Az emberiség talán második legfontosabb kérdése a címben szereplő. Az első se lesz meglepetés: vajon van-e valami a halál után? Könyvtárnyi irodalom próbálta eddig megválaszolni, kutatták tudósok, költők, írók, mégsem tudunk valódi válaszokat adni. Mindig kicsúszik a kezünk közül, mert a boldogság rövid és illékony, nem állapot, hanem sok apró dolog törékeny egyensúlya.
Fiatalon úgy hisszük, hogy akkor leszünk boldogok, ha elérjük céljainkat: egy sikeres karriert, házat, autót és mindent, amit elképzeltünk magunknak gyerekként. Ám ahogyan múlnak az évek, sokkal kevesebb is boldoggá tesz bennünket: egy érzés, hogy van kihez hazamenni, egy váratlan telefonhívás, vagy egy régen látott barát felbukkanása…
Az emberek ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, kapcsolatok sokaságát működtetik, és ha ezekben sikeresek, akkor rendben van a lelkük. Szükség van a biztonságra is, hogy ott, ahol élünk, ne féljünk, ne rettegjünk, és tisztában legyünk azzal, hogy van támaszunk.
Az ember társas lény, és ha egyedül maradunk, akkor az élet is megfakul körülöttünk. Így van ez öregkorban, amikor már nem minden a döntéseinken múlik.
De ha vannak barátaink, élnek a szüleink, ha kollégáink segítőkészek és kedvesek, ha van párunk, aki támogat, akkor minden nehézséggel könnyebben szállunk szembe. A terheket szabad és meg is kell osztani, nem mindig az önállóság a célravezető.
Egy embert az is boldoggá teheti, ha vannak céljai. Nem világmegváltásra kell itt gondolnunk, hanem egy alkotás létrehozására, a család istápolására vagy egy munka becsületes elvégzésére. A legtöbben nem arra születünk, hogy nevünk fennmaradjon a történelemkönyvek lapjain. De ez nem baj. A boldogságot az is segíti, ha tudjuk, ha érezzük, hogy annak amit teszünk, értelme van.
Egyesek a pénzre esküsznek, ha a boldogságról faggatjuk őket. Tény, hogy a szegénység, a nélkülözés ritkán tesz valakit boldoggá, de a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy egy bizonyos pont után a vagyon már nem segíti az elégedettség érzését. Megvásárolhatunk bármit, ha gazdagok vagyunk, de belső békét, önbecsülést, bizalmat nem tudunk. Nem beszélve az egészségről, amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
A boldogsághoz önmagunk elfogadása is hozzátartozik. Az ember hajlamos arra, hogy másokhoz hasonlítsa magát, hogy hibáit számolja vagy elsirassa, ami nem sikerül. Ha valaki folyton elégedetlen, akkor bizonyára képtelen jól érezni magát. Nem arról van szó, hogy ne vágyjunk többre, hanem arról, hogy képesek legyünk értékelni, amink van.
Talán a boldogság egyik elhanyagolt feltétele az is, hogy megtanuljunk együtt élni a tökéletlenséggel. Nincs hibátlan élet, kapcsolat, személyiség. Nincs fájdalom és csalódás nélküli élet. A nehézségek nem véletlenül cseppennek az életünkbe, de ha rájövünk, hogy sorsunk értékes, akkor érdemes lesz minden reggel felkelni.
A boldogságra nincs univerzális recept. Azonban a legtöbb ember számára ugyanazok a dolgok jelentik: szeretni és szeretve lenni, tartozni valahová, elfogadni önmagát és észrevenni az élet csendes kis apróságait.
A boldogság végtelenül egyszerű, és talán kevésbé feltűnő, ezért is megyünk el mellette: egy ölelés, egy csésze kávé, pár dicsérő szó, egy érzés, hogy fontosak vagyunk valakinek. Ha ezek életünk részei, akkor már jó úton haladunk, hogy képesek legyünk mosolyogni és előre tekinteni.
