Egy bizonyos kor a festetlen női arc már nem pusztán természetességet sugall, hanem ezt is:
„Engem nem érdekelnek a külsőségek. Az sem érdekel, vonzónak tartasz-e, vagy sem. Nem akarok tetszelegni. Nem érek rá. Nem értek hozzá. Nem nekem való.
A vastagon maszkolt arcok ezt hirdetik:
„Tetszeni akarok, akár olyan áron is, hogy teljesen másnak mutatom magam, mint amilyen valójában vagyok. Szeress, csodálj, irigyelj! Maszkot húzok, hogy elfogadj, mert úgy gondolom, anélkül rám se néznél.”
Pedig valójában a – diszkrét – sminknek ezt kellene üzennie:
„Látod, milyen csillogó a szemem, milyen teltek az ajkaim? Figyelj rám, vegyél észre, értékeld, milyen vonzó vagyok! Akarj jobban megismerni! Engem, az igazi nőt, aki én vagyok.”
