Nem a kirakatban ülni a legrosszabb…
Legtöbben azt hiszik, a prostitúció a legnehezebb része a szex. De azok, akik idővel elhagyták ezt a világot, másról mesélnek. Inkább a tekintetek okoznak nagy fájdalmat.
„Órákon át állsz egy üveg mögött, és emberek százai sétálnak el előtted. Megállnak, nevetnek, értékelnek, mutogatnak, mintha nem is ember lennél, hanem tárgy. Egy idő után úgy érzed, nemcsak bámulnak, hanem fokozatosan eltüntetik belőled az embert…” – meséli egy lány, aki éveken át bírta.
Talán ez a prostitúció legmélyebb sebe. Akit nap mint nap árucikként kezelnek, az egy idő után már nem tud magára másképpen gondolni, mint eladható, használható és eldobható tárgyra.
Persze vannak nők, akik tudatosan választják ezt az életformát. Ugyanakkor a többség mögött szegénység, bántalmazás és emberkereskedelem áll. Egy turista néhány percet tölt csak a kirakat előtt, de egy kirakat mögötti lány legtöbbször az egész éjszakát. Hajnalban, amikor kialszanak a vörös fények, nem egy szerepet hagy maga után, hanem hazaviszi mindazt, amit átélt: a közönyt, a megalázó megjegyzéseket és azokat a pillanatokat, amelyekben úgy érezte, senki nem kíváncsi arra, ki ő.
A Pretty Woman hősnője is elmondja, hogy tanulni akart, de végül belesodródott a szakmába. Több akart lenni, de nem sikerült neki. Ám az a film köszönőviszonyban sincs a valósággal, mert a szexmunkások állandó veszélynek vannak kitéve, sokan sportot űznek a bántalmazásukból és még többen meg is ölik őket, mondván, értékük nulla. Természetesen a királyfik sem járnak arra lesve, hogy rálelnek a szerelemre.
Feltehetnénk a kérdést, hogy vajon hányan kérdezik meg ezektől a lányoktól, hogy hogy vannak, félnek-e, és el tudnak-e menekülni abból a helyzetből. Valószínűleg igen kevesen.
És ott a mások fontos kérdés: mit vesznek a férfiak ezektől a nőktől? Persze, rávághatjuk, hogy a testüket, az érintésüket, de ez nem igazán helytálló. Vannak olyanok, akik azért lépnek be a vöröslámpás házak ajtajain, mert elvesztették a feleségüket, olyanok is, akik képtelenek voltak kapcsolódni másokhoz, vagy házasságuk évek óta néma, és persze sokan mennek oda szórakozásból, és mert megtehetik. A férfiak sem egyformák, vannak, akik illúziót keresnek, annak örömét, hogy valaki rájuk mosolyog, megérinti őket, és már nem annyira magányosak.
Akanak olyanok is, akik beszélgetésre vágynak, vagy épp a hatalmukat akarják fitogtatni, és megtenni olyan dolgokat, amelyeket máshol, mással nem lehetne. A nőknek, akiknek ezért fizetnek, nap mint nap el kell játszaniuk, hogy figyelnek, érdeklődnek és vágynak rájuk, mert a vöröslámpás negyedben a test akkor válik tökéletes áruvá, ha a közelség illúzióját kelti. A legkönnyebb azt mondani, hogy azokon a helyeken szexet árulnak, de meglehet, hogy figyelmet vagy néhány kedves szót is.
Mindebben az a legszomorúbb, hogy vannak férfiak, akik ezért fizetnek, akik azért keresnek meg másokat, hogy néhány percre ne legyenenek egyedül. Még akkor is, ha ennek ezer más módját választhatnák. De a kirakatok mögötti lányoknak nem kell jópofizniuk, nem tartoznak felelősséggel, és persze a kíváncsiság is hajtja őket. Nem mentséget keresünk most nekik, hanem felvázoljuk a lehetőségeket. A perverz és mocskos alakokat se felejtsük ki, akik élvezetet lelnek abban, hogy kiskorúakkal lehetnek. Mert kétségünk se legyen afelől, hogy sokan nem töltötték be a felnőttkort.
Amszterdam csodás város, de ha elkerüljük ezt a negyedet, talán még szebbnek látjuk. Az emberek manapság se lesznek jobbak vagy rosszabbak, mint régen. Mindig is voltak köztük aljasak és gyarlók, és nekünk, akik messze élünk attól a világtól, nem marad más, mint nem ítélkezni. Úgyse érnénk el vele semmit.
