meleg és puha.
A nő elmosolyodott, és látszott rajta, hogy pontosan tudja, mire vágyik az utas.
– Jöjjön, megmutatom, mi vár magára! – Azzal felnyitotta a laptopot és pillanatokon belül a szigetre repült a billentyűk nyomkodásával.
Ezalatt Kis Tihamér minden vágya visszavonulóban volt. Hirtelen eszébe jutott, hogy a repülők egy része lezuhan, aztán a homok is túl forró, a sós víz kimarja az ember bőrét, és pálmák nélkül eddig is egészen jól kibírta.
– Azt hiszem, meggondoltam magam! – bökte ki váratlanul. – Nem vagyok én ehhez elég bátor. Ha eddig nem utaztam, már nem is kell nekem.
– Ne vicceljen! Épp azért!
– Szeretem a szép tájakat, a tengert, a homokos strandot, de akkor is.
A hölgy, akinek kitűzőjén az Amálka név virított, felsóhajtott. Kis Tihamér megfutamodott. Ismerte ezt a típust. Készült is rá.
– Van egy ötletem, kedves uram! Ugye szeretné megmutatni a világnak, hogy milyen nagyszerű élményekben volt része?
– Nagyon szeretném. Hadd irigykedjenek a régi haverok!
– Akkor van magának egy ajánlatom: a másik szobánk falát egy hatalmas plakát díszíti, ami történetesen Mauritiuson készült. Gyönyörű! Mi lenne, ha odaállna elé és csinálnánk pár fotót? Aztán Jucika megszerkeszti, és készen is az utazás.
– Komolyan? – Kis Tihamér arca felragyogott. Ez volt ám az igazi álomutazás. Épp a kedvére való.
– Éreztem, hogy tetszeni fog. Jucika csinos lány, vele is lőhetnénk pár képet, mintha ő lenne a barátnője, ha nem bánja. Már ha nincs felesége.
– Jucika? Nem, nincs, de nem túlzás ez?
– Ugyan már, kedves uram! Mondtam, hogy innen csak úgy mehet ki, hogy elégedett.
Kis Tihamér egyre boldogabban nézett a nőre, hát még akkor, amikor megjelent az említett, aki valóban csinos volt. Kissé teltebb, mint a modellek, de nem bánta. A másik súgott valamit neki, mire Jucika bólogatott, és sietett vissza átöltözni. Mindig volt nála fürdőruha, mint mondotta, nem lehetett tudni, mikor lesz rá szüksége.
– Köszönöm! Azt hiszem, ez lesz a legjobb. Mibe fog ez kerülni nekem?
– Azt gondolom, meg fogja érni. Kétszázhúszezer forint, de ugye ez kedvező Önnek, hiszen benne van minden: a hely, a csodás élmény és maga a hölgy személye is, aki mindjárt jön is.
Kis Tihamér elvigyorodott. Mekkora szerencséje van! Épp annyiba kerül, amennyi az út lett volna. Meglesz minden, amit akart, és nem kerül többe.
– Köszönöm! – hebegte hálásan. – Boldog vagyok!
A boldogságát még fokozni is lehetett, mert az óriásplakát, ami Dominikát ábrázolta, nem Mauritiust, felülmúlta minden várakozását. Hát még Jucika, aki erősen hozzásimult, és minden túlzás nélkül fantasztikusan játszotta a szerepét. Nem volt nehéz elképzelnie magát a nővel a homokban heverve.
Egy héttel később kellett visszamennie a kidolgozott képekért. Amikor elégedetten átvette a harminc darabból álló csomagot, úgy érezte, megnyerte a főnyereményt. Csak azt nem értette, hogy tíz perccel később egy kantáros nadrágban, feléje lendületesen közeledő férfi, miért ordít vele. Lila fején kidagadtak az erek, és azt kiabálta, hogy eltöri a kezét, ha még egyszer Jucika dereka köré fonja. Kis Tihamér elsápadt, majd elvörösödött, de mielőtt bármit is mondhatott volna, az idegen előkapta az öngyújtóját és meggyújtotta a sárga borítékot, amit előzőleg kirántott a zavart Tihamér ujjainak szorításából. A kincsek pillanatok alatt füstölni, majd olvadni kezdtek.
– Idióta barom! – kiáltotta rá, mire amaz egy ökölcsapással leterítette. Ahogy a földre zuhant, szeme az égre meredt, és egyetlen szót sikerült csak kipréselnie vérző ajkai közül: Mauritius.
