Liza és Máté történetének további részeit itt olvashatod
Akárhogy is vesszük, Máté volt az ő Igazi Nagy Szerelme. Mr. Big vagy Mr. Right, ahogy az tetszik. De sajnos az életben egyáltalán nem törvényszerű, hogy az IgaziNagySzerelemmel éljük le az életünket. Valahogyan az emberiség 99%-a elrontja félúton. Liza épp a napokban olvasott egy hosszú írást valamelyik női portálon arról, hogy a férfiak miért nem életük nagy szerelmével (már ha van ilyen a férfiaknál is) élik le az életüket. A blogger szerint ennek számos oka van, de Liza egyikben sem talált rá a magyarázatra. Mind túlságosan egyszerű volt az ő bonyolult lelkükhöz képest. Talán ez volt a baj. A bonyolult lelkük. Ez ugyanis nem szerepelt a felsorolásban.
Mindenesetre újra megjelent az életében, még ha ez egy – látszólag – értelmetlen sor is volt 4:50-kor.
A lány kibontakozott a puha, meleg takaró öleléséből, főzött magának még egy kávét – mostanában egy kávéval már nem nagyon indult el a nap – elővette a szekrényből a kedvenc számítógépét, amit még egyik régi, békebeli karácsonyra kapott Mátétól, és beírta a kódot a keresőbe.
47.346248N 18.302475E 021720:00
“A keresett kifejezés (47.346248N 18.302475E 021720:00) egyetlen dokumentumban sem található meg.
Javaslatok:
- Győződjön meg arról, hogy valamennyi szót helyesen írta.
- Próbálkozzon más kulcsszavakkal.
- Próbálkozzon általánosabb kulcsszavakkal.
- Próbálkozzon kevesebb kulcsszó használatával.”
Ez nem volt valami biztató. “A keresett kifejezés nem található.”
Milyen kísértetiesen rímelt ez a mondat a kapcsolatukra. Egy pillanatra az is átsuhant Lizán, hogy mi van, ha Máté pontosan tudta, hogy ezt a sort beírja a keresőbe, és valójában egy terv szerint, tudatosan vezeti végig ezen az úton. Hiszen mindent tudtak egymásról, hogy mit kérdez az egyikük és mit válaszol majd a másik. De mégis, a kapcsolatukra abszolút jellemző volt, hogy a “keresett kifejezés nem található”.
Mert egyre nehezebben találták a helyes, őszinte mondatokat. Mondták, amit a másik hallani akart, vagy amiről azt hitték, hogy hallani akar. Pedig csak őszinte mondatokat akartak mind a ketten. De az “nem volt található”. Liza az elintézés nagymestere volt. Kevés olyan dolgot tudtak tőle kérni, amire egy-két percen, nehezebb esetben órán belül ne szerezte volna meg a választ. Így a keresés sem fogott ki rajta. Érdekes, hogy még soha nem olvasta el az eredménytelen keresés esetén feljövő teljes üzenetet. De most csak bámulta a képernyőt, Mátéra gondolt és arra, hogy mi lehet ez az egész, amivel megint betört az életébe. Így vette észre a Google utolsó tanácsát. “Próbálkozzon kevesebb kulcsszóval.” Hja, talán ha nem beszéltek volna annyit lényegtelen dolgokról… De elhessegette a múlton való merengést, és olyan koncentrálással fogott neki a keresésnek, mint amikor egy vadászkutya szagot fog. Apropó vadászkutya. Nagyon hiányzott neki Chester. Talán még Máténál is jobban. A kutyák feltétel nélkül szeretnek. Mint Mr. Darcy Bridget Jonest. És persze Chester Lizát. Lehet, hogy Darcy valójában egy kutya? Na mindegy, ne kalandozzunk el!
Csináljak neked reggelit? – Tamás szinte teljesen indulásra készen jött ki a fürdőszobából. Liza fel nem foghatta, hogy hogyan öltözhet fel azon a kis helyen.
Köszönöm nem, még nem vagyok éhes. Majd eszem egy kis kekszet a kávéhoz. – Megölelte a lányt, és óvatosan megcsókolta. – Szerettem veled minden percet. De most rohanok, bolondokháza lesz ma bent.
Mikor csapódott az ajtó, Liza a billentyűzetre tette a kezét, és már másolta is a számsor első harmadát. Semmi. Nincs találat. A másodikat külön, hátha az ad támpontot. De semmi. Kezébe fogta a kedvenc bögréjét, amin a Eiffel-torony emlékeztette hajdanvolt boldogságára, a szájához érintette, hogy a forró kávé ereje betöltse az egész testét, de közben le nem vette a szemét a monitorról. És akkor meglátta a két betű értelmét a számok között. Bemásolta a keresőbe az első két harmadot, és a rá jellemző, rajta kívül talán csak a gyerekektől elfogadott türelmetlenséggel megnyomta az enter-t. Úgy érezte órák telnek el, mire betölti végre az oldalt. Nem vett levegőt sem, csak ült, egyenes háttal, kezében a forró kávéval, és képtelen volt felfogni, amit a képernyőn lát. Egy másodpercre sem vette le róla a szemét, mintha attól félt volna, hogy ha csak pislogna, azonnal semmivé foszlik a látvány. Pedig amit látott, az valóság volt, a lelke mélyén tudta, hogy bármennyire is fél, amit érez, az valójában a boldogság.
