Ezek a mondatok lehet, hogy nem különlegesek, de nekem segítenek, ha elakadok, ha panaszkodom, vagy elégedetlen vagyok. Márpedig emberből vagyok, ritkán örülök annak, amim megvan, annak, ami az enyém és amit megszoktam. Pedig mennyivel jobb lenne az életem, az életünk, ha rájönnénk, hogy nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy egy nap, egy pillanat szép legyen.
- Az első rögtön ébredés után eszembe jut, olykor ki is mondom: nem attól lesz értékes ez a nap, ha úgy alakul, ahogy elképzelem. Ha észreveszem benne, amit nem kértem, mégis gazdagabb lettem tőle, akkor máris jobb a világ.
- Nem kell mindenből emléket gyártanom. Életem legfontosabb pillanatai úgyis megmaradnak, és a nagy dolgok nem mindig zajosan történnek. A csendes órák is értékesek, az olyanok is, amelyekről nem mesélek senkinek.
- A boldogság nem valami távoli állapot, ami után ácsingóznom kell, hanem egy képesség, amely megmutatja, hogy a mában is vannak olyasmik, amik miatt érdemes felkelni.
- Nem az a kérdés, hogy teljesül-e minden vágyam, hanem, hogy tudok-e szeretettel és elfogadással tekinteni arra az emberre, akivé a beteljesületlen álmok közben váltam.
- Nem kell mindig előrébb járnom, versenyeznem másokkal, nem kell többnek és jobbnak látszanom, mint, aki vagyok. Az események szépségét az adja meg, hogy velem történnek, hogy tudok mosolyogni bennük, és nem a sebességet teszem első helyre.
- Ami hétköznapi és egyszerű, lehet értékes. Talán észre se veszem, hogy épp azért imádkoztam egykor, hogy a ma dolgai életem részei legyenek. Ideje más szemmel néznem arra, ami az enyém.
- A veszteség tanít, nem mindig akar elvenni valamit. Néha csak helyet csinál az életemben olyasminek, amit máskor kiszorítottam volna.
- Az életem nem azért teljes, mert mindig minden jó körülöttem. Minden fejezete adott hozzám valamit, és ez így van ma is. Így lettem én én, és senki más nem lehettem volna. Ez benne a legjobb.
- Nem vagyok különleges, vagy mégis? Ha kíváncsi vagyok, ha nevetek, ha segítek másoknak és magamnak, akkor már különleges is lettem, mert egyre ritkább az ilyen ember. Semmi szükség arra, hogy rendkívüli legyek, maradjak csak vidám és gondtalan.
- Szerencsés vagyok, mert az élet mindig ad valamit. Olykor napfényt, máskor esőt, meleget, fényt, finom ételeket, egy ölelést, egészséget, szerelmet, vágyakozást, barátságot, egy kedves szót, és mi ez, ha nem maga a tökéletesség? Ezekre van a legnagyobb szükségem, ahogy mindenkinek. Majd visszalopok belőlük egy keveset azoknak, akiket szeretek.
Nevetségesen egyszerűen hangzik mindez, pedig csak ennyi kellene, hogy ne felejtsünk el élni. Annyira, de annyira tudunk félni, szorongani, szenvedni és panaszkodni. Milyen fantasztikus az a délután, az a hajnal, amikor csend van körülöttünk, és nem vágyunk semmire, csak arra, hogy legyünk.
Istenem, milyen rövid az élet, és aki gyerekeket nevel, tudja, hogy nemrég még bölcsibe adta őket, most meg fejezik az általánost. Mi pedig pár éve bulizni jártunk és hajnalban vánszorogtunk haza, ma meg muskátlit ültetünk, és a fürdőszoba csempéjét sikáljuk fényesre, és még örülünk is neki…
