Tudtam, hogy baj lesz és lett is. Mielőtt bármibe foghattunk volna, megjelent Erika néni és intett nekem, hogy menjek vele. Azonnal tudtam, hogy Liza nem tartotta a száját. Nem volt ideges vagy feszült, inkább csak izgatott, de mosolygott, mintha arra akarna biztatni, hogy ne hallgassak, mert benne megbízhatok. Ezt éreztem, bár sosem voltam iránta nagy bizalommal.
– Laura, a barátnőd mesélt valamit, de én tőled akarom hallani! – mondta kedvesen, amikor már a házukhoz értünk. – Ne aggódj, egyedül vagyunk.
– Nincs semmi, amit mondhatok.
– Ne viccelj velem. Liza váltig állította, hogy…Szóval megvádolta egy rettenetes dologgal T-t. Persze bizonyítani nem tudta, de én tőled akarom hallani.
– Liza nem mondott igazat, csak…Erika néni, én nem akarok most beszélgetni. Dolgunk van, készülnünk kell az előadásra.
– Igazad van, de szeretném, ha őszinte volnál hozzám. Úgy igazán. Kérlek, ne titkolj el semmit, mert én felelek érted! Én vezetem a tábort, tudnom kell, ha valaki nem érzi jól magát, vagy kényes helyzetbe került. Érted?
Arcán őszinte érdeklődést láttam. Összeszorult a szívem, és az járt a fejemben, hogy ő valóban egy olyan felnőtt, akinek bármit elmondhatok. Most és nem máskor. Most, amikor senki nem hallja. Ő nem fog elítélni, nem fog megbélyegezni, mert sose bánik így velünk. Mindig azt mondja, hogy a képmutatás nem visz előre, és nagyon fontos, hogy szívből éljünk, úgy, ahogy képesek vagyunk rá.
– Igen…
– Szóval, mondd el, ha valami a szíved nyomja. Meghallgatlak és utána megoldást keresünk.
– Erika néni…Nem tudom, hogy mondjam…Tegnap este, Erika néni én nem tudom, szabad-e elmondanom, de T. … azaz vele és mi ketten, és zuhogott az eső, aztán megtörtént, mert ő akarta.
– Laura, nem igazán értelek. Mit akart T? Te tényleg arra célzol, hogy átlépett egy határt? Tisztában vagy vele, hogy felesége van? Hogy te gyerek vagy ő meg felnőtt?
– Igen.
– Tudom, hogy kedves és barátságos mindenkivel. Félreértetted? Biztosan ez történt.
– Nem ez történt. T. és én…szóval abban a kis faházban.
– Mi volt abban a kis faházban?
– Esett és berohantunk, aztán megtörtént.
– Laura, mi történt? Mivel vádolod T-t, akiről eddig mindenki csak jót mondott? Te pedig azzal jössz, hogy rosszat mondasz? Pontosabban Liza. Mit akartok elérni?
– Semmit.
– Akkor jó, mert okosabb lányoknak gondoltalak titeket. Azok is vagytok, szóval ne szórakozzatok ilyesmivel. Tönkre tehettek egy házasságot, egy életet. Ez nem játék, érted?
– Értem…
– Tudod, én sok dolgot elhiszek és elfogadok, de azt gondolom, a lányok néha nem bírnak magukkal…Ahogy te se, pedig nem így ismerlek. T. sosem bántana téged, neki te kislány vagy. És ha jól látom, van szád, van szabad akaratod, és tudsz nemet mondani, nem?
– De, csak…
– Vonzó férfi, de nem hozzád való. Keress egy helyes srácot, aki elbűvöl. Ez a játék nem méltó hozzátok, mondd meg a barátnődnek. Nem akarok haragudni rátok, de ha továbbra sem hagyjátok abba a vádaskodást, akkor nem leszek kedves hozzátok. Megértetted?
– Meg.
– T. mindenkivel figyelmes. Húsz éve ismerem, az emberek szeretik. Ahogy az egész csapat. Kérlek, ne akarj mást állítani róla. Ha túl kedves lenne, akkor engedd el a füled mellett. Csak azért az, mert meg akarja mutatni, hogy milyen, ha valakit kitüntet a figyelmével.
– Erika néni…Mondhatok valamit?
– Persze, de őszintén.
– Azt hittem, meg fog érteni.
– Meg is értelek. Csak nem akarok teret adni a játékodnak. Most menj, és készülj, este remekművet várok tőletek. Ti vagytok a legtehetségesebbek az egész táborban.
Ezzel intett, hogy részéről vége, kotródjak el.
Folytatjuk…
