…és akkor a folyosó végén megjelenik Gábor. Magas, jóképű, valószínűleg Brad Pitt eltitkolt ikertestvére. Ő ügyet sem vet rád, te viszont csorgó nyállal ábrándozol róla ebédszünetben. Na de miért vonzódunk ennyire a seggfejekhez?
Hadd tegyek már az elején egy kis gyors kitérőt: a rendes lányokat sem szereti senki. Egy bizonyos szintig persze igen: 15 év tapasztalata alapján (jézusom, belegondolni is rossz) azt kell, hogy mondjam: kell a kedvesség meg a cukiság, de csupán egy bizonyos szintig. Igen, a férfiak nem szeretik a durva, bunkó csajokat, de a tökös, bevállalós lányokért egyszerűen megvesznek. Mert érzik, hogy mellettük élnek. Kihívóra akadnak egy szenvedélyes táncban – és ez teljesen felcsigázza őket.
Férfi változatban ez egy még keményebb meccs. Tudat alatt megérezzük, ki rendelkezik valódi önbizalommal, lendülettel, erővel. A férfiak körében is nagy divat ám az önbizalomhiány, sok pasi a magabiztosságnak csak távolról integet. A képlet sok esetben nagyon egyszerű: a kis Petikét arra nevelték, hogy legyen rendes a lányokkal; tudod, csoki, virág, satöbbi. Petike megkapja az első kikosarazást, majd a második szívtörő lányt, és így tovább, míg annyi önbizalma sem lesz, hogy felregisztráljon egy társkeresőre. Az ördögi kör így aztán bezárul, hősünknek kár volt ennyire udvariasan viselkedni a lányokkal, mehet szépen vissza a barátzónába.
Nyilván ott motoszkál a felszín alatt a tény, hogy ami könnyen megkapható, az minden, csak nem izgató. Ha egy férfin már az első alkalommal látszik, hogy odavan érted, akkor a „zsákmány” nem tűnik annyira értékesnek, nincs elérhetetlen, éteri messzeségben. Vegyünk csak elő egy kis pszichológiát. Létezik egy úgynevezett Big5 személyiségmodell, melyben az egyik dimenziót kellemességnek, barátságosságnak hívják. Tipikusan azok a srácok esnek ebbe a kategóriába, akik előre engednek a sorban, és nem, nem azért, hogy közben lecsekkolják a fenekedet.
Kell-e bárkinek is olyan férfi (vagy nő), aki minden pillanatban csak a másik kívánságát lesi, ő élete értelme, és amúgy sem egy erős alkat? Nem, nem kell. Ez természetesen kisarkítás, fekete-fehér szemszög, de a lényegen nem változtat. A helyzet az, hogy a „seggfejek” az életben is sikeresebbek, hisz ember embernek farkasa. Ha mindig mindenkit előre engedsz szó szerint és átvitt értelemben is, azt mások nem kedvességgel fogják meghálálni, hanem csak szimplán élnek a lehetőséggel, téged figyelembe sem véve.
Sajnos könnyű a kedvesség hibájába beleesni: figyelsz a másikra, elejtesz egy bátorító mosolyt, ha látod, hogy nagy a baj. Cserébe logikus lenne az elvárás, hogy a másik fél viszonozza ezt a figyelmességet, de sokszor messze nem kapod vissza ugyanazt a szeretetmennyiséget, mint amit adtál. Ez sajnos többek közt annak is betudható, hogy nem vagyunk egyformán érzékenyek. Hiába vagy szuperszenzitív, ha a másiknak feleolyan gazdag és színes érzelemvilága sincs, mint neked. Ez van, nem vagyunk egyformák, erre sajnos rá kell edzened magad.
Ezután jön a téves gondolat: majd én megváltoztatom. Majd én megülöm ezt a vadlovat, az enyém lesz, és eljön a tökéletes szerelem, ahol egyenrangúak vagyunk. Sajnos a háttérben itt is a jó öreg önbizalomhiány húzódik meg: bizonyítani akarsz azzal, hogy efféle lehetetlen kihívások elé állítod magad. Aztán meg jön a csodálkozás és jajgatás, hogy jól megtaposott az a vadló.
Sajnos a társ és a nagy, elérhetetlen szerelem sokszor két külön dolog. Az egyikkel klappolnak a dolgok, jól megértitek és szeretitek egymást, de hiányzik a láng. Aztán tornádó módjára jön a szépfiú, jól felborít mindent, és ha nem is történt félrelépés, azért hagyott maga után egy olyan érzelmi kuplerájt, amit aztán hónapokig takaríthatsz. Az eszünk alapján persze a biztonságot és a szeretetet választjuk, a szívünknek meg egyszerűen nem tudunk parancsolni. Így megy ez mióta világ a világ.
Nem, nem szeretném, ha a kardodba dőlnél, egyszerűen csak húzz meg egy egészséges határt, amit úgy hívnak: méltóság. Ne legyél senki lábtörlője két rosszfiús mosolyért, akkor sem, ha az ösztöneid mélyen legbelül ezt súgják. A tartás amúgy is az egyik legszexibb vonás.
