Bea magába roskadva ült a kanapén, és várt. Maga se tudta mire. Egy angyalra, egy varázslóra netán, aki kis hókuszpókusszal jóvá varázsolja az életét. Egyetlen dolgot kért csak a fentiektől, mégpedig azt, hogy Levente ne sérüljön. Hogy ez nem lehetséges, azzal tisztában volt, hiszen már eddigi évei alatt sem élt teljes családban, bár ezt úgy tűnt, nem szenvedte meg. De ő is, ahogy sok gyerek, nem tudta szavakba foglalni a benne rejlő gondolatokat, így sose lehetett biztos abban, hogy nem emészti a vágy az apja után.
Volt nagyapja, nagyanyja, akik szerették, de senki a világon nem állíthatja, hogy mindez elegendő lenne egy kisfiúnak, aki látja barátai életét. Nem, Bea nem volt ostoba, de becsapta magát, és azzal ámította, hogy lehet ő apa is és anya is egy személyben. Iván megjelenése azonban mindent felborított. Hetek óta készült a beszélgetésre, mert tudta, hogy nem kerülheti el. Minden porcikája ellenére volt, de nem szőhette már tovább a hazugság hálóját gyávaságból. Pálfi aljassága kapóra jött neki, de ez a tett, akkor se kerülhetett a mérleg pozitív serpenyőjébe. Mostanában nem mentek jól a dolgai, lásd a támadást is, amelyről azóta se tudott többet, mint, amit átélt. Arról se hallott, vajon, más is áldozatul esett-e. A városban erről nem beszéltek, talán mert nem volt több eset.
Amikor meghallotta a kapucsengő élénk hangját, megriadt. Tudta, hogy nem anyja jött meg Levivel, ő sose csengetne. Valóban Iván állt az ajtó előtt, és amikor meglátta, azonnal megölelte.
– Eljött az idő, nem halogathatjuk tovább! – mondta csendesen.
– Tudom! – hajtotta le a fejét a lány. – Pálfi felhívott és elmondott mindent.
– Akkor nem részletezem. Undorító volt, ahogy a fiunkon töltötte ki a féltékenységét. Mondd, hogy nem terveztél vele!
– Hagyjuk most ezt! Ehhez semmi közöd. Nem vagy a férjem, nem csaltalak meg, szóval nem fogok magyarázkodni.
Iván megcsóválta a fejét.
– Bemehetek? – kérdezte óvatosan. A köztük lévő kapcsolat még gyenge lábakon állt, így jobbnak látta nem feszegetni a dolgokat. – Úgy gondolom, mindannyiunkra ráfér az igazság. De most koncentráljunk a gyerekünkre.
– Én úgy félek! – sírta el magát Bea. – Mi lesz, ha nem akar majd szóbaállni velem?
– Olyan nincs. Nem kell részletezni a dolgokat, a gyerekek nem számonkérőek. Ők nem úgy gondolkodnak, ahogy mi.
Iván arra gondolt, mennyi minden megváltozott a középiskola óta. Milyen furcsa az élet, hisz akkor dob nyerő labdát, amikor senki nem számít rá. Most, amikor már érett embernek gondolta magát, ott állt a szoba közepén, nézte a lányt, aki nem kínálta hellyel, és elgondolta, hogy most valóban egy pár lehetnek. Vajon működni fog? Képes lesz-e jó férj és apa lenni, hiszen ez addig nem sikerült neki? Mielőtt azonban megválaszolhatta volna magának, megérkezett a nagymama az unokájával. Hihetetlen volt látni, hogy Bea anyja milyen fiatalos és mennyire jól kijön a kisfiúval. Levi mintha meg se lepődött volna, amikor meglátta a vendéget.
– Csá, mutter! – kiáltotta és már dobta is le a cuccát.
– Mindjárt kapsz egy nyakont! – ölelte meg az anyja. – Látom, a papa szövege nagyon bejön neked. A cuccodat meg kidobom az ablakon, ha ott hagyod!
Iván somolyogva figyelte őket.
– Anya, gyere nyugodtan, hadd mutassam be neked…– fordult a nagyi felé, de az asszony megállította.
– Tudom, kicsoda ő! Jó napot, doktor úr! Gondolom, van mit megbeszélnetek, én megyek is. – Azzal választ sem várva, intett a kisfiúnak, és csukta is maga után az ajtót.
– Azt hiszem, nem kedvel! – mondta Iván.
– Én is azt hiszem, de majd megkedvelteted magad! Dolgozz az ügyön! Levi! – fordult a fiához. – Ne menj sehová, szeretnénk beszélni veled!
A kisfiú szeme kikerekedett. Picit elsápadt, oldalra pillantott, mintha menekülőútvonalat keresne, de nem látott egyet sem.
– De anya! Azt hittem, még játszhatok egy kicsit! – mondta csendesen.
– Persze, hogy játszhatsz, de később. Szeretném bemutatni neked… – kezdte volna, de a gyerek a szavába vágott.
– Szia, Noel apja! Most már mehetek?
– Édesem, higgadj le. Kérlek, gyere ide, és hallgasd meg, mit akarok mondani.
Levi ijedten nézett hol az anyjára, hol a férfira.
– Üljünk le! – jegyezte meg Iván nem kevésbé izgatottan. Hangja megremegett, és közel sem látszott olyan magabiztosnak, mint máskor.
Bea hol egyikükre, hol másikukra nézett, és meg kellett állapítania, hogy a hasonlóság feltűnő. Ugyanaz az orr, mosoly és még az álluk formája is megegyezett.
– Nem tudom, hogy is kezdjem… – mondta kezét tördelve. – Kisfiam, nem tudom máshogy mondani, de Noel apja, nem Noel apja, csak nevelte őt. Ő valójában a te apukád!
Levi szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta. Tekintetével Ivánt pásztázta és fel nem tudta fogni, hogy miért mond ekkora ostobaságot az anyja.
– Nem Noel apja? Te ezt rosszul tudod anya. Láttam, hogy vele jött. És nekem sose mondtad, hogy ő az apukám!
– Levi, ez olyan felnőttes, bonyolult történet, de hidd el, én vagyok az édesapád! Anyukád igazat mond. Még akkor is, ha ezt most nehéz elhinni. – Iván hangja remegett.
– Te? Anya, ezt nem értem…Nem Amerikában van? Meg nagyon messze?
Bea lehajtotta a fejét, majd felnézve, egyenesen a fia szemébe nézett.
– Nem, kicsim. Már nem ott van. Hazajött és szeretne megismerni téged. Szeretne a valódi apukád lenni, ha nem bánod.
– És mi lesz Noellel? Őt otthagyod? – nézett az orvosra.
– Eddig is szerettem őt, de az anyukája most el akar vele költözni és nekem hagynom kell, mert nem az én gyerekem. Te viszont igen.
– És ha dolgod lesz, akkor megint elmész messzire?
– Nem, most már nem megyek el. Szeretnék itt lenni a közeledben, ha nem bánod. Vagy, ha anyukád megengedi.
– Anya jó fej, mindent megenged! – mosolygott a gyerek, mire Bea is végre először a nap folyamán el mert mosolyodni.
– Akkor? – nézett Iván Beára.
– Akkor? – ismételte a kérdést a fiúcska. – Megengeded neki?
A lány elnevette magát és bólintott.
– És te szereted az anyukámat, hogy idejöttél? – hangzott a kérdés, ami mindkettőjüket zavarba hozta. – Másoknak is van apjuk, akkor most nekem is lesz egy itt?
– Úgy hiszem, igen! – Bea nem mert Ivánra nézni, de az a keze után nyúlt, és finoman megcsókolta.
– Most mehetek játszani? – állt fel a gyerek.
– Igen! – kacagott a lány.
– Te akkor is leszel, ha később kijövök a szobámból? – pillantott óvatosan Ivánra.
– Ha nem bánod…
– Nem bánom.
– Akkor ezer százalék.
A választ hallva már el is tűnt a kis szobában, mire Bea Ivánhoz lépett és megcsókolta.
– Jobban ment, mint gondoltam – suttogta.
– Sokkal jobban! Milyen érett és okos gyerek! Remekül nevelted!
– Köszönöm. Igyekeztem.
– Szerinted rendben leszünk?
– Ne ijesztgess! Tegyünk meg mindent, és majd kiderül! Csak azt ne mondd, hogy tele a gatyád!
– Pedig nagyon is! Olyan gyorsan megváltozott minden körülöttem, hogy kapkodom a fejem. De ez nem panasz. Mindig is arra vágytam, hogy olyasvalakivel legyek, akit szívből szeretek. Mindig is tudtam, hogy hibás döntés volt nem venni tudomást a gyerekemről, de hol link, hol meg gyáva voltam. Másként akarok gondolkodni és élni, Bea! Ehhez azonban ti is kellettek. Pontosabban csak ti és senki más. Az életetek része akarok lenni ezután. Megengeded?
– Meg, te idióta, de ha csalódást okozol, kitekerem a nyakad! Megértetted?
– Nem fogok! Azon már bőven túl vagyunk.
– Tudod, mit? Akkor most bontok egy üveg bort és igyunk egy új kezdetre!
– Ez nagyon úgy hangzott, mint egy filmben! – nevetett fel a fiú.
– Onnan is vettem! Elvégre az ilyesmikért járunk moziba, nem?
– Csakis! Jöhet a bor, és egy másik élet!
– No, ez is elég pátoszos volt, doktorka! – vágott vissza a lány, de addigra már elkapták a derekát és mielőtt még folytathatta volna, Iván szenvedélyesen megcsókolta.
– Pfuj! Ez undorító! – hallatszott nem is olyan messziről, mire elnevették magukat.
Vége
Kép forrása: Pinterest
