Kicsit szkeptikusan kérdem, valóban? Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekek jó része nem akar mindent tudni, sőt csak bizonyos területek iránt érdeklődik. Ez természetesen nem baj, hiszen minden nem érdekelhet mindenkit. Talán a kevéssel van baj. Azzal, hogy csökkent a befogadóképesség olyasmi iránt, amit muszáj lenne tudni, de nem akarnak.
A mai magyar társadalom elveszik a tudás tanulásában és a kíváncsiság kielégítésében, már ami a gyermektársadalmat illeti. A kicsi gyerek folytonos kérdései lassan elhalnak, ha nem kapnak válaszokat. Egyre kevesebbszer felelünk nekik, mert vagy nem vagyunk rá képesek, vagy nincs hozzá kedvünk, türelmünk és energiánk sem.
Miközben érdeklődik, mondatokat fogalmaz meg, rendezi a gondolatait, várja a megoldásokat, vagy egyszerűen csak élvezi, hogy a szüleivel lehet, akik rá figyelnek. Ennek lehetősége rohamosan csökken az évek során.
Ma a könyvesboltokban hatalmas mennyiségű, gyönyörűen kivitelezett „okos” könyv áll halomban. Nem attól, okos, hogy megoldja helyettünk a problémát, olykor magát a gondolkodást is, mint egyéb eszközök, hanem mert millió információval bombáz.
Csodálatos felvételek mutatják be az állatok titkos életét, a bolygókat, a hajózás titkait, miközben a gyerek nem olvassa el a mellette lévő szöveget. Aki vett már ilyen könyveket, biztosan tapasztalta, hogy legfőképp nézegetésre kerülnek, olvasásra sokkal ritkábban.
Lehet, hogy a mai gyerek ismeri a szurikáta étkezési szokásait, de már egyre kevesebbet tud arról, mi a tyúk, birka vagy épp a kis gida. Egyre távolabb kerülnek a ház körüli állatok, a kertekben élő növények, virágok. Mintha mindig távolra tekintenénk.
Ha egy óvodás fel tudja sorolni a Naprendszer bolygóit, elámulunk, megdicsérjük, ha nem tudja a cipőjét felvenni, elfogadjuk. A kettő nem azonos szint, más-más képességek, készségek kellenek hozzájuk, de mégsem elhanyagolható tény, hogy egy kisiskolásnak mire van szüksége igazán.
Az információ dömping, ami minden nap ér bennünket, valóban hasonlít egy cunamihoz. Nehéz kiszűrni még egy felnőtt számára is, hogy mi a fontos és mi a pletykaszintű „tudás”.
Visszacsatolva a gyerekeinkhez és a tudásszomjukhoz, el kell mondani, hogy dicséretes és örvendetes, ha a gyerek érdeklődő. Ez viszi majd előre. Talán a szülői szerep sok más mellett abban kiegészülhet, hogy segítünk neki a válogatásban, rendszerezésben. Egyáltalán nem fontos drága, szép könyveket venni, ha csak lapozgatás a cél. A tableteken, telefonon keresztül szerzett információk ebben a korban valamivel ritkábbak, mert kevés gyerek nem veszik el a játékok labirintusában.
Szülőként a legtöbb, amit tehetünk, ha kicsit magyarázunk, beszélgetünk, és ennek kapcsán nem maradhatnak ki a mindennapok egyszerű tárgyai, amelyek körülvesznek bennünket. Ha azt tanítjuk meg, hogy az utcán nyitott szemmel járunk, csodáljuk a nyíló virágokat, az érdekes kocsikat, de észrevesszük a bottal járókat, a tolakodókat, azokat, aki segítségre vagy támogatásra szorulnak, akkor sokkal többet tettünk, mint hinnénk.
Semmilyen technikai eszköz, könyv nem pótolhatja a mindennapok észrevételeit, legfeljebb nagyban segítheti.
Ha kiszállunk a kocsiból és gyalogolunk, nem a telefonunkon csetelünk, miközben fél füllel hallgatjuk a gyerek „hülyeségeit”, akkor bennünket is elárasztanak majd olyan információk, amik miatt később nem válunk „elhanyagolt szülőkké”. A kamaszkor igen korai beköszöntével nem kell majd megtapasztalnunk, hogy „elveszítettük” a gyerekünket.
Ha mindent tudni akarunk, akkor a lehető legjobb, amit tehetünk, hogy segítünk a gyerekünknek eligazodni a mindennapokban. Ha az érzelmi intelligenciájukat nem szorítjuk háttérbe olyan tudásért, ami szintén fontos lehet, de még várhat.
A szülővé alakulás és fejlődés útján óriásit ugorhatunk úgy, ha érdemben hallgatjuk meg a gyerekeinket. Ha beszéltetjük őket, ha nem engedjük, hogy zárt világukból, amit a telefon és az internet jelent, lassan, de biztosan kizárjanak bennünket, akkor a legjobb úton járunk.
Felelős szülőként ennél több feladatunk kevés lehet.
Kép forrása: Pinterest
