Bea gyomra összeugrott, amikor meglátta, hogy Pálfi keresi. Mi a jó eget akarhat? Egyszerűen nem volt ereje hozzá. Jó lett volna, most nem gondolni rá, nem foglalkozni vele, hagyni, hogy lassan kivesszen belőle, és élni úgy, mintha tényleg csak egy ember lett volna neki fontos eddig. Ez azonban hazugság volt. Ő nem az a lány volt, aki csak úgy váltogatta a partnereit, ahogy mások az alsóneműt. Amíg hitt benne, amíg képes volt úgy gondolni rá, mint egy jövendőbeli igaz szerelemre, addig majdnem belesétált a csapdájába. A rosszfiús imázs őt se hagyta hidegen, pedig nem volt buta. Az ilyen fickók, mintha mágnessel a fenekükben születnének, gondolta dühösen. Esze ágában sem volt azt remélni, hogy majd miatta megváltozik, ennél hülyébb gondolat csak a mexikói szappanoperákban fordul elő. És tényleg nem kellett ettől tartania. Ettől azonban nem szűnt meg vonzódni hozzá. Ahogy Ivánhoz se. Én egy barom vagyok, mondta magának naponta többször is.
A telefon csak csörgött és csörgött, és csak a negyedik próbálkozás után adta fel az edző.
„Bea, vedd fel, fontosat akarok mondani. Hülyeséget csináltam, muszáj beszélned velem. Utána le is köphetsz.” Ennyi állt a tömör üzenetben.
Pár perccel később Pálfi újra megcsörgette.
– Hallgatlak! – mondta neki óvatosan.
– Nem is tudom, hogy kezdjem…Annyira szégyellem…De tudnod kell, hogy nem vagyok rossz ember…
– Tibi, kérlek, mondd már, ne idegelj! Mi a fenét csináltál?
– Csúnyán beszóltam a fiadnak! Utaltam az apjára, aki ott állt mellette.
– Mit csináltál? Hogy utaltál? És kire?
– Tudom, hogy a doktor úr az apja, ne kérdezd, honnan. Nem számít. Egy szemét alak voltam, mert nem bírtam elviselni, hogy miatta nem kellek.
Bea elsápadt. Mit akar ez jelenteni? Honnan tudta meg? Hogy lehet ennyire kegyetlen az az ember, aki nem rég még a karjában tartotta, aki megmentette?
– Egy rohadék vagy, tudd meg! Nem tudom, kitől tudtad meg, az se érdekel, hogy nem akartál rosszat! Gondoltál te egyáltalán Leventére? Menj, te a büdös francba! – kiabálta éktelen haraggal a hangjában.
– Igazad van…Mondd, hogy gazember vagyok, de akkor se csaptalak be! Én téged akartalak. Nem lesz gyerekem, nem bántottalak, csak, amikor megláttam Ivánt elborult az agyam. Hidd el, legszívesebben kimosnám a szám szappannal…
– Nem lesz gyereked? Én tényleg nem értek semmit…Azt se, miért kezdtél egyáltalán velem. Magamat se, mert tudhattam volna, hogy milyen vagy! A fél város megvolt neked! De az, hogy a gyerekemen vezeted le a féltékenységed, a legaljasabb dolog a világon. – Bea ekkor elsírta magát. Már értette, mit akart az előbb Iván.
– Ha tehetném, visszaszívnám…Kérlek, ha lehet, ne gyűlölj meg! Megértem, ha soha többé nem akarsz látni…Azt is, ha Levit nem hozod többé. De próbáld meg megérteni, mi vezérelt!
– A szánalmas dühöd? Tudod, hatalmasat csalódtam benned. Hogy mit teszek, nem tudom, de az biztos, hogy most nem veled akarok foglalkozni, hanem a fiammal. Úgy, hogy menj te a fenébe! Látni se akarlak soha többé. Gyűlöllek!
– Én nem gyűlöllek – mondta Pálfi és kinyomta. Épp eleget hallott, és ismerve a lány temperamentumát, tudta, hogy talán soha az életben nem fog szóba állni vele. Pedig ő volt az egyetlen normális és értelmes lány a városban és annak 100 kilométeres körzetében, akiért érdemes lett volna küzdenie. Ehelyett elcseszte… Mérgében belerúgott egy hatalmas kőbe, ami felpattant és majdnem eltalálta Gyuszi bácsit, aki épp akkor csámborgott kifelé a sportpályáról.
– Meg vagy te húzatva? – mordult fel. – A végén megölsz, mert épp valami nőcske felidegesített.
– Ez csak egy kő volt! – vágott vissza haragosan.
– Lehet…Te azonban mindjárt felrobbansz. Menj haza fiam, és gondolkodj el néha az életeden!
– Köszönöm a tanácsot! Olyan jó, hogy azt mindenki tud adni.
– Igazad van, de attól, hogy velem veszekszel, nem változik semmi. Ismerlek régóta. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy találj már magadnak egy rendes lányt. Megérné. Ezt a sok felkínálkozó kurvát meg küldd el melegebb éghajlatra.
– Jó. Talán én megyek el, ha ez így marad! – mondta Pálfi ingerülten. – Nem ártana már egy kis klímaváltozás.
– Helyes! – bólogatott az öreg. – Na, jó estét, aztán írj, ha jól megy sorod!
Pálfi már nem hallotta a gúnyos szavakat, mert beszállt a kocsijába, és olyan erővel csapott a kormányra, hogy hallotta, hogy műanyag roppanó hangot ad. Attól persze messze volt, hogy eltörje, de a keze belesajdult rendesen. Elveszett minden…Bea, a vágyott élet, a kalandok sora, ha így folytatja…Nem, el kell fogadnia azt az állást, amit felkínáltak neki Katarba. Új világ, új emberek…Erre van szüksége. Úgy döntött, aláírja a hároméves szerződést, és az őszt már ott kezdi. Elege volt a városból, az ismerős arcokból, a vigyorgó, mellüket mutogató nőkből. Betelt a pohár, ideje felszedni a nyúlcipőt. Ahogy hazaért, azonnal felhívta Kovácsot, aki két hete nyaggatta, hogy írja már alá, és mehetnének együtt.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
