Mónika vagyok. Majdnem negyvennégy éves és gyereket várok. Nem az iskola bejáratánál. Jaj, dehogy! Az is elő szokott fordulni, az egyszerűbb eset, mert nem végződik szüléssel. Tudom, ebben a korban, meg bolond vagyok és felelőtlen. Kaptam én hideget-meleget ebben az elmúlt évben, de kit érdekel?
Ha mások szeretnek, jó nekem? Attól függ, kik. Ha megszólnak, kritizálnak, nehezebb lesz az életem? Egy frászt, nem a múlt század közepén vagyunk, amikor a nőknek semmit nem volt szabad, csak a férjüket szolgálni. Nekem nincs férjem, de lesz. Nem sokára. Úgy két hét múlva, és elkövetem mindazt, ami a legtöbb embert kiakasztja, ha nem saját magáról van szó: férjhez megyek terhesen, negyvenen túl, és ott lesz a két lányom, akik soha ennyire boldogok nem voltak, mint az elmúlt időszakban. Meg is értem őket, mert hirtelen mindenki kényeztetni akarja őket. De menjünk szép sorjában. Elmesélem, és ne kapjatok szívinfarktust!
Szóval, Marcell és én együtt! Nem csalás, nem ámítás, megtörtént a csoda. Attól a pillanattól kezdve, hogy igazán beleengedtük magunkat ebbe, a mondjuk ki, szerelembe, minden ment magától. Nem mondom, hogy a világ örömtáncot lejtett, irreális is lett volna. A volt férjem egyszerűen kiröhögött, Mr.B. szülei pedig mondhatnám, utáltak. De nem volt választásuk. Meg kellett ismerniük, és a lányokat is.
Lizával semmi gond nem volt, a kisebbik azonban tartózkodó maradt. Aztán pár közös program segített feloldani a szorongását. Most úgy viselkedik Marcellal, mintha a legjobb haverja lenne. Hadd ne mondjam, hogy drága vőlegényem is odavan érte. Lizával meg még a szerelmi ügyeit is megvitatja. Mármint a lányom szerelmi ügyeit.
Hogy boldog vagyok-e? Nem gondolkodom ezen a nap minden percében. Jól érzem magam a bőrömben, és ennyi. Maradtam az utazási irodában, amelyben minden nap történik valami vicces. Egyedül csak az változott, hogy új lakás után nézünk. Nagyobbra van szükség, mert bennem van valaki, aki miatt még inkább szükség lesz.
Nem, még véletlenül se húztam csőbe Marcellt, nem kaptam be a legyet, hogy biztosítsam a hozzám való kötődését. Egyszerűen úgy alakult, hogy egy kislány minket választott szüleinek. Igen, a harmadik is lány lesz, amit nem bánok, van benne rutinom bőven. A legjobb érzés, hogy megajándékozhatom a szerelmem egy közös gyerekekkel. Tény, hogy most már lassan bálnatesttel járok-kelek a világban, és rég elfelejtettem az éjszakázás gyötrelmeit, de nem érdekel. A kis mókus majd feleleveníti az emlékeimet, ehhez kétség se fér.
Nem terveztük igazán ezt a gyereket. Pontosabban ejtettünk róla szót, de egyikünk se gondolta, hogy ilyen gyorsan megfogan. Most azonban bennem növekszik, és így ő is ott lesz szülei esküvőjén.
Te magasságos ég, el se hiszem, hogy Marcell az enyém! Nem is az, önmagáé, de hozzám jön haza, engem ölel, és én őt. A legjobb dolog, ami történhetett velem, az ő, meg a picink. Ki gondolta volna, hogy szemrebbenés nélkül megbirkózik a lányokkal?
A szülei azonban fanyalogtak. Hú, ezt finoman mondtam…Csapongok ide-oda, nézzétek el! Szóval, tomboltak, de csak addig, amíg a lányokat meg nem ismerték. Majdnem-anyósom távolságtartóan fogadta őket, de a kicsi nem hagyta magát. Közölte vele, hogy rendes nagymamát akar, ha már apukája nincs, csak félig.
Most mindenből, úgymond több is van neki, mint másoknak. Hirtelen megszaporodott a családunk. A volt férjem, aki szintén párt talált, az elején még tett egy-két megjegyzést, de aztán leállította magát. Az én hathatós segítségemmel. Amikor megtudta, hogy babát várok, mintha még örült is volna. Marcellel madarat lehet fogatni, és ha ő boldog, akkor biztos, hogy mi is azok leszünk perceken belül, mert vidámsága ragadós. Nem hagyja, hogy valaki rosszkedvű legyen, és ez az egyik legjobb tulajdonsága.
Liza egyik nap lógó orral jött haza a suliból, mert úgy érezte, nem akarja észrevenni a kiszemelt fiú. Én biztos azt mondtam volna neki, hogy maradjon veszteg, a tojáshéj a fenekén van még, de Marcell hümmögött, és állította, hogy kitalál valamit.
A nagy ötlet az volt, hogy megmondta Lizának, hogyha meglátja a srácot, fordítsa el a fejét. Sőt, álljon fel, és menjen el a közeléből. Egy hétig csinálta ezt, mire a kis srác észbe kapott, és megkérdezte a lányomat, mi baja vele. Ő csak annyit felelt, hogy semmi, miért lenne, de ehhez flegma arcot vágott. Az eszem megáll, mert láttam, hogy itthon gyakorol vele Marcell. Soma, az említett, erre kedvesebben kezdett bánni vele. Sőt, hozott neki valami szív alakú követ is. Még hogy nem romantikus a mai ifjúság!
Kimondom, nem félek semmiféle szóvarázslattól. Jól vagyok, boldog vagyok, és nem érdekel, mit hoz a jövő. Az se, hogy fiatalabb férjem lesz. Nem mindegy, hogy az embert fiatal vagy idős hagyja el? Ha menni akar, menni fog. Én azonban boldog vagyok, és meg akarok élni minden percet. Ez nem motivációs duma, ez az igazság. Mást úgyse tehetek. A múlt mögöttem van, a jövőbe nem látok. Marad a ma, és eldönthetem, nevetek-e vagy sírok. Sírni sírtam már eleget, most jöhet a vidámság! Jót tesz az egészségemnek!
Tényleg itt a vége…
Kép forrása: Pinterest
