Május, langyos napsütés és Mezőszék. Minden együtt volt ahhoz, hogy Zsuzsó erős és bátor lehessen. Szerette ezt a hónapot, a meleget, szülővárosát meg pláne. Nem sietett, úgy lépkedett végig a keskeny utcákon, mint aki először látja a jól ismert falakat, a falakon repedéseket, a málló vakolatot vagy épp a töredezett aszfaltot. Otthon volt, és úgy érezte, semmi el nem tántoríthatja attól, hogy az életben először merjen tiszta vizet önteni a pohárba. Tudta, hogy a bár még nem lesz nyitva, nem is érdekelte, inkább csak az, hogy Ivánt meglepje. Elhaladt az újonnan nyíló áruház mellett, amelynek kirakatát épp akkor rendezte át valaki, akit nem ismert meg hátulról, pedig egyik általános iskolai osztálytársa volt. Aztán ráköszönt egy néni, akinél a piacon a zöldségeket szokta venni évek óta. Egy autóból is dudáltak rá, de csak mosolygott. Itthon vagyok igazán, gondolta derűsen.
A Pink Cats napfényben nem tűnt annyira világi helynek, mint neonfényben. Kicsit kopottnak látta, mint a fényét vesztett városi dáma, aki a félhomályban még el tudja hitetni, hogy nem öregszik, de a délelőtti világosság alaposan lerántja róla a leplet.
Hátul ment be, ahol most nem volt forgalom. Felgyalogolt a kacskaringós lépcsőn és bekopogott Iván irodájába. Maga előtt látta, ahogy döbbenten rámered, aztán majd azt se tudja, mit is csináljon zavarában. Amikor meghallotta, hogy be szabad lépnie, még beletúrt a hajába, megigazította hullámos aljú miniszoknyáját, és lenyomta a kilincset. Szemben, az ablaknál azonban nem Iván ült, hanem az öccse, aki épp valami papírhalomban kotorászott. Felnézett haragosan, és kis híján leesett az álla, ahogy meglátta a fekete szoknyás lányt, aki piros, kivágott felsőben, magas sarkú szandálban, divatos kék sminkkel a szemén úgy nézett ki, mint egy filmsztár.
– Szervusz, Zsuzsa! – mondta mosolytalanul. – Jól nézel ki! Mi szél hozott erre? Gondolom, nem hozzám jöttél!
– Szia! Tényleg nem. Azt hittem, ez a bátyád irodája.
Áron gúnyosan felvonta a szemöldökét.
– Rosszul hitted, de hát, aki épp Milánóban szórakozik, nem tudja, hogy a dolgok változnak.
Zsuzsó nem akart vitatkozni, ezért úgy tett, mintha a gúnyt nem hallotta volna ki a srác kellemetlen hangjából.
– De, tudok róla, mégis abban bíztam, hátha itt találom.
– Nem, kedves Zsuzsa, Iván nincs itt. Elutazott. Ne kérdezd, hogy hová, nem tudom. Nem kötötte az orromra, csak azt tudom, hogy valami bombázót vitt magával. Ki akar kapcsolódni, elvégre, most, hogy megkapta a részét, van pénze bőven.
A lány szeme kikerekedett. Iván mással ment el? Hiszen csak pár napja ment érte Olaszországba! Ennyire megharagudott volna? Ez nem lehet igaz, mondta magának. Ez nem lehet igaz, sorolta idegesen.
– Értem – felelte. – Akkor biztosan jól szórakozik.
– Efelől nincs kétségem. Belevaló a csaj, ismerem. Nem az a feleség-típus, ha érted, mire gondolok. Ivánnak azonban nem is vasalásra vagy főtt kajára van szüksége. Inkább arra, amit egy ilyen lány nyújthat neki.
Azzal gúnyosan felnevetett. Zsuzsó leforrázva hallgatta. Egyre jobban gyűlölte, de nem akart cifrát mondani, minek olajat önteni a tűzre. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Áron mennyire élvezi, hogy bánthatja.
– Miért nem kedvelsz te engem? – kérdezte egyenesen a fiú nevető arcába bámulva. –Áron ekkor felállt, kilépett az asztal mögül és egészen közel lépett a vendéghez.
– Én ne kedvelnélek? Ezt honnan veszed? Jó nő vagy, azt meg kell hagyni, csak kényes! – felelte és finoman megsimogatta a lány vállát.
– Vedd le rólam a mancsod, de azonnal! – ripakodott rá Zsuzsó. – Csak tudni akartam, van-e valami oka az ellenszenvednek, de már nem érdekel. – Azzal fordult volna meg, de Áron elkapta a csuklóját.
– Félreértesz, cicababa! Én nagyon is bírlak, és megértem Ivánt, csak azt nem fogom fel, hogy miért kapar ennyire utánad? Ugyan minek? Van nő bőven, és bár jó bőr vagy, azért van nálad ezerszer jobb, nem gondolod?
Zsuzsó szeme szikrákat szórt. Mi a fenét dumál neki ez az idióta? Ő tényleg jóban akart lenni vele, de úgy látszik ennek semmi reménye. És hogy meri őt cicababának nevezni? Mintha valami ostoba nőcske lenne a bárból!
– Menj a francba! – kiáltotta.
– Nonono, nem úgy van az! Ha már itt vagy, adhatnál egy kis kóstolót magadból, hadd értsem meg végre a bátyám. – Azzal magához húzta a lányt.
Zsuzsó két kézzel lökte el, de olyan erővel, hogy Áron megtántorodott. Nem is sejtette, hogy ekkora spiritusz lakozik ebben a vékonyka lányban, ezért igencsak meglepődött.
– Ivánt szeretem! Téged meg legszívesebben leköpnélek! – kiáltotta szenvedélyesen. – Ha a bátyád tudná, milyen állat vagy, biztosan kevésbé lenne veled engedékeny.
– Tudja! – szólalt meg ekkor valaki ridegen. – Tudja, és ha most nem engedi el a lányt, akit ő szeret, akkor nem áll jót magáért.
A lány megfordult, és ott állt előtte teljesen életnagyságban Iván. Olyan jóképű volt, talán, mint még soha. A szeme csillogott, és egészen kipirult a dühtől.
– Te nem utaztál el? – kiáltott fel hevesen.
– Látod, itt vagyok! – Azzal tett egy lépést a lány felé, ekkor engedte el karját Áron. – Ne merj hozzáérni többet! – fordult öccse felé fenyegetően.
Milyen izmos, milyen heves, gondolta Zsuzsó, ahogy szerelmesen végignézett rajta. Mintha valóban szélesebb lett volna a válla és izmosabb a karja. És jól hallotta, hogy azt mondta, szereti? Biztos, hogy ezt mondta?
Áron egészen megmerevedett, mert nem számított a bátyja érkezésére. Valóban úgy tudta, hogy elutazott, igaz, hogy nem egy nővel, hanem csak Debrecenbe valami üzlet miatt, és álmában sem gondolta, hogy már visszaért.
Megvetően végigmérte, és arra gondolt, milyen szánalmas Iván, hogy ezért a semmi kis nőcskéért feladta az egész bizniszt. Ahogy Zsuzsó kezét elengedte a lány azonnal Ivánhoz futott és megölelte.
– Gyere! – mondta a fiú. – Veled később még elbeszélgetek! – nézett a szoba közepén álló vörös fejű öcsikére.
Azzal kézen fogta, és elindultak kifelé. Meleg, puha markában szinte elveszett a lány finom keze, és ennél szebbet abban a pillanatban egyikük se tudott elképzelni.
– Ideje leülnünk, és átbeszélnünk a kettőnk dolgát! – nézett Zsuzsóra kacsintva. – Ha már szeretsz…Kimondod?
– Inkább te mondd ki először azt a kilenc betűt!
A fiú olyan hangosan nevetett, hogy még az utcán is hallani lehetett.
– Te már úgyis bevallottad az előbb, nem? – kacsintott a lányra.
– Halljam, te széltoló!
– Szeretlek!– súgta a fülébe. – Jobban, mint valaha is gondoltad.
A lány elnevette magát és szerelmesen a fiúhoz simult. Rendjén volt már minden. Ott voltak ő ketten, együtt a világ ellen, és ezt a szövetséget úgy látszott, semmi, de semmi nem szakíthatja szét többé.
VÉGE
+ bónusz
Két év múlva…
Kép forrása: Pinterest
