Ketten vannak. Mindketten részei az életemnek. Szeretem őket, és vessen meg bárki, képes vagyok mindkettőben megtalálni a jót.
Az egyik szőkésbarna, karcsú. Élénk, mint egy fiatal őz, aki kíváncsian lesi a mezőt, mert nem biztos benne, hogy védelem nélkül kimerészkedhet. A másik egészen sötétbarna, gömbölyded, és akkor ismertem meg, amikor már szerettem az elsőt. Megláttam az utcán, és az jutott eszembe, ismerős valahonnan. Megszólítottam, és válasza nem volt gúnyos vagy arrogáns. Megmondta azonnal, hogy sose látott még, és nem hiszi, hogy találkoztunk már valahol. A lélekvándorlást meg viccnek tartja.
Tetszett őszinte józansága, amely nélkülözött minden gúnyt. Izával abban az időben kicsit eltávolodtunk egymástól, de szerettük egymást. Őt lefoglalta a munkája, engem meg kicsinyke vállalkozásom átszervezése. Nem ment jól, tudtam, hogy maximum egy évig húzhatom, emiatt tele voltam stresszel és kerültem a konfliktusokat. Otthon is. A konfliktusok azonban jöttek velem, és szép lassan elértük azt a pontot, amikor jobb volt csendben ülni a kanapén, mint kinyitni a szánkat.
Iza szeret engem, ezzel tisztában vagyok, esze ágában sem volt felrúgni a kapcsolatunkat, ami három éve tart. Így, amikor az utcán megláttam Adélt, hirtelen nem is tudtam, mit teszek, amikor megszólítottam. Zavarba jöttem, hebegtem-habogtam, mire ő kedvesen annyit mondott, semmi gond, bizonyára hasonlított valakire. A sors keze azonban utánam nyúlt, hogy ne úszhassam meg ilyen könnyedén. Rá három nappal megint találkoztunk, most éppen a könyvesbolt előtt, ahol csak azért álltam meg, mert hívogatni kezdett egy Dickens, aminek első kiadásával sose találkoztam addig. Nem vagyok gyűjtő, eszem ágában sincs poros tárgyakra pazarolni a pénzem, de úgy gondoltam, milyen jó ajándék lenne anyámnak, aki ötvenöt lesz augusztusban. Ő díjazza az ilyesmit. Az ajtóban szó szerint belebotlottam Adélba, aki úgy mosolygott rám, ahogy soha senki. Bájosan, szeretettel és egy csipetnyi szexuális töltettel. Megmagyarázhatatlanul borzongtam bele ebbe a mosolyba.
Így most ketten vannak az életemben. Ha valaki azt mondja, nem lehet két nőt szeretni egyszerre, akkor kinevetem. Lehet. Hogy nincs hely a szívben? Ugyan már! Van ott bőven, csak rendet kell rakni. Az én polcomon elférnek mindketten. Igyekszem minél kevesebbet hazudni nekik.
A hazugság elengedhetetlen, hiszen Izával együtt élek, Adéllal meg találkozgatok. Utóbbi sejt valamit, de nem mondja ki. Soha nem megyünk hozzám, ez kinek ne lenne gyanús? Egyszer festésre hivatkozom, máskor, hogy elveszett a kulcsom, de volt olyan is, hogy azt mondtam, egeret láttam a konyhámban, ami borzalmas, szóval, el kell intéznem a dögöt. Iza, a fáradt, de mindig cselekvő, semmit nem vesz észre, mert este nyolc után esik haza. Fürdik, majd elalszik a kanapén. Még a nyála is kicsordul, ahol pilledten álmodik. Betakargatom, és nem viszem be az ágyunkba, nehogy felébredjen. Reggel kávéval ébresztem, amiért hálás, majd pár sietős mondat után mindenki megy a dolgára.
Egyik nap azzal állított haza, hogy el kell utaznia Helsinkibe pár napra, mire én lelkesen bólogattam. Azokra a napokra Adéllal kirándulást szerveztem a Balaton-felvidékre. Mindhárman elégedetten tértünk haza. Iza sikeresen nyélbe ütött egy üzletet, mi pedig térdig lejártuk a lábunkat. Szóval, a dolgok gyönyörűen alakulnak, én azonban nem vagyok maradéktalanul boldog. Szép barna kedvesem felvetette, hogy bemutatna a szüleinek. Próbáltam kibújni azzal, hogy korai még, hiszen nyolc hónapja tart a kapcsolatunk, de ő nevetett, és gyávának titulált. Ránéztem, és tudtam, szeretem minden porcikámmal ezt a kellemes, okos és életvidám lányt.
Mindeközben Iza kezdett kevesebb munkát vállalni, mondván, családot kellene alapítanunk, mert fiatal anya szeretne lenni. Vágyik a terhességre, a babázásra, a szülésre nem annyira. Igazat adtam neki, és elgondoltam, milyen gyönyörű kislányunk lesz majd, aki örököli szépformájú száját, dús haját. Amikor igent mondtam neki, nyakamba ugrott, és közölte, abbahagyja a gyógyszert. Múlnak a hónapok, de nem esik teherbe, ami ijesztő, főleg, hogy én beleadok apait-anyait. Ahogy Adélnál is, aki szerencsére nem állt elő hasonló tervekkel.
Senki nem tud a hármasunkról. Tényleg senki, mert nekem nem jár el a szám, nem pofázok a fiúknak semmit, nehogy valakinek eszébe jusson beárulni. Nem tudja még anyám se, akinek sasszeme van, és minden új hajszálamat észrevesz, ha beugrunk hozzá.
Két nőt szeretni nagyon sok figyelemmel és türelemmel jár. Mindent fejben kell tartanom, nehogy hibát vétsek. Iza szereti a madártejet, Adél utálja, helyette mindig tiramisut kér az étteremben. Ugyanoda soha nem viszem őket, ennyire nem vagyok amatőr. Még a pincér is lebuktathatna. Így a város igen sok helyén megfordulunk, de a lányok munkahelyének közelében soha. Sok dologban közös az ízlésük, és ez nekem jó. Ilyen a szénsavmentes víz és a paradicsom utálata. Viszont egyik feketén issza a kávét, a másik három cukorral és tejjel. Persze Adélom ilyen édesszájú és kívánós, Iza sose engedné meg magának, hogy teste nem legyen álomszerű. Minden ruhában modellként tündököl. Büszke is vagyok mellette, de pontosan ilyen büszkén bámulom Adélt is, mert szeretem gömbölyű csípőjét és fenekét. A mellei egyenesen csodásak.
Ám a vész közeledik…Legyen bármilyen szerencsém, egyiküket előbbre kell helyeznem a szívemben és az életemben. De melyiküket? Hogyan válasszak? Mondja már meg valaki, hogy a jó és a jó között lehet-e dönteni?
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
