Móric olyan szeretettel és aggodalommal ölelte át Magdát, hogy még Rena, a cinikus is meghatódott.
Előző este az ő élete is megváltozott, de inkább úgy fogalmazott, hogy útjaik másfelé kanyarodtak Máriusszal. A fiú, akit ártatlannak, kissé még pipogyának is tartott, két vasat tartott a tűzben, és a nagy beszélgetés alatt kiderült, hogy nem Renába szerelmes. Csak kedveli. A mogyorókrémet meg a tiramisut lehet kedvelni, vágta oda neki, de ő nem ezt várja egy kapcsolattól. Miután ezt kimondta, rájött, hogy sokkal jobban belefeledkezett a kettejükébe, mint kellett volna. Így szakítottak, de nem volt nagy kiabálás vagy veszekedés. Kifújt, mondta Máriusz, és igaza volt. Mielőtt Rena eljött, még megölelték egymást, és bár nem vallotta be magának, jobban fájt a szíve, mint gondolta volna. Főnökére nézve azonban megnyugodott. Van még remény…Magda se öreg, de már letett róla, hogy valaki szerelemmel szeresse, erre az égből pottyan egy furcsa figura és már kész is az új kaland. Vagy bármi. Jó volt rájuk pillanatani.
– Összenyomsz! – suttogta a törékeny nő, amikor a férfi az ágyhoz vezette. – Hogy kerültök ide egyszerre? Értesítettek benneteket?
– Dehogy! Kinyomoztam, hol vagy! – szólt közbe mosolyogva Rena. – Éreztem, hogy baj történt, mert nem vetted fel a telefont, és be se jöttél. Épp amikor indultam volna hozzád, megjelent az úr, és egyből hozzád mentünk.
– Ez így volt, de hozzá kell tennem, hogy nekem is volt egy rossz érzésem…A dolgok kissé felgyorsultak tegnap óta.
Magda szeretettel nézett hol egyikükre, hol másikukra, majd kortyolt Olga néni vizéből, aki élénken figyelte a történéseket. Végre nem unatkozott! A feje továbbra is pokolian fájt.
– Mi történt veled? – kérdezte aggódó arccal Rena. – Emlékszel valamire?
– Nem, tulajdonképpen semmire se. Talán fejbevágott valaki, vagy elestem, és itt tértem magamhoz.
– Beszéltél az orvossal? – Móric finoman kezébe vette Magda puha, fehér kezet és úgy simogatta, olyan lágyan, hogy Magdának már ekkor sírhatnékja támadt. Gyorsan elhadarta, mivel nyugtatta a fiatal doktor úr, de már azon járt az esze, hogy mi van a bolttal, ki fogják-e rabolni, és a kutyáról nem tett említést egyik látogatója se.
– Billy nincs meg? Velem volt, azt se tudom, él-e még! – mondta sírós hangon.
– Meg fogjuk találni, ne aggódj! Csak legyél jobban!
– Hoztam ám egy csomó kaját és ruhát! – pattant fel Rena a kis kerek székről. – Azt hazudtam, hogy a húgod vagyok, és megmondták, hogy itt vagy. Ne feledd, hogy az vagyok! Egy gyors szendvicset is csináltam, ne várj tőle sokat! Itt egy normális hálóing is, az enyém volt valaha, meg papucs és ilyesmik.
– Istenem, de drága vagy! – nézett rá Magda ellágyulva.
– Még evőeszközt és törölközőt is tettem be. De most megyek, magatokra hagylak benneteket. Ha meglesz Billy, szólok. A telefonoddal mi lett? Kikapcsoltad?
– Nincs nálam. Arra se emlékszem, magammal vittem-e a sétára.
Móric megcsóválta a fejét. Nézte a bekötött fejű nőt, akit percről percre jobban szeretett, és tudta, hogy nem egy szerencsétlen esés miatt van ott. Bántani akarták, és kétsége sem volt afelől, hogy Zsizsi keze volt a dologban. Ez viszont sokkal rémisztőbbnek látszott, mint az, hogy betörtek hozzá. Milyen ember lehet Flóra húga, ha ilyesmire képes? Milyen aljasnak kell lennie, ha el akar takarítani mindenkit, aki az útjába kerül?! Azonnal eszébe jutott, hogy bemegy a rendőrségre és elmondja nekik Magdát is, mert, hogy nem véletlen, hogy egyszerre történt velük ez, abban biztos volt. Akárhogy rágódott a dolgokon, fel nem foghatta, hogy annyira értékes lenne, hogy valaki őt akarja, Magdát pedig kis híján megölje…Nem, ez biztosan nem erről szól, hanem a pénzről, ami vele járt volna. Hirtelen megvilágosodott. Ez a nő kiszemelte magának, és valószínűleg van egy társa, mert egyedül nem követhette el az estieket. Bizonyára semmi mást nem akar, csak a pénzét. Ekkor döntötte el, hogy felkeres egy magánnyomozót. A történet nem kerek, és neki nincs ideje kivárni, amíg a rendőrség utánajár Zsizsinek. Ha egyáltalán hisznek neki.
Rena, amikor kisurrant az ajtón, még visszapillantott a párra. A kórház nem az ő világa volt, a másik ágyon fekvő néniről a nagymamája jutott eszébe, aki pokoli kínok között ment el. Egyszerűen bármit megtett volna, hogy ne kelljen tovább maradnia, így kapóra jött neki Billy. Tudta, hogy a kutya rég elkóborolhatott olyan messzire, hogy sose találja meg, vagy befogadhatta valaki, ne adj isten, el is gázolhatta. Sok reményt nem fűzött hozzá, mégis leparkolt a virágüzlet előtt, és amikor kiszállt, megnyugodva látta, hogy a kirakat a helyén van, már ahogy előző este hagyták. De mielőtt a kutya nyomába indult volna, hangos fékcsikorgással lefékezett mellette egy autó. Felkapta a fejét, és legszívesebben egy hékás, vak vagyot ordított volna, de aki kiszállt belőle fülig szájjal, arra nem tudott haragudni.
– Jó reggelt, kisasszony! – mondta a fiú vigyorogva.
– Jó reggelt?! – felelte neki. – Ahogy vesszük. Volna kedve az úrnak egy kutyát keresni velem?
A srác megvakarta a fejét, és bólintott. Erre még a decemberi nap is kibújt a felhők mögül, amit nem lehetett nem jelnek venni. Mintha tetszett volna neki a jelenet, mert nem is bújt vissza, hanem kivételesen rámosolygott a térre, és az árkádok alatt siető emberekre.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
