A karácsony többi napja nem telt kellemesen. Zsuzsó apja, István, ha tudott is Ivánról, nem tette szóvá. Érdekes módon, nem sajnálkozott túlságosan Zsolt miatt.
Viszont az ünnepek alatt, és után sem jelentkezett Iván, és ettől a lány pokolian szenvedett. Próbálta megérteni, hogy nincs rá lehetősége, de ez nem tette vidámabbá. Néha eszébe jutott volt vőlegénye, de nem bánta a szakítást.
Szilveszter előtt két nappal azonban döbbenten futott bele Iván öccsébe a központban. A fiú köszönt neki, de egyértelműen úgy viselkedett, mint aki nem tud róla, hogy a bátyja már vele jár. Zsuzsó nem merte megkérdezni tőle, hogyhogy nem otthon van, de abban biztos volt, hogy Iván nem érkezett vissza Magyarországra. Inkább tovább sietett.
Juci váratlanul bejelentette, hogy szerveznek egy hatalmas házibulit, mert már lassan megpenészednek otthon. Ő nem lepődött meg azon, hogy a barátnője felbontotta a jegyességet. Annyit mondott, így van ez rendjén, minek keserítenék egymás életét, viszont Karola nem volt elragadtatva, amikor meghallotta, hogy újra Iván lett a sztár. Szerinte az a fiú semmit sem változott az idők során, sőt olyan pletykákat hallott, hogy el se merte mondani a barátnőjének. Azt pletykálták a városban, hogy a táncos lányok, mármint a rúdtáncosok, akik a bárban táncoltak, mindenki számárra elérhetők voltak, aki fizetni tudott értük. Természetesen a tulajdonos testvérpárnak erre nem volt szüksége, ezért nem is szalasztották el a lehetőséget, sőt mi több, ezen múlt a válogatás is. Zsuzsó azonban nem hallott ilyesmiről, vagy ha igen, egyszerűen nem hitte el. Miért akarna Iván másokkal szeretkezni, ha most ő ott van neki? Vagy, ha ő kell neki, mi szüksége lenne új lányokra? Ezt mondogatta magának, és mindig megnyugodott valahogyan. Abban biztos volt, hogy alkalomadtán rákérdez, de csak finoman, meg, ha lesz rá még alkalma.
Juciék háza az ősz végére készült el, még nem volt meg benne minden, de tágas volt és bulizásra épp alkalmas. Így az a harminc ember, aki hivatalos volt az óév elbúcsúztatására, gond nélkül lehetett ötven is, főleg, ha a kertet is hozzávették.
A karácsonyi hó gyorsan elolvadt, sőt fagyot se jósoltak, így minden adva volt, hogy a buli jól induljon.
Karola megígérte Zsuzsónak, hogy érte megy, mert kölcsönkérte apja Trabantját, és állította, hogy épségben hazaviszi. A lány nevetett a lelkesedésén, de szíve mélyén szomorú volt. A két ünnep között, hogy elterelje figyelmét, folyamatosan olvasott és egy keveset tanult is, mert közeledtek a vizsgák. Mind jobban érezte, hogy a tanítás neki való, alig várta a gyakorló órákat. Tele volt tervekkel, amelyekben nem szerepelt a kudarc.
A nagyi titokban leste minden mozdulatát, és legszívesebben megskalpolta volna Ivánt, aki szomorúságban hagyja az ő drága unokáját.
Az év utolsó napján este nyolckor olyan pöfögéssel érkezett meg Karola, mint egy kivénhedt gőzmozdony. Amikor meglátta Zsuzsót, nagyot sóhajtott:
– Értem én, hogy gyászban vagy, de ha olyan vékony lennék, mint te, nem vennék fel zsákot. Nem tudom megérteni, miért akarsz ilyen bő pulcsiban jönni!
– Te aztán nem hozod meg az ember kedvét! – kacagott Zsuzsó. – Bevallom neked, semmi kedvem az egészhez, de ha itthon maradok, anyám szemrehányó tekintetét kell látnom egész este, meg közösen bámulhatnánk a tévét.
– Jó, világos! De nincs más cuccod? Így nem fogsz magadnak egy új lovagot!
– Karola, nem szállnál le rólam?
– Dehogynem! Azonnal, mihelyt felveszel valami dögöset.
Zsuzsó elfintorodott. Megfordult és a szekrényéhez lépett.
– Nagyon meleg lesz náluk…– mondta félhangosan. – Ismerem Jucit, biztosan még az utcát is felfűti…Mit vegyek fel? – nézett az ágyon heverő barátnőjére, aki épp rágyújtott.
– Ha anya meglátja, hogy benn cigizel, meg fog ölni! Engem meg pláne! – mondta tettetett haraggal.
– Honnan tudná meg? A füst benn marad, mi meg elmegyünk. Úgyis kedvel engem, nem fogja leharapni a fejem.
– Bizony lefogom, kishölgy, ha nem oltod el! – lépett be Verona. – A végén még ránk gyújtod a házat.
Karola elpirult és azonnal elnyomta a cigarettás doboz peremén a csikket.
– Bocsánat! Nem sejtettem, hogy ilyen szigorúnak tetszik lenni – mondta, de hangjában szemernyi megbánás sem volt.
– Hoztam neked valamit, Zsuzsi! – Emelte fel a karját. – Ez a ruha még az anyámé volt, de kicsit most átalakította.
Zsuzsó meglepetten fordult felé. Anyja olyan volt, mint régen, kedves, de határozott. Tudta, hogy nem engedett abból, amit mondott neki, tehát ez nem elfogadás, csak egy enyhe békülési kísérlet, viszont ez is jobb, mint haragban lenni.
Verona egy fekete, csillogó mini ruhát nyújtott a lányának, ami elképesztően csinos volt. Elöl nem volt mélyen kivágva, de hátul a pántok sejtelmessé tették.
– Istenem! – kiáltott fel csillogó szemmel. – Ez csodálatos!
– Na, mondtam, hogy nem kell a zsák! – szúrta közbe Karola. – Most már bombázó leszel, amire szükség is lesz – jegyezte meg félhangosan, de erre senki nem figyelt.
Zsuzsó a ruháért nyúlt, óvatosan megsimogatta, és belepirult az örömbe.
– Na, gyerünk, vedd fel, hadd lássuk! – mosolygott az asszony.
Nagyon szerette a lányát, de ismerte makacsságát. Tisztában volt vele, hogy ha továbbra is a fiú ellen szól, elveszítheti. Választás elé nem akarta állítani, de nem volt boldog. Miért nem elégszik meg azzal a csendes másikkal? Zsolt udvarias, kedves, igaz kicsit szürke, de igazi férjanyag. Mellette királynő lehetne, bezzeg ez a széltoló mellett! Még a szomszéd Katinka is megjegyezte, hogy a városban mindenki azt beszéli, hogy Zsuzsó dobta azt a jóravaló srácot, aki bánatában annyit ivott, hogy három napig ki se tudott mozdulni otthonról. Ebben, mint minden pletykában volt persze egy jó adag túlzás, ám Verona érezte, hogy sok igazság is. Az ő lánya boldog lehetett volna mellette. Pár éven belül lett volna vagy két unokája, szívesen vigyázott volna rájuk, de így? Iván mellett? Miféle élet várna rá? De mit mondhat ő a szerelemről?
Nem akart Rómeó és Júlia-történetet, nem szerette volna belehajszolni lányát egy kapcsolatba, ami épphogy bontakozott. A nagymama ötlete volt a ruha és a békítés is, de ő nem volt róla meggyőződve, hogy helyesen teszi.
Zsuzsó pillanatok alatt felvette az álomruhát egy fekete harisnyával és egy magas sarkúval. Haját laza kontyba tekerte, amitől még dögösebbnek tűnt.
– Gizi, te aztán jól nézel ki! – nyögte ki Karola ámulattal.
– Gyönyörű vagy, kislányom! – mondta az asszony is. – Azért nem kell olyan sok rúzs a szádra, nem mutat az jól! Na, menjetek, érezzétek jól magatokat!
Zsuzsó megpördült a ruhában, és álomszépnek látta magát. Hej, ha Iván láthatná, futott át rajta, de a fiú messze volt, nem is hívta, és kezdett az a csodálatos este kikopni belőle. Már nem bizsergett a teste a gondolatára, de azért mosolygott, ha felvillant előtte.
Úgy érezte, az év utolsó napján nem kell szomorkodnia. Muszáj jól éreznie magát, és itt ez a csodálatos fekete ruha, amelyben majd nagyot táncol, és éjfélkor arra a srácra gondol, akit a legjobban szeret a világon. Talán ő is ezt teszi.
– Ideje indulnunk, mert lemaradunk minden jóról! – pattant fel Karola. – Vegyél még fel valamit, mert a Trabantban nem lesz meleged.
– Köszönöm anyuskám, meg a mamának is! – kiáltotta Zsuzsó. – Ez a legszebb ruha, amit valaha láttam. De most rohanunk. Boldog új évet nektek!
– Rendben, menjetek csak, kislányok! Puszilom Jucit, aztán nekem semmi pálinkázás! Főleg, mert kocsival vagytok!
– Ó, én négykézláb is hazamegyek! – jegyezte meg Karola. – Nem lakom messze.
– Nono! – csóválta a fejét az asszony. – Úgy hallottam, éjfélkor tűzijáték is lesz a Fő téren. Lehet, hogy kimegyünk mi is.
Azzal a lányok felkapták a vastag, puffos ujjú szövetkabátokat és siettek kifelé.
Gyönyörű este volt, a csillagok már fenn ragyogtak. Utolsó év, amely nyolcassal kezdődik, gondolta Karola. Várja őket egy új évtized, új remények, és egy új korszak. Ebbe a gondolatba bele is borzongott, amikor elindította a Trabit. Aztán még vagy háromszor nekifutott, mire a világoskék dobozka indulásra készen állt.
Kép forrása: Pinterest
