Nándika még aludt, este sokáig fent volt. Eszébe jutott Minka, aki biztosan megijedt a kórházban, még sose vált el tőlük, sosem aludt sehol máshol, mint a közös szobában.
A közös szoba ötlete az övé volt, inkább aludt a konyhában, csakhogy ne kelljen az ura mellett feküdnie. Arra hivatkozott, hogy a horkolástól nem tud pihenni. Misi megrántotta a vállát, és beleegyezett. Érezhetően nem Böske volt a szíve csücske, épp elég volt neki, hogy két gyereket összehozott, nem sok vágyat érzett a száraz, vékony nő iránt. Olykor gyűlölte is. Főleg, amikor megérezte rajta az italszagot. Mérhetetlen harag öntötte el, ha rájött, hogy gyerekei anyja ugyanúgy iszik, mint az a nyomorult apja, vagy a testvérei. Nem tanult belőle, nem rettentette el a régi életük, és ezért megvetette az asszonyt.
Böske miután adott a csirkéknek meg a disznóknak enni, a kamrába ment. A poros, barna szekrény hátuljában volt egy kis fiók, mindig oda rejtett a kis üvegeket. Hol egy slivovicát, hol egy konyakot, csempészett be. Ivott, mert utána könnyebb lett minden. Megnyugtatta háborgó szívét, és szeretet után kapaszkodó lelkét. Testével próbált nem törődni.
Az előző napi szerelmeskedés azonban borzongással töltötte el. András gyengéd és önzetlen szerető volt, nem érzett lelkifurdalást. Csak az a nő ne lett volna a képben. Csak Vesna csúnya arca nem villant volna fel előtte, amikor a férfi csókjait érezte a nyakán, a vállán és a mellén. Vele is ugyanígy csinálja? Ez lüktetett az agyában. Persze, hogy csinálná másképp, súgta egy hang. De gyorsan elnyomta magában, mert nem akart még nagyobb fájdalmat.
A titkos lyukba nyúlt, és körtepálinkát húzott elő. Erős, zamatos pálinka volt, apja hozta neki, vele üzletelt, mert az öreg bár nagy hóhányó volt, őt szerette. Talán a legjobban a családból. Már amennyire képes volt szeretni. Ahogy a torkán végiggurult az a pár korty, fellélegzett. Jó érzés volt könnyűnek lenni. Visszatolta a kis rekeszt a helyére, megigazította a ruháját, és kisietett. Legnagyobb döbbenetére Misit pillantotta meg az udvaron.
– Csak hazaugrottam szerszámért, mert a traktor megint szarakodik – vette oda. – Béla sincs a helyén soha, hogy megcsinálja. Vannak emberek, akik akkor is kapnak fizetést, hanem dolgoznak.
– Jól van! – mondta Böske, és már ment is volna vissza a házba sietve, mert arra nem számított, hogy találkoznak, így nem volt ideje kiöblíteni a száját. Máskor kölnit vett elő, olyat, amit kimérve lehetett kapni a szemközti önkiszolgálóban, és belekortyolt. Gurgulázott párat, majd kiköpte. A kölni elnyomta az ital szagát, és Misi nem jött rá, hogy ivott.
– Csinálj egy kávét, mert fáj a fejem! – mondta az ura, miközben a szerszámos ládában kotorászott derékig.
Az asszony megfordult és otthagyta. A dzsezvába vizet eresztett, és feltette forrni. Épp a kölni után nyúlt, ami a konyhaszekrény második polcának sarkába volt elrejtve a liszt mögé, amikor belépett Misi.
– Kész van már? Mennem kell?
– Mindjárt adom! Forr is! – felelte és már nyúlt is a sötétbarna, illatos kávépor után, de akkorát kapott, hogy megtántorodott.
Azonnal kibuggyant szeméből a könny.
– Mondtam már, hogy ne igyál! Hányszor ígérted meg, hogy soha többé? – ordított rá. – Milyen asszony vagy te? A gyereked a kórházban, és te mással se törődsz, csak hogy iszogathass?
Böske nem felelt. Nem szólhatott, mert azzal csak fokozta volna a férje haragját. Arca sajgott, és bal karja is fájt, mert a tűzhelynek esett.
– Add már azt a kávét, és itt se vagyok! – rivallt rá Misi keserűen. – Délután be se kell jönnöd velem a kórházba. Az ilyen anyák jobb, ha itthon maradnak.
Böske leemelte a gázról a dzsezvát, beletett egy púpozott kanál kávét, megkavarta, és várta, hogy a kávéhab megüljön a tetején. Aztán a csésze után nyúlt és beleöntötte. Cukrot nem tett bele, csak odatolta mellé a tartót.
– Én is ott akarok lenni Minka mellett – jegyezte meg hosszú másodpercek múlva. Arca pirosan lüktetett, de szeme sarkában megszáradt a könny.
– Már mondtam, hogy nem! Te csak maradj Nándival, majd én elintézek mindent. Pakolj össze mire hazaérek, ne kelljen várni rád.
– De…
– Fogd már be! Majd, ha megváltozol… Apád nem jó példa neked?
Azzal felhörpintette a tűzforró kávét, és már kint is volt a házból. A nap tüzes karokkal simogatta körbe. Köpött egyet, majd felmarkolta a kulcsot, és ment vissza a zadrugába. Az járt a fejében, hogy nincs szerencséje az asszonyokkal. Akit szeretett, megcsalta, akit nem szeret, az iszik. Mi a francnak teremtett a jóisten nőt? Nem véletlen, hogy a nótákban is mindig az szerepel, hogy velük vagy nélkülük, de keserves ez a nyomorult világ. Sose vette volna el Böskét, ha nem beszélik rá. Sose nézett rá, hiszen ismerte gyerekkorától kezdve. Nyolc évvel volt idősebb nála, a bátyjaival együtt bandázott, kártyázott. Az a semmi kislány fel se tűnt neki. Csak nősülnie kellett. El kellett jönnie otthonról, mert az apja már nem tűrte otthon, amikor új asszonyt hozott a házhoz.
Böske hidegvizes rongyot szorított az arcára, és akkor mert igazán sírni, amikor a nagykapu hangos csattanással bezárult. Már nem tudta, hányadik verésen volt túl, de megfogadta, hogy egyszer visszaadja. Ha nem is tettekben, ahhoz nem lenne ereje, de szavakban igen. Még akkor is, ha agyonüti érte. Nem bánja, de ezt már nem bírja sokáig.
A szomszédasszony, aki tudott róla, mindig mondta neki, hogy menjen el. Egy asszony se élhet így. De ott volt a két gyerek, a ház, hová mehetett volna? A részeges apjához és idegbeteg anyjához? Senkije, semmije nem volt.
Hagyja itt a falut, és menjen be a városba, mondta Ilus néni? Egészséges, fiatal, ha mást nem, takarítani tud. Zombor nem a világvége. És mégiscsak nyugalma lesz.
Böske azonban nem volt bátor. Nem tudott szerbül. Hogyan boldogult volna a nagyvárosban? Kihez ment volna munkát keresni? Ki vigyázott volna a gyerekekre? És Andrást se látta volna hetente legalább egyszer. Nem beszélve a kalyibáról.
Miután kisírta magát, megfésülte barna, hullámos haját, megmosta a szemét, a tükörben látta, hogy nem dagadt fel. Ez megnyugtatta.
Ahogy nézte üres tekintetét, eldöntötte, hogy vége a becsületességnek. Annyiszor lesz Andrásé, ahányszor csak tud. Legalább addig nőnek érzi magát. Majd óvatosak lesznek. Majd úgy csinálják, hogy ne derüljön ki. Mások se különbek, ő se lesz rendes asszony. Ha meg kiderülne, úgyis mindegy. Talán Misi agyonüti. De nem fogja, mert nem lesz, aki felnevelje a gyerekeit. Legfeljebb többször meg fogja verni. Kapott ő már eleget, hozzá van szokva.
Erre a gondolatra valami érthetetlen nyugalom szállta meg. Lám, rossznak lenni jó, mondta magának.
Folytatjuk…
