Természetesen ez is, mint bármelyik ajánló, erősen szubjektív lesz.
A sorozat azt lenne hivatott közvetíteni, amit egy mai nő nagyon szeret hallani: joga van eldönteni, mit kezd az életével, joga van tanulni, saját nevet szerezni, és nem kötelessége a megszokott iskola, család, szülés, gyermeknevelés-utat bejárnia, mint 100 évvel ezelőtt. Csakhogy épp ez a gyengéje.
A történet az 1900-as évek elején játszódik Ausztráliában. Sybilla író szeretne lenni. Ezzel nincs is semmi baj, de a Netflix úgy kezeli ezt a korszakot, mintha ez a fajta modern gondolkodás abban a korban társadalmilag elfogadott lett volna. Éppen így bánik a másság problémájával, ami jelen esetben is adott, bár az eredeti könyvben nem szerepelt. Ahogy a mai kor zenei választását is nehéz értelmezni, de fogjuk rá, hogy belefér, hiszen ezzel a megoldással pl. a Ponyvaregény vagy a Kincsem filmkockáin is találkozhattunk.
A női emancipáció természetesen nem probléma, de Sybilla akkor lenne izgalmas nő, ha megmutatná, hogy ennek ára van abban a korban. De itt nincs konfliktus, nincs ellenállás, miközben fiatal hősünk egyszer feláldozna mindent a szerelem oltárán, máskor meg hagyja a fenébe, és mosolyogva közli, hogy esze ágában sincs férjhez menni, miközben egy évet várt szerelmére.
Történelmileg túl kényelmes a sorozat. Egy századfordulós társadalomban a nők nem egyszerűen férjhez akartak menni, hanem rá voltak kényszerülve, mert a házasság agyagi biztonságot, társadalmi státuszt és elfogadást jelentett. Akik kiléptek ezekből a keretekből, hatalmas küzdelemre számíthattak. A sorozatban mintha csak egy mai, modern nőt látnánk, akinek pusztán az akaratán múlik, hogy mi lesz vele, pedig erről szó sem volt akkortájt. Mintha csak a nézőt akarná megnyugtatni, és ezzel együtt be is csapni. Az akkori elfogadási minták messze álltak a mostaniaktól, de ez a filmből nem derül ki.
Sybilla nem bizonytalan, hanem csapongó. Arról nem beszélve, hogy ennyire kócos és ápolatlan nem lehetett volna abban a közegben, ahol mozgott. A kosztümök szedett-vedettek, ahogy a házak belső elrendezése is. Nem tudjuk eldönteni, hogy a kívül egyszerűnek látszó majdnem putri, belül miért nem az. De ez vonatkozik az előkelő házakra is.
A szereplők, akiket általában megszoktunk és ismerünk a romantikus filmekben, cseppet sem előnyös külsejűek. Ez nem is lenne gond, ha legalább a főhősökkel lehetne azonosulni, vagy épp lenne valaki, akiért a lánglelkű néző szíve olykor megdobban.
Sybilláról nem az jut eszünkbe, hogy ő egy erős és független nő, hanem egy fura, szertelen, de a világot nem ismerő, fiatal lány, aki úgy lenne író, hogy még semmit nem tud róla, és mégsem érti, miért nem kapkodnak érte a kiadók.
Az 1979-es filmadaptáció még egész más pontokra helyezi a fókuszt, ott a lány számára a házasság és a karrier közti választás nem romantikus döntés, hanem egzisztenciális probléma.
A Netflix filmje egy mai köntösbe öltöztetett, alig-romantikus dráma, amelyben a párbeszédek túl modernek, ahogy a ma nézőinek szánt érzékenyítés is, amellyel a korabeli problémákra reagálnak, és úgy kezeli a karaktereket, mintha a 21. században élnének, csak épp beöltöztek lehetetlen kosztümökbe.
Így eltűnik belőle a történelem, nem lesz hiteles, de modern sem, hiszen mégiscsak az 1900-as évek elején járunk, ahol egy nőnek nem volt ilyen egyszerű meghatároznia saját identitását. A Ragyogó karrierem nem őszinte film, elhallgatja a nehézségeket, inkább csak egy felszínes, kosztümös sorozat, amely mai válaszokat ad olyan felvetésekre, amelyek akkoriban nem is léteztek.
A Ragyogó karrierem cseppet sem ragyogó alkotás. Ahogy a szereplői sem, de mint mondtam, ez személyes vélemény, számomra nagy csalódás volt, hiába lelkendeztek a romantikus sorozatok rajongói. És fésűt szívesen ajándékoztam volna a forgatás alatt minden szereplőnek, mert a gondozatlan, csimbókos haj nem tette kellemessé a kinézetüket.
Netflix, 10/6 pont
