Judy Garland, a tragikus sorsú gyermekszínész

„Fáradt vagyok élni, de félek meghalni…” – énekelte Judy Garland az Ol’ Man Riverben, és ezzel gyakorlatilag egyetlen mondatba sűrítette sorsát.

 
 

Az Óz, a nagy varázsló által világhírűvé vált Judy Garland gyermekszínészként kezdte pályafutását. Hollywood már akkor sem bánt kesztyűs kézzel a feltörekvő színészekkel – még akkor sem, ha azok még gyermekek vagy tinédzserek voltak. A filmipar agyondolgoztatta “rabszolgáit”, akik nem produkcióik alapján kapták bérület, hanem fix heti gázsiért güriztek a filmgyárban.

A gyógyszerekre éppen az Óz, a nagy varázsló forgatása alatt szokott rá: mivel hízékony volt, amfetaminokat szedett, ami viszont álmatlanságot okozott. Ennek csillapítására barbiturát tartalmú altatókat vett be, és, hogy gyorsan össze tudja magát szedni, serkentőket és alkoholt fogyasztott. Ezek mindegyike egyenként is képes lett volna függőséget okozni, együtt pedig egyértelműen végzetes volt.

Judy Garland többször volt elvonón, és kétszer önkezével próbált meg véget vetni életének, amely maga volt a földi pokol. Végül búcsúlevél nélkül végzett magával – egyesek szerint azonban véletlen gyógyszer-túladagolás okozta a halálát. Judy Garland egy volt azok közül, akiket kizsigerelve, kíméletlenül áldoztak fel Hollywood arany oltárán.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here