Medgar Evers 1925-ben született Mississippi állam Decatur városban. Ebben az időben az amerikai Dél szigorú rendszerében a faji szegregáció nem pusztán társadalmi szokás volt, hanem törvényileg szentesített valóság.
A fekete lét kiszolgáltatottságát hamar megtapasztalta. Nem utazhatott busszal az iskolába, mert még ahhoz sem volt joga, hiszen azon csak fehér gyerekek utazhattak. Tankönyvei rongyosak, lehetőségei szűkösek voltak. Gondoljunk csak bele, hogy mindez egy olyan országban, amelynek lakói százezrével hozták Afrikából a színesbőrű embereket, hogy rabszolgává tegyék őket. Maga a tény is feldolgozhatatlan, hogy ember és ember között a bőrének színe alapján mondtak ítéletet és mondanak ma is.
Ne ringassuk magunkat abban a hazugságban, hogy ma teljes egészében elfogadottak lennének. Amerika sosem volt a valódi jog hazája, és még azon csodálkozik, hogy miért lázadnak fel lakosai.
Az egyik legmeghatározóbb élménye tizenéves korában érte. Tanúja volt, amint egy fekete férfit agyonvernek az utcán állítólagos vétsége miatt. Medgar látta a holttestet, és soha nem tudta elfelejteni. Ekkor döntötte el, hogy a világnak változásra van szüksége.
A második világháborúban az amerikai hadseregben szolgált. Európába küldték, ahol olyan országért küzdött, ahol hazaérve továbbra sem ülhetett fehér ember mellé egy étteremben. Az állam, ahogy ezer és ezer más esetben használta őt, de a jogait nem biztosította. Ez mélyen felkavarta. A fronton más volt a helyzet, mert ott megtapasztalta az együttműködést, a közös cél erejét, csak épp amikor hazatért, akkor szembesült a valósággal: szavazni alig tudott, munkát nem kapott, és bármikor célponttá válhatott.
1946-ban úgy döntött, jelentkezik a Mississippi Egyetem Jogi Karára, habár tudta, hogy nem fogják felvenni. El is utasították. Ez megerősítette abban, amit már tudott: a rendszer nem fog önmagától megváltozni, szükség van emberekre, akik újra meg újra harcba szállnak. Nem sokkal később csatlakozott a NAACP-hez. Itt az lett a munkája, hogy dokumentálja a faji erőszakot, hogy védelmet nyújtson azon családoknak, akik félnek a megtorlástól, a fehérek bosszújától. Sok fekete család épp ez utóbbi miatt nem akart szóba állni vele. Attól rettegtek, hogy elveszítik nehezen megszerzett munkájukat vagy földjüket.
Evers megértett félelmüket, mert őt is rendszeresen zaklatták, telefonon fenyegették. Nem volt idealista, azzal azonban tisztában volt, hogy a fehér Amerika jelentős része nem akar változást. Nem hitt az erőszakban, de tapasztalta, hogy a feketék dühe egyre nagyobb lesz. Pedig nem akartak mást, mint szavazati jogot, az oktatáshoz való hozzájutást, jogvédelmet és egyenlőséget a munkahelyeken.
1963 tavaszán és nyarán szinte tapintani lehetett a feszültséget Mississippiben. Épp hazafelé tartott, amikor háza bejárata előtt egy mesterlövész hátba lőtte. Nem halt meg azonnal, még megpróbált bemászni az ajtón. Egy órával később azonban elhunyt. Ekkor 38 éves volt. Gyilkosát, Byron De La Beckwith-et kétszer is felmentette az esküdtszék, amely kizárólag fehérekből állt.
Medgar Evers a feketék jogaiért küzdő mozgalom gerince volt. Egy olyan világban, ahol Martin Luther King is az életével fizetett kimondott szavaiért. Bátor volt és csendes, aki azért küzdött, ami bárkinek alapvető joga kellene, hogy legyen. Meg akart tenni mindent, hogy a fekete Amerika megélhesse, ami járna neki.
A fehér ember, aki elhurcolta, megkínozta a feketéket, nem adta meg nekik felszabadításuk után sem az emberséges életet, amelyben a bőr színénének nincs szerepe.
Amerika talán soha nem lesz az a földrész, amely elfogadja a másságot, pedig ezt a fajtát ő hozta be, és az ott élők nem beszélhetnek semmiféle jogokról, hiszen ők tiporták el az őslakosokat, vették el a földjüket, pedig a betelepülők éppolyan bevándorlók voltak, mint mások, akik erőszakkal elfoglalják más népek élő-és lakóhelyét.
Egy fiatal férfi halt meg azon a júliusi napon, aki szembe mert szállni a rossz törvényekkel, amelyeket rossz emberek alkottak és fogadtak el. Nevét az utókor szinte elfelejtette.
Kép: Pinterest
