Ha az orvos felírja, a gyógyszergyár reklámozza, mi bevesszük. És van olyan, amikor senki nem sejti, hogy ezzel egy lejtőn indul el.
A történelem tele van olyan pillanatokkal, amikor a jószándék találkozott a tudatlansággal, és az eredmények döbbenetesek lettek. A „gyógyszerek” esetében tömeges függőség lett az ára, amit senki sem sejtett.
Amikor a heroin megjelent a piacon, épp az volt a legnagyobb ígérete, hogy nem okoz függőséget. Ez ma már abszurdnak tűnik, de egykor a Bayer cég úgy reklámozta, hogy biztonságos, kiváló köhögéscsillapító és gyerekek is fogyaszthatják. Kezdetben valóban nyugodtabban elaludt tőle a kisgyerek, nem fuldokolt tovább, és csak akkor döbbentek meg a szülők, amikor nem akarta abbahagyni a szedését, majd elvonási tüneteket produkált. A „gyógyszer” új problémákat hozott létre, amelyet nem lehetett egy-kettőre megoldani.
A másik félrecsúszott „csodaszer” a kokain volt, még Sigmund Freud is hitt benne egy ideig. Úgy gondolta, csökkenti a depressziót és segít az idegi kimerültségen. Valóban így is lett ideig-óráig, mert a beteg magabiztosabb lett, szinte eufórikus állapotba került tőle, de később jelentkeztek a negatívumai is: függőséget okozott, szorongást generált, és paranoid képzetei lettek a páciensnek. A jókedv ára túl magasra kúszott.
A harmadik az amfetamin volt, amely nemcsak a betegekhez jutott el, hanem a fázó, éhes és kimerült katonákhoz is a háborúkban. Segített nekik ébren maradni, kevésbé féltek, nem éreztek fáradtságot, amikor bevették, de ha elmúlt a hatás, akkor zuhanás következett: idegösszeomlás kísérte és természetesen függőséget okozott.
A negyedik legismertebb szer az ópium. Évezredeken át fájdalmat csillapítottak vele, altatóként használták, és sok embernek enyhítette szenvedését, de cserébe elvette a szabadságát.
Feltehetjük a kérdést, hogy miként lehettek annyira naivak, hogy hittek benne? De a válasz ijesztően egyszerű: gyorsan hatottak, látványos eredményt mutattak, reményt adtak. Az emberek régen is, ahogy most is, a gyors és könnyű eredményekben reménykednek, és hisznek mindenben, ami erőfeszítés nélkül fogyaszt, átalakít vagy és fokozza a teljesítményüket.
Ma is léteznek erős fájdalomcsillapítók, hangulatjavítók, és ma is ugyanúgy képesek vagyunk értük nyúlni, ha nem bírjuk tovább a szenvedést, legyen az lelki vagy testi.
Ezeknek az említett szereknek az ajánlását nem a gonoszság vezérelte, hanem a túlzott hit. A kutatók hittek az újítás erejében, a betegek jobban akartak lenni, az orvosok pedig segíteni akartak.
Ma már nem adunk heroint köhögésre, de vajon tudjuk-e, hogy mit szedünk be pontosan, ha rosszul érezzük magunkat? A múltban bőven voltak drasztikus tévedések, és a tudatlanság árát is ezrek fizették meg, de ha mélyen elgondolkodunk, akkor manapság sem lehetünk biztosak abban, hogy egy gyógyszer hogyan hat ránk, miféle mellékhatásokkal kell szembesülnünk, és a szervezetünk elfogadja-e a gyorsnak és hatékonynak látszó villámpirulát.
Ha bekapcsoljuk a tévét, minden második reklám hashajtó, székletfogó, fejfájás és köhögéscsillapító, nem beszélve a kenőcsökről, amelyek minden sebet, ízületet meggyógyíthatnak. És ebben a -HAT szócskán van a hangsúly.
Sajnos ma sincs másképp, mint egykor. Az 1990-es években pl. nagy botrányt kavart az OxyContin nevű készítmény. Az Egyesült Államokban tömeges függőséget és közegészségügyi krízist okozott. Itt azonban nem beszélhetünk arról, hogy az orvosokat a puszta jószándék vezette. Nagyjából 200 ezer ember haláláért felelős.
Ám a fájdalom sokszor legyőzi a józan észt, és nem is beszélhetünk helyes döntésről, ha testünket-lelkünket uralni kezdi. Így nem csoda, ha bármit elfogadunk, amit reklámozni láttunk.
Fotó: Ivan S: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/kezeben-tart-kezben-tart-tart-orvos-9629674/
