Bizarr szokások a világ minden tájáról

A világ tele van olyan szokásokkal, amelyek elsőre bizarrnak tűnhetnek. Ami számunkra meglehetősen furcsa, az másoknál természetes. Egyes szokások beépültek a kultúrába, mások a tisztelet és a szeretet jelei, még akkor is, ha kívülállók abszurdnak találják őket.

 
 

Jöjjön néhány, amely sokaknál veri ki a biztosítékot:

  1. Amikor a halottakat újra felöltöztetik

Amikor valaki meghal, végső búcsút veszünk tőle, eltemetjük vagy hamvasztást kérünk, és emlékeinkben őrizzük szavait, hangját vagy illatát. Indonéziában a Toraja nép egyes közösségeiben másképpen viszonyulnak a halálhoz. Egyes közösségekben az a szokás, hogy időről időre előveszik a holtakat, megtisztítják őket, és új ruhába öltöztetik. Ez hátborzongatónak tűnhet, de a család számára ez azt jelenti, nem szűnt meg fontosnak lenni halála után sem. Mi megtanulunk együtt élni a hiánnyal, ők azonban visszahozzák maguk közé szimbolikusan, akit elveszítettek.

  1. A 12 szem szőlő Spanyolországban

Spanyolországban nem pezsgőspoharakat emelnek, hogy köszöntsék az új évet, hanem pontosan éjfélkor megpróbálnak elfogyasztani 12 szem szőlőt, ami a hónapokat jelképezi. Aki mindet megeszi a 12 éjféli harangütés alatt, annak szerencséje lesz a következő évben. Mi ugyanilyen módon hiszünk a lencsében vagy a malac farkában, mert abban reménykedünk, hogy életünket jelentős mértékben befolyásolhatjuk ezekkel a hagyományokkal.

  1. Fahéjjal megszórt agglegények Dániában

Nem pár szemről van itt szó, hanem a játékos hagyomány szerint, aki betöltötte a 25. életévét, és még nem házas, azt barátai fahéjjal szórhatják meg. Egész zsáknyival. Ennek erősebb változata az, hogy a 30-at betöltőket már borssal szórják meg. Ez elsőre kegyetlennek tűnhet, de csak arról van szó, hogy a közösség kicsit megtréfálja az ünnepeltet. A társadalom ugyanis elvárja a házasságot, miközben elvárásain nevetni képes.

  1. A szürcsölés Japánban

Nálunk neveletlenségnek tűnik, ha valaki csámcsog vagy hangosan szürcsöli a levest, de Japánban mindez nem számít illetlenségnek. Ott a kultúra része, mert ennek praktikus oka is van: a forró tésztát így könnyebb lehűteni, miközben az ízek és az illatok intenzívebbek lesznek. Egy japán étteremben egy szülő nem szólna rá a gyerekére, ha ilyesmit tapasztal, ami azt is jelzi, hogy nincsenek egyetemes normák.

  1. Hogyan legyen ragacsos és koszos egy menyasszony meg egy vőlegény Skóciában?

Hát úgy, hogy a barátaik a házasulandókat liszttel, korommal vagy más keverékekkel kenik össze, majd körbe hurcolják őket az egész településen. Mindez nem tűnik valami romantikusnak, mert mi jól tudjuk, hogy az esküvő előtt a hölgyek fodrászhoz mennek, sminkelnek és a legjobb formájukban akarnak mutatkozni.

A skót hagyomány úgy tartja, hogy ez egyfajta próbatétel. A házasulandókat kellemetlen helyzetbe hozzák, kínos dolgokat kell átélniük, és ha ezt elviselik, akkor a később házasságban erősebbek lesznek és könnyebben megbirkóznak a gondokkal.

  1. A menyasszony könnyei Kínában

Igen különleges látvány, ha a kínai Tujia nép tagja között a menyasszony az esküvő előtt kiadós sírásra fakad. Ők ezt megtisztulásként értelmezik. A sírás búcsú egy régi életszakasztól, a családtól, és nem arról szól, hogy a menyasszony az esküvő ellen tiltakozik. Más kultúrákban ez utóbbira gondolnánk, de Kínában valódi érzelmi rituálé, amely segíti a menyasszony elválását szeretett családjától.

  1. Halottak napja Mexikóban

A családok étellel és zenével emlékeznek ezen a napon. Színes ruhákba öltöznek, vidáman táncolnak. A halált nem fekete ruhás Kaszásként értelmezik, hanem hitük szerint megpróbálnak együtt élni szerettük távozásával. Szerintük a halottaknak fontos az ünneplés, és a rokonoknak pedig a hangos emlékezés.

Ami nekünk szokatlan, másoknak udvarias vagy szeretettel teli. Mindig a környezet adja meg a jelentést, ezért érdemes olykor óvatosan bánni a furcsa szóval. A világ sokkal nagyobb és sokrétűbb annál, mint amit mi a saját falaink között gondolunk. Ha sokat utazunk, ezt hamar megtapasztalhatjuk.

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here