Milla napbarnítottan és arcán széles mosollyal lépett ki a kunyhóból. Már két éve Balin éltek. Egyszerűen, felhajtás nélkül. Hosszú idők óta nem gondolt a családjára. Az első időkben, amikor Marcelloval először Svájcig jutottak, és onnan Angliába mentek, majd eladta az Arany Griffet, még azt hitte, egyszer talán visszatalálnak egymáshoz.
A férfi kinevette és nem értette. Azt mondta neki, hogy képtelen tudomásul venni, hogy családja mindennél jobban szereti a pénzt. Ezen sokat veszekedtek, és bár kapcsolatukban sok hullámvölgy volt, mégis együtt maradtak. A közös titkok, sérelmek összekovácsolták őket, de annyira nem, hogy a kezdeti fellángolás el ne múljon. Milla fokozatosan jött rá, hogy teljesen más értékrenddel rendelkeznek, és ő bármennyire elfogadónak gondolta magát, azt azért képtelen volt megérteni, hogy a fiú bérgyilkos. Nem egy romantikus filmben éltek, amelyben vér nem szerepelt a filmkockákon, hanem a valóságban, amely bebizonyította, hogy kíméletlen és könyörtelen.
Maxi már ezerszer megbánta, amit ellene tett, és nővére meg is bocsátott neki, csak látni nem akarta többé. Majdnem meghalt, és azt, hogy él, a bokroknak és Marcellonak köszönhette. Apja, szánalmas, anyja pszichopata, egyszóval meg volt verve velük rendesen. A titkos svájci bankszámlára azonban megérkezett a kért összeg, és hónapokkal később Balin kötöttek ki.
Kezdetben minden mennyeinek látszott, de ahogy múltak a hetek, egyre jobban idegesítették egymást. Nem volt mondanivalójuk és a végén csak a vádaskodás maradt. Egy reggel, nagyjából fél éve, Milla úgy kelt fel, hogy elhatározásra jutott. El kell hagynia a fiút, mert a végén megölik egymást. Másra sem vágyott, csak nyugalomra, és ezt a paradicsomi szigeten nem kaphatta meg.
– Marcello, beszélnünk kell… – mondta reggeli közben.
A fiú elmosolyodott. Tudta, hogy eljön ez az idő, és már a zsebében volt a következő megbízatás. Nem bírt leállni, és bármennyire szerette a lányt, rájött, hogy képtelen vele élni. Túl sokat tudott róla, és félt, hogy egy rosszabb pillanatban feladja őt. Bántani azonban képtelen volt.
– Igen, sejtettem. Lassan befejeződik kettőnk kapcsolata, igaz? – kérdezte egy cseppnyi szomorúsággal a hangjában.
– Nem bánod? – Milla meglepődött. Talán mégis félreismerte?
– De…Kicsit. Mostanában viszont vágyom némi izgalomra. Szép, szép ez a sziget, de unalmas.
– Akkor nyaraltunk egy jót?
– Igen, méghozzá nem is akárhogyan. De kiderült, hogy nem vagyunk egymáshoz valók…Ideje tovább lépni. Te is ezt akarod?
– Szerintem, kettőnk élete azért fonódott össze, hogy egy szakaszon segítsük egymást. De ennek most vége. Mihez kezdesz majd?
– Még nem tudom, de valószínűleg visszamegyek a hazámba vagy az is lehet, hogy vállalkozni fogok. – Milla nem merte megkérdezni tőle, ezt pontosan hogy érti.
– Nem félsz attól, hogy megtalálnak?
– Ugyan, már rég nem azon a néven élek, ahogy te ismersz…Csak nem akartam szólni, hogy ne érezd magad kényelmetlenül.
– Én? Miért érezném?
Marcello elvigyorodott.
– Tudod, tisztában vagyok vele, hogy te sem vagy már Milla, Jessica Baynes lettél. Szóval, mindketten azonos dolgot akarunk: eltűnni, új életet kezdeni, felszívódni úgy, hogy soha senki ne jöjjön rá, kik vagyunk.
Az új Jessica bár meglepődött, nem mutatta. Valóban voltak tervei, és ezekről nem számolt be Marcellonak.
– Azért megmondod az új neved? Ha netán eszembe jutna keresni téged…
– John Smith lettem, aki Ausztráliában született, de már régóta Új-Zélandon él.
A lány füttyentett egyet.
– Ez aztán a különleges név! – mondta.
A kunyhót, amit fillérekért béreltek, hetek múlva felmondták. Jessica Baynes repülőre szállt és Toronto felé vette az irányt, John Smith pedig Franciaországba utazott, hogy egy jól fizető megbízást végrehajtson. Talán az utolsót. Ki tudja? A reptéren hosszan bámult a lány után és biztos volt benne, hogy útjaik még keresztezni fogják egymást. Milla megkönnyebbülten foglalta el helyét a gépen és az járt a fejében, mekkora szerencséje van. Nem sokaknak adatik meg, hogy valóban új életet kezdjenek egy idegen földrészen új névvel és új lehetőségekkel.
Az Arany Griff ekkor zárta be kapuit, mert a cég tulajdonosa váratlanul szívinfarktust kapott. A temetésén csak felesége és fia vett részt. Millát nem értesítették, nem érték el.
És tényleg vége…
