Böske bólintott. Megtörölte kezét egy konyharuhában, és kikészítette a fuvardíjat. Fogta és elindult az ura elé. Misi pár szót váltott a sofőrrel és kifizette. Jóval több lett, mint gondolta. A kocsi nyikorogva tolatott ki a feljáróról. Minka nem volt sehol.
Böske megriadt. Mi történhetett?
– Minka? Baj van? – kérdezte ijedten.
– Menjünk be, nem kell az egész falunak hallania mindent – mordult rá Misi.
Nándika, ahogy meglátta az apját, eldobta a kenyérvéget és odarohant hozzá. Belecsimpaszkodott a lábába és várta, hogy felvegye. De ez nem következett be, mert Misi lerogyott a székre és csak ennyit kérdezett:
– Maradt még csirkepaprikás?
– Maradt. Mindjárt megmelegítem.
– Hagyd, megeszem hidegen.
Böske elővett egy mélytányért, és a dermedt ebéd maradványát kikaparta a lábasból. Misi nyelt egyet, nagyon éhes volt.
– Minkát elvittük Szabadkára. Tiszta genny a lába. Holnap be kell menni hozzá, mert nem volt nálunk semmi – mondta, miután látta, hogy Böske feszült mozdulatokkal tálal neki.
– Benn tartották?
– Persze, hogy benn. Vasárnap ott se dolgozik senki. De holnap többet tudnak majd.
– Miért nem Zomborba vittétek, közelebb van!
– A moravici orvos csak Szabadkára tudta beutalni. Örülök, hogy egyáltalán fogadtak bennünket. Minka annyira rosszul nézett ki, hogy biztosan nem volt szívük elküldeni.
– Jézusom… Markovics doktor azt mondta…- kezdte Böske.
– Markovics doktor egy szaralak. Ha kevés pénzt adsz neki, meg is dögölhetsz.
– Ez igaz, de Minka csak egy gyerek…
– Neki mindegy. A beteg az beteg, és azért neki jár zsebbe a hálapénz. Már ha meg akarsz gyógyulni.
– Egyszer biztosan megveri a jóisten!
– Dehogy veri! Az ilyeneket szereti. Nézd meg mekkora háza és kertje van! Ha a jóisten igazságos lenne, már rég agyonütötte volna valaki.
– Ne mondj ilyesmit! Az átok visszaszáll.
Misi legyintett.
– Semmi nem volt nálunk, Minka kapott valami rongyos hálóinget. Holnap vinni kell neki rendeset. Nem szégyenkezhetünk miatta. Nagyon sírt.
Az utolsó mondatot úgy tette hozzá, hogy már javában kanalazta befelé a vacsorát. Böske nehezen értette, mit mond.
– Miért sírt? – kérdezte pár pillanat múlva. – Jó helyre került.
– Megijedt. Még soha nem aludt máshol. Mondtam neki, hogy holnap délután bemegyünk hozzá. Délelőtt nem ér rá a fuvaros, de én sem. Nem lesz semmi baja. Vigyáznak rá.
Nándika tágra nyílt szemmel hallgatta a beszélgetést.
– Minka – mondta halkan és már sírt is. – Minkát akarom.
– Holnap beviszünk téged is hozzá, jó? A kórházban meggyógyítják – vigasztalta Böske, és megsimogatta a fejét. A kisfiú fülig maszatosan nézett az anyjára. Nem tudta, milyen hely lehet az a kórház, ahonnét nem engedték haza a testvérét.
Másnap reggel forró napra ébredtek. Hajnali hatkor sem volt friss a levegő, inkább megállt a falu felett, port és fájdalmat sodort maga előtt. Böskének az járt a fejében, hogy az élet csak azokat szereti, akiket találomra kiválaszt magának. Persze, hogy nem igazságos, de néha kivételt tehetett volna.
Ott volt ő ezzel a megmagyarázhatatlan rajongással András iránt, miközben tudta, hogy soha nem fog változni semmi. A faluban nem válnak el az emberek. Csalják egymást, hazudnak és lopnak is, de válni azt nem akarnak. Az halálos vétek, és egy olyan férfi, mint az ő szerelme, ezt sose engedheti meg magának. Inkább más utakon jár.
Abban sem volt biztos, hogy András csak nála keres vigaszt, ahhoz túlságosan megnyerő volt a modora és a kinézete. Sose tudott szabadulni a bűvköréből. Bezzeg Misiéből szívesen menekült volna. Az ura már jó félórája a zadruga udvarán váltotta meg a világot, reggelizni se szokott hazaugrani, ezért úgy döntött, iszik egy kupica pálinkát.
Amióta eszét tudta, mindenki ivott körülötte, kivéve az anyját, azt a kiállhatatlan, remegő kezű asszonyt, aki mindig csak azt hajtogatta, hogy ő ideges. Ideges volt, mert fújt a szél, de azért is, mert nem főtt meg rendesen a tyúk a levesben, vagy elszaporodtak a hernyók a meszelt falon. Arca idegesen rángatózott, de soha nem volt kedve, ideje a lányával törődni. A fiai is ittak, Böske apja meg eladta volna a házról a cserepet is, ha valaki megvette volna. Már korán, alig tizenegy évesen Böske is meg-megkóstolta a piát. Cigarettát is lopott párszor apjától. Sodort, erős dohány volt benne, és büdös volt, mint az istennyila, de az öreget semmi nem érdekelte, csakhogy három dolog meglegyen az életében: az alkohol, a cigaretta és a kufircolás.
Alig dolgozott, épp csak vergődtek napról napra, hétről hétre. Ebből akart ő kiszakadni, pláne mert a vékony férfi a piától mindig erőt kapott, és tört-zúzott. Számtalanszor fenyegette a családját. Aludtak kinn a földeken, a szalmabálák mellett, vagy a temető sarkában nyaranta.
Böske sose félt a temetőben. Minden sírkövet ismert, kislányként azt játszotta, hogy megpróbálta soronként vagy parcellánként felidézni a rajtuk lévő neveket. A kőből készülteket szerette igazán, főleg azokat, amelyekre képeket rajzolt valaki, vagy ovális keretben beépítette az elhunyt képmását. Legtöbbjüket sose ismerte, de szívesen nézegette az arcukat, és próbálta megfejteni az életüket. A hatalmas szürke sírkövek látványa mindig megnyugtatta. Míg más rettegett a haláltól, ő otthonosan mozgott a közelében, vagy legalábbis úgy hitte.
Még nem érte igazi nagy veszteség, nagyszüleit nem ismerte, és egy-egy távoli rokon elvesztése nem rázta meg.
Folytatjuk…
