Mivel Iza a becses nejem, virágokon kívül kapott még egy csinos karkötőt meg tíz hosszabb-rövidebb üzenetet, amik a bűnbánatról szóltak. Mindezt egy éjszaka alatt. Adélt versekkel bombáztam meg egy rakás csokival, amit a lakására küldettem. Válasz sehonnan se jött, és ez kezdett felbosszantani. Másnap reggel kissé kótyagosan a nemalvástól besétáltam a céghez, ahol a titkárnőm azzal fogadott, hogy a főnök vár, beszélni akar velem. Erre rögtön jobb kedvem lett, hiszen kedvel, jóban vagyunk évek óta, biztosan jó hírei vannak.
– Üdv, Főnök! Remélem, azért keresett, mert…- mielőtt befejezhettem volna, leintett.
– Üljön le, és hallgasson. Csak egyszer mondom el! Érti?
– Persze, de kezdek megijedni! – feleltem idegesen.
– Tegnap az unokahúgom megkeresett és mesélt magáról. Hát mit mondjak! Kicsit se így ismertem. Feltárta nekem a nőügyeit, és azok nem szívderítőek. De ez nem is lenne érdekes, hiszen magánügy, de az, hogy behurcolja magával, és itt rendeznek jelenetet nekem a nők, az azért mindennek a teteje.
– Itt? De Főnök! Nem volt semmiféle hercehurca.
– Ne magyarázzon nekem! Adél és a maga neje egymásnak estek, tépték egymást, és ezt a blamát nem engedhetem meg, mert ez egy komoly cég, nem pedig vásári kofák viaskodása.
– Adél? A nejem? Egyszerűen nem hiszem el!
– Pedig elhiheti! Adél a nővérem lánya, nem véletlenül jött volna ide dolgozni, de kiderült, hogy maga vele csalja a csinos feleségét. Én kedvelem őt, de nem értem, hogy akinek ilyen bombázó neje van, mint magának, miért nem hagyja nyugodni a szerszámát a nadrágjában?
– Sajnálom…Azt se tudtam, hogy a rokona. Nem sejtettem, hogy ide akar jönni dolgozni. Tényleg sajnálom.
– Intézze az ügyeit, ahogy akarja, de itt sehogyan. Még egy balhé és repülni fog. Most pedig mosakodjon meg, mert úgy néz ki, mintha a kutya szájából rángatták volna ki.
Megsemmisülten hajtottam le a fejem. Szerencsére a szekrényemben mindig volt pár tiszta ing, alsónadrág, még cipőt is tartottam vész esetére. Nem beszélve a borotváról, meg más piperecuccról.
– Menjen, és húsz percen belül várom a nagy tárgyalóban, ahová vendégeket várunk. Legyen észnél, mert úgy kirepítem, hogy a lába se éri a földet.
Bólogattam és szinte rohantam kifelé. Az irodámban minden úgy volt, ahogy hagytam, ezért megkönnyebbülten rogytam a székemre, és nagy levegőt vettem. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, lehúztam és már vetettem is le az ingem, hogy frissen vasaltat vegyek. Vajon ezután ki fogja ilyen gyönyörűre megcsinálni? De eszembe jutott, hogy arra való a tisztító. Benyúltam a szekrénybe, kihúztam egy világoskéket, és gyorsan belebújtam. Csak pár másodperccel később vettem észre, hogy az elején volt egy piros, rúzzsal rajzolt halálfej. Felordítottam, és a fotelbe dobtam. A másikon nem volt semmi, így fellélegeztem. A nadrágot is lecseréltem, és nem tűnt fel, hogy az alját kicsit kicakkozta valaki. Ugyan ki mert az én irodámban garázdálkodni? Erre csak egy válaszom lehetett: Adél, az unokahúg, aki azt hitte, neki mindent lehet.
Ekkor kopogtak és a titkárnőm érkezett meg. Kávét hozott és pár szem kekszet, amiért hálásan rápillantottam és a legszebb mosolyommal jutalmaztam.
– Köszönöm! Hozna még cukrot, mert csak egy szemet tett a tányérra.
– Hogyne uram! Azonnal! – mondta, amikor én már nyúltam is a csésze után, belepottyantottam azt az árva szemet, megkavartam, és amikor fölemeltem, éreztem, hogy valami forróság önti el a combom.
A csésze füle levált, és tartalma egyenesen az ölembe hullott. Ordítottam egy nagyot, mire a titkárnő elpirult és azt suttogta, hogy nem tehet róla, nem haragudjak. Őszintének tűnt. Mindegy volt már. Ültem, mint a sóbálvány, és nyugtáztam a helyzetet: kettő null oda. Mert hát ezer százalékban biztos voltam abban, hogy semmi nem történik véletlenül. Az a két bestia valahogy összedolgozik ellenem, és úgy gondolja, idebent is tönkre tesz. Szerencsére nem égetett meg a kávé. Gyorsan levettem a nadrágom, vissza a másikat és úgy döntöttem, jobb, ha nem nyúlok semmihez. Az utolsó ingért nyúltam, ami a táskámban volt, még bontatlanul és belebújtam.
– Ha harc, hát legyen harc! – gondoltam. Egy régebbi magyar film ugrott be, valami szamaras a címe, nem jutott eszembe…Abban voltak hasonló történések. De én nem futamodok meg. Büntetni akarnak? Na, majd meglátjuk. Bolt van, inget venni tudok, kávét meg majd termoszból iszok ezután. Ennyi, drága hölgyek. Most jövök én!
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
