„Köszönöm, hogy te vagy.
Az órát köszönöm,
Amelyben fényül nyert e világtalan világ,
Köszönöm, hogy kezed kinyújtottad felém,
S árnyául elfogadtál sugárzó életednek…”
(Móra Ferenc: Aranykoporsó)
Vannak ennél szebb sorok a magyar szerelmi lírában vagy prózában? Bizonyára akadnak, de az biztos, hogy nincs ember, aki ne hatódna meg, ha elolvassa őket.
Móra Ferencről ritkán jut eszünkbe más, mint a Kincskereső kisködmön vagy érzékeny történetei az olvasókönyvekben és az elmaradhatatlan A cinege cipője. Viszont volt életében egy csodálatos történet, amelynek főszereplőjét beleírta egyik legkiválóbb regényébe, az Aranykoporsóba.
A majdnem 53 éves köztiszteletben álló író nem volt szentéletű. Walleshausen Ilonával való házassága alatt nem lehetett volna róla mintázni a hűség szobrát. Bár Móra 5 év jegyesség után, nem szerelemből, inkább tiszteletből vette el, már házasságuk napján se szerette őt. Igen különböztek egymástól, feleségét nem érdekelte más, csak a konyha és a főzés, amit Móra nem díjazott különösebben. Így éltek egymás mellett, miközben az író máshol keresett vigasztalást kielégületlen szerelmi életére. Jó pár megcsaláson voltak túl, amikor elvonult a balatonföldvári Zrínyi Szállodába, és elkezdte írni egyik legismertebb történelmi regényét. A negyven szobás hotelben ő volt az egyetlen lakó, és regényírás helyett megismerkedett Kalmár Ilonával, aki bridzselni tanította. Nem sokkal később erotikus verseket kezdett írni hozzá. Ilona nagyon csinos, okos nő volt, több, mint húsz évvel volt fiatalabb az írónál, és azonnal el is varázsolta őt, bár már menyasszony volt. Móra élete utolsó két évét ennek a szerelemnek a bűvöletében élte, viszonyuknak csak halála vetett véget. Elválni nem akart, és abba se egyezett bele, hogy a lány felbontsa jegyességét. 1932 őszén Ilona férjhez ment Horváth Istvánhoz, akinek sejtelme sem volt kettejük kapcsolatáról nem is gyanakodott, hiszen Mórát idős bácsinak látta.
„Én nem az vagyok neked, amit „barátnak” szokás hívni, s a mi szerelmünk nem az, amit „viszonynak” hívnak. Te Tit vagy, s én Quintipor. Én az egész életemet szeretném neked adni és talán te se sajnálnád tőlem a tiédet” – írta Móra az egyik titkos levélben.
1932 decemberében megjelent az Aranykoporsó, és senki sem sejtette, hogy szereplői a valós életben is szeretik egymást. Titokban gyakran randevúztak Budapesten.
Móra Ferenc két évvel később hasnyálmirigyrákban elhunyt. Családja mindvégig titkolta előtte betegségét. Kis Tit 52 évvel élte túl, de titkáról nem beszélt senkinek. Megélte neveltfia és férje öngyilkosságát is.
Kalmár Ilona a holokausztot a pesti gettóban vészelte át, ahová Móra leveleit és hozzá írt verseit is magával vitte. 1945 után a Kiskereskedők Országos Szabadszervezetében dolgozott főpénztárosként, innen ment nyugdíjba a hetvenes években. 1986-ban tüdőrák vitte el. Sokáig csak az irodalomtudósok tudtak Móra és a lány kapcsolatáról, amelyről úgy hitték, plátói volt, de később kiderült, hogy szenvedélyesen meg is élték azt. Hogy a lány mit érzett, szemérmesen titkolta még az író előtt is. Egy biztos, kis Tit tudott hallgatni, fel se merült benne, hogy kiadja szerelmük részleteit.
„Tudod, én sokat gondolkodtam azon, mért írsz te olyan keveset olyan nagy papírra, mikor te nem vagy tékozló természetű, és mért nem írsz semmit abból, ami belül van? Ha mindenedet nekem adod, ami elvehető, mért nem adod azt, amit nem lehet elvenni, csak kapni? Sok mindent gondoltam, hogy mért nem veted le a lelked ruháit is előttem, – azt is, hogy Te talán nem is tudsz róla – azt határoztam el, hogy ezt is abba a fejezetébe írjam szerelmünknek, amiről legjobb nem gondolkozni.” Móra sorai után elgondolkozhatunk, azon, hogy még az író előtt is titokban maradtak a lány belső megélései.
A kis Tit, ahogyan az író hívta, azzal a kikötéssel adta át a Móra Ferenc Múzeumnak a Móra által írt titkos leveleket és verseket, hogy csak az ő halála után kerülhetnek nyilvánosságra. Ez 52 évvel az író halála után, 1986-ban következett be.
Kép forrása: Móra Ferenc Múzeum (https://divany.hu/offline/2019/09/20/mora-ferenc-kalmar-ilona/)
