A kezdődő gyomorrák tünetei villámgyorsan felszívódtak egy kis szódabikarbóna beható munkája nyomán, nem úgy, mint a féltékenység, amely egész nap gyötörte. Hiába szidta magát, és mantrázta azokat a mondatokat, amiket a gagyi szerelmes regényekben olvasott, folyton megjelent előtte a kopasz, semmitmondó férfi arca, aki nem is tetszett neki. Hogy a csudában tetszhet Ágikának? Hiszen nem egy Adonisz, és még nem is kedves különösképpen. Ágika azonban negédes, tiszta bűbáj, ha el akar érni valamit. És kevés olyan dolog van, amit ő nem tud megszerezni, ha hízeleg.
Minden férfi egyformán működik: simogatni kell a hiúságát, és már nyert ügye is van az embernek.
A Milka-veszedelem után csinált magának egy kis salátát, de nem volt különösebben elégedett vele, ezért evett mellé egy kevés maradék rántott húst. Majd ezek után teli hassal eldöntötte, hogy ez volt az utolsó valódi ebédje, jöhet a legelés.
Másnap reggel úgy ébredt, hogy azt hitte, a lekaparja a falról a tapétát éhségében. De pontosan tudta, hogy célba csak akkor ér, ha erős marad. Így ivott egy adag fehérjeport, megevett egy almát és elindult a nagy tervet megvalósítani. Fájt a feje és a kedve se volt fényes, de ha a barátnője kibírja, ő se lehet gyengébb.
A kopasz persze ott volt. Hangosan nevetett, ami szimpatikussá tette. A teremben csak páran lézengtek, amely egyben jó és rossz is volt: vagy nagyon figyelik egymást, vagy elvesznek a saját világukban, ez azonban csak akkor derülhet ki, ha átöltözik.
Már az öltöző felbosszantotta. Hihetetlenül érzéketlen lehet az a tervező, aki hatalmas tükröt képzel egy ilyen helyre, morogta, és sajnálatos módon újfent megállapította, hogy úgy néz ki, mint Micimackó. A kedves, de falánk játékállat, amelynek nem sok észt csepegtettek a fejébe. Gyorsan elfordította a fejét, és egy aprócska törölközővel a vállán kitárta az ajtót. A terem úgy állt előtte teljes valóságában, mint egy támadásra kész oroszlán, nyitott szájába csak be kellett sétálni, és fel is zabálja azonnal. Némi hányinger is kerülgette, de aztán megrázta magát, és rálépett a szőnyegre, amely a gépekhez vitte. Nem volt sem vörös, sem egyenletes, inkább csak azt mutatta, hogy hová érdemes lépnie. A kopasz szeme kikerekedett, és nem bírt elnyomni egy félmosolyt.
Úgy látszott, esze ágában sem volt odamenni hozzá, úgy tesz, mint aki nem ismeri fel, de Panna látta, hogy a szeme sarkából lesi. A futógépet választotta, és anélkül, hogy tudta volna, mit csinál, bepötyögte a sebességet és az emelkedőt, majd nekilódult. Húsz perc nem a világ, mondogatta, de most annak tűnt.
– Jó napot! Ha rám hallgat, nem a legnagyobb emelkedőn kaptat azonnal…- szólalt meg a férfi, aki nem bírta nézni sokáig, hogy milyen mértékben kínlódik.
– Tényleg…Nem is vettem észre, hogy rosszul állítottam be – felelte neki hamiskásan.
– A fokozatosság nagyon fontos. Nem mindegy, hogy elsőre milyen módon terheli meg a szervezetét.
– Elhiszem, de nem először csinálom. – Ez a hazugság akkora volt, hogy a felettük lévő plafon bánatosan megingott.
– Akkor bizonyára csak a türelmetlenség miatt…Javaslom ezt – mondta a férfi és beállított egy kellemes, elviselhető szintet. Panna azonnal jobban érezte magát, habár a szédülése nem múlt el.
Miközben idegesen leste a kijelzőn a múló időt, rájött, hogy kopaszság ide vagy oda, neki bejön a segítője. Talán pár évvel fiatalabb lehet nála, de nem sokkal. Egy biztos, aki annyi jó nőt láthatott nap mint nap, biztosan nem ismerkedne Micimackóval, de Kisbuddhával sem. Ettől némiképp elment a kedve, de a becsületesen legyalogolt húsz perc után úgy lépett le a szalagról, mint aki épp akkor teljesítette a maratont. Vetett még egy csábosnak tűnő pillantást a férfi felé, de az csak a hátára érkezett, Még az is megfordult a fejében, milyen jó lehet egy kigyúrt fickóval szeretkezni, akinek kemények az izmai. Már emberemlékezet óta nem volt senkivel, és a tükör, amely megint csak szembesítette önmagával, azt visította, hogy nem is leszel, nyanya, mert öreg vagy és kövér.
Ahogy kilépett az edzőterem ajtaján, azonnal átment a túloldalra. Oda, ahol egy cukrászda állt, és habozás nélkül belépett. A tulaj bizonyára tisztában volt azzal, mekkora kegyetlenség épp oda építeni egy ilyen helyet, de az is lehet, hogy kegyetlensége mögött egy sorozatgyilkos lapult. Hadd haljanak a hülyék cukorkómában! Kért egy dobostortát meg egy málnakosarat, és úgy vetette rá magát, mint szomjazó vándor a vízre egy sivatag közepén.
– Látom, megéhezett! – nevetett fel valaki hangosan, mire Panna torkára ment a falat, és kis híján az asztalra köpte.
Folytatjuk…
